Az elmúlt években rengeteget változott a film- és televíziós ipar, különösen a női alkotók szempontjából. Egy olyan sorozat, mint a Youth, néhány évvel ezelőtt talán el sem készülhetett volna. Forradalmasítják a nők a televíziózást?
Sharon Horgan: Igen, szerintem egyértelműen. Az elmúlt tíz évben nagyon sok minden megváltozott. Régebben szinte úgy működött a televízió, hogy volt egy női sorozat, az véget ért, aztán jött egy másik. Mostanra viszont teljesen megváltozott a helyzet, és ez csak jót tett az egésznek.
Rengeteg női showrunner és producer dolgozik, bár természetesen még mindig sokkal több női rendezőre lenne szükség. Az irodalmi világban például jóval több a nő, és ez nagyon jó dolog. Jó látni, hogy egyre több nő kap lehetőséget arra, hogy történeteket meséljen.
Sharlene Whyte: Szerintem is változnak a dolgok. Már az is sokat jelent, hogy olyan emberek, mint Sharon, írnak nekünk szerepeket. Ez tulajdonképpen azt tükrözi, ami a társadalomban történik, és nagyon pontosan képes megmutatni a jelenlegi valóságot.
Gyönyörű változásnak tartom, de még többre van szükség. Több író, rendező és kreatív szakember kell, több nőnek kellene vezető pozícióba kerülnie. És talán a háttérben is változtathatnánk néhány dolgon – például lehetne rövidebb a munkanap. De összességében tényleg rengeteg minden változik, és ez nagyszerű.
Sharon Horgan és Sharlene Whyte a Youth sztárjai (Forrás: HBO Max)
Az Ifjúság újratöltve egyik fontos témája az öregedéshez való viszonyunk. A sorozat hangulata sokaknak eszébe juttathatja Nora Ephron könyvét, az I Feel Bad About My Neck című kötetet. Inspirált ez a könyv?
Sharon Horgan: Ismerem a címet, és most rettenetesen érzem magam, hogy még nem olvastam! (Nevet.) Nora Ephron egyébként is óriási hatással volt rám, egész nap tudnám hallgatni.
De most, hogy mondod, tényleg van egyértelmű átfedés. A nőket sokszor arra tanítják, hogy bizonyos módon kell öregedniük – különösen a mi szakmánkban. Pedig egyszerűen csak öregednünk kellene. Ez az élet része.
Erről szól az Ifjúság újratöltve
Az 50 éves, elvált Alex életében egyszerre több fronton is új fejezet kezdődik: miközben betegeskedő szüleiről gondoskodik, és a már felnőtt, ám továbbra is támogatásra szoruló fiát próbálja terelgetni, saját magánéletét is újra kell gondolnia. Belevág a randizásba, és megpróbál eligazodni a szerelem és a szex világában – miközben szembesül azzal is, hogy ötven felett egészen más kérdésekkel és bizonytalanságokkal találja magát szembe.
A Sharon Horgan főszereplésével és forgatókönyvéből készült HBO sorozat egyszerre családi történet, párkapcsolati komédia és érzékeny portré egy olyan életszakaszról, amelyben valaki könnyen két generáció közé szorulhat. A sorozat humorral és öniróniával vizsgálja, mit jelent újrakezdeni, újra vágyni valamire, és közben megpróbálni rájönni, hogy ki is az ember a családi szerepein túl.
A sorozat azt is megmutatja, hogy még az önálló, magabiztos nőknek is lehet nehéz elfogadniuk a testük látható változásait.
Sharon Horgan: Igen. Részben azért, mert
a patriarchális társadalom azt üzeni nekünk, hogy bizonyos módon kell kinéznünk, bizonyos módon kell viselkednünk, és bizonyos módon kell élnünk.
Éppen ezért szerettem annyira ezt a karaktert. Van egy furcsa kapcsolata az öregedéssel, miközben folyamatosan változik és fejlődik. Amikor megismerjük, éppen egy olyan életszakaszban van, amikor mindent megkérdőjelez. Úgy érzi, hogy a teste cserbenhagyja, egyedülálló, és szeretne találni valakit, mielőtt úgy érzi, hogy már túl késő.
Ezeket a félelmeket és elvárásokat sajnos nagyrészt a társadalom helyezi ránk.
Miért ennyire megszállott a kultúránk a fiatalsággal és az öregedéssel kapcsolatban?
Sharon Horgan: Ennek nagy része egy hatalmas iparág. Üzlet. Az egész életünk része, hiszen nap mint nap bombáznak minket ezekkel az üzenetekkel.
Különösen a közösségi médiában célozzák meg a sebezhetőségeinket és a bizonytalanságainkat. Ha valaki azt mondja, hogy szükséged van egy bizonyos kezelésre, műtétre vagy krémre, azt nagyon nehéz teljesen kizárni az életedből. Eljut hozzád, és egy idő után szinte beléd költözik.
A média ráadásul nem mindig mutat egészséges kapcsolatot a nőkkel és az öregedéssel. Ez egy nagyon összetett kérdés.
Sharlene Whyte: Tényleg nagyon összetett.
Szinte újra kell kondicionálnunk az agyunkat arra, hogy ne engedjünk annak a nyomásnak, hogy folyamatosan aggódnunk kell az öregedés miatt, vagy amiatt, hogy hogyan nézünk ki, ahogy idősebbek leszünk.
Remélhetőleg egy ponton rájövünk, hogy egyáltalán nem magától értetődő, hogy megérjük ezt a kort. Az, hogy itt vagyunk, valójában kiváltság. De nagyon nehéz ezt észben tartani, amikor naponta képek ezrei vesznek körül minket. Ha nem a bőrünkről van szó, akkor a fogainkról, a hajunkról vagy a testsúlyunkról. Minden nagyító alá kerül.
Szerintem éppen ezért nagyszerű, hogy egy másik generációt is láthatunk a képernyőn, olyan embereket, akik teljesen másképp viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez.
Aran Murphy: Én is pontosan úgy érzem, ahogy ti. Nagyon érdekes, amit mondtatok arról, hogy ez végső soron sokszor egyszerűen a pénzről szól. Arról, hogy valaki pénzt akar keresni az emberek bizonytalanságaiból.
Aaran Murphy, Sharon Horgan és Sharlene Whyte (Forrás: Joe Maher/BAFTA/Getty Images for BAFTA)
Aran, hogyan készültél a Rory szerepére? Volt beleszólásod a karakter kialakításába? Sharonnal hogyan alakítottátok ki ezt a természetesnek ható anya-fia kapcsolatot?
Aran Murphy: Nagyon sok beleszólásom volt, és ebben Sharon rengeteget segített. Nyitott volt az együttműködésre és az új ötletekre, ráadásul szerintem fontos volt az is, hogy egy tizennyolc éves fiatal nézőpontját is hallja egy tizennyolc éves karakterrel kapcsolatban.
Már a forgatás előtt többször beszélgettünk, volt néhány találkozónk, és már akkor éreztem, hogy ez valódi együttműködés lesz.
Sharon Horgan: Nagyon korán találkoztunk először, aztán sokáig nem láttuk egymást, mert nekem meg kellett írnom a történetet. De már az elején sokat beszéltünk arról, hogy szerintem ki Rory, mit szeretnék kezdeni a karakterrel, és mi történjen vele az évad során.
A forgatáson aztán szinte naponta beszéltünk róla. Ha valami úgy hangzott, mintha egy 56 éves nő írta volna, Aran azonnal szólt. (Nevet.)
Persze eleve sokat tettünk azért, hogy ne essünk ebbe a hibába. Volt néhány fiatalabb írónk a writers’ roomban tanácsadóként, mert egyébként rengeteg idősebb nő dolgozott a szobában. Fontos volt, hogy már a kezdetektől legyen ott egy másfajta nézőpont is.
Aran, édesapád, Cillian Murphy is beszélt arról, mennyire természetesnek tartja a játékodat. Adott neked olyan tanácsot, amit különösen fontosnak éreztél a forgatás alatt?
Aran Murphy: Sok mindenről beszélgetünk apummal, és vannak általános tanácsai is, de a legfontosabb talán az, hogy bízzak az ösztöneimben, és bízzak magamban.
Ez nagyon egyszerű, szinte univerzális tanács, de igyekszem minél többször megfogadni.
Aaran Murphy, Sharon Horgan és Sharlene Whyte a londoni premier előtti beszélgetésen (Forrás: Joe Maher/BAFTA/Getty Images for BAFTA)
Sharon, Aran meglepett valamivel színészként?
Sharon Horgan: Istenem, igen. Folyamatosan! Már az első castingon annyira kitűnt a többiek közül, mert egyszerűen egy igazi srác volt. Soha egy pillanatra sem éreztem azt, hogy „eljátssza” a szerepet.
Nem láttam benne a színészi teljesítményt, egyszerűen csak azt éreztem: „Ó, ő a fiam.” (Nevet.)
És éppen ezért volt olyan könnyű kialakítani közöttünk az anya-fia kapcsolatot.
A televízióban és a filmekben rengeteg erőszakos jelenetet látunk, vérrel együtt, a menstruációs vér viszont sokáig tabu volt. Miért volt fontos számodra, hogy a Youth ne csak beszéljen a menstruációról, hanem meg is mutassa?
Sharon Horgan:
Mert évtizedeken keresztül kék színű folyadékot öntöttek a betétekre, amikor a menstruációt akarták ábrázolni.
(Nevet.)
Pedig ez a testünk része. A népesség több mint fele menstruál, vérzünk, aztán egyszerűen folytatjuk az életünket. Attól, hogy vérzünk, még elmegyünk dolgozni, megfőzzük a vacsorát, elvégezzük, amit kell.
Fehér nadrágot veszünk fel, és megpróbáljuk túlélni.
Én egyszerűen nyíltan akartam beszélni arról, hogyan változik a testünk az életünk során, és milyen meglepetéseket tartogathat számunkra, ahogy öregszünk.
Ráadásul szerintem nagyon jó dolog, hogy a menopauzáról ma már sokkal többet beszélünk. Én például így jöttem rá arra is, hogy a befagyott vállam a menopauzával függött össze. Korábban eszembe sem jutott volna.
Ha beszélünk ezekről a dolgokról, sokkal könnyebb felismerni őket. Én is szerettem volna megtalálni a saját utamat ehhez a témához, és egy kicsit talán edukálni is vele.
Sharon Horgan (Forrás: HBO Max)
A sorozat megváltoztatta valamennyire a saját viszonyotokat a fiatalsághoz és az öregedéshez?
Sharon Horgan: Egy kicsit, igen. Bár azt hiszem, az öregedéshez és a fiatalsághoz való viszonyom folyamatosan változik. Két éve dolgozom ezen a sorozaton, és az, ahogy két évvel ezelőtt éreztem magam, teljesen más, mint ahogy most.
Ez nagyban függ attól, hogy éppen hol tartasz az életedben, és mennyire érzed stabilnak magad belül.
A sorozat készítése közben viszont azt éreztem, hogy nagyon jó dologgal töltöm az időmet. Ez önmagában pozitív érzés volt. De szerintem bármikor, amikor valamin hosszabb ideig dolgozol, és egy bizonyos témára koncentrálsz, közben magadat is tanítod. Szélesebb perspektívát kapsz, megismered mások véleményét, és másképp kezdesz gondolkodni dolgokról.
Szóval igen, szerintem rám is hatással volt. Most egész jól vagyok. Viszonylag kényelmesen érzem magam a bőrömben – nem is tudom, miért. (Nevet.) Talán maga ez a projekt adott lehetőséget arra, hogy újra és újra elgondolkodjak ezeken a kérdéseken.
Sharlene Whyte: A perimenopauzáról, a menopauzáról, arról, hogy milyen gyógyszereket szedjünk vagy ne szedjünk, a vérzésről vagy éppen annak hiányáról beszélni ma már egyszerűen az életünk része.
Szerintem a sorozat készítése jó alkalom volt arra, hogy ezekről beszéljünk. Hogy ne később, hanem most foglalkozzunk velük. Éljünk a jelenben, és fedezzük fel azt, ami éppen most történik velünk.
Aran Murphy: Én ehhez a kérdéshez nem igazán tudok hozzászólni (Nevet.)
Sharon Horgan: Na, persze. Könnyű neked, a fiatal pofiddal!
Aran Murphy: Azt hiszem, a sorozat mindenképpen megerősített abban, hogy valójában senki sem tudja igazán, hogyan kell öregedni. Bármilyen életkorban vagy, mindig vár valami új a következő sarkon. Soha nem érhetsz el egy olyan pontra, ahol azt mondod: „Na, most már mindent tudok erről.”
