Stohl András és Alföldi Róbert az RTL vendége volt, ahol többek közt arról is beszéltek, hogyan látják most a politika alakulását.
A kérdésre, hogy szoktak-e politikáról egymással beszélgetni, szinte egyszerre vágták rá: természetesen igen, szoktak, méghozzá úgy érzik, nincs is min vitatkozniuk. „Ez elég egyértelmű azért. Magyarország nem annyira bonyolult szerintem. Sajnos” – fogalmazott Stohl András.
Így látja most a politikát Magyarországon Alföldi Róbert és Stohl András
Azt is kifejtették, mit gondolnak most. „Reményteljesen várakozunk. Csak jó lenne, ha már elindulna” – mondta Stohl András.
„Azt gondolom, hogy egyik pillanatról a másikra nem fog megváltozni minden. Némely területen némi nagyobb mozgást szívesen látnék. És hát ez persze az, ami a mi területünk: a kultúra. De amikor az van, hogy nem lesz víz vagy nem lesz áram, akkor azt valahogy az ember érti, hogy ez nem annyira prioritás” – vette át a szót Alföldi Róbert.
Azt ugyanakkor kiemelte, hogy jó érzéssel tölti el: egy-egy fontosabb esemény kapcsán gyors és nyílt reakciók érkeznek a kormánytól, hozzátette azonban, hogy úgy érzi, még mindig túlzottan indulatosak vagyunk és még mindig nagyon „sok a gőz”.
Évtizedes barátság köti egymáshoz a két színészt
Stohl András nemrég arról is beszélt, milyen mély és régóta tartó barátság köti össze Alföldi Róberttel.
„Ez egy negyvenéves barátság, így nagyon sok meglepő már nem történhet kettőnk között. Az valóban igaz, hogy engem Robi eddig csak rendezett, illetve a Nemzeti Színház egy előadásában, az Angyalok Amerikában című darabban játszottunk együtt, de akkor nem voltunk egyszerre színpadon. Nagyon jó vele próbálni, nagyon más színészként, mint rendezőként: mókás helyzetek adódtak, vicces volt, hogy most én is tudtam neki tanácsot adni arról, mit hogyan csináljon, mert bizonyos dolgokban én talán egy picit tapasztaltabb vagyok, mint ő. Nagyon jó barátok vagyunk, és ez így is marad, ameddig élünk”.

Stohl András (Forrás: TV2)
Akkor az interjúban a Furcsa pár című darab kapcsán, melyben Alföldivel játszik együtt, arra a kérdésre is válaszolt, vajon el tudná-e képzelni a való életben, hogy egy férfival éljen együtt.
„Abszolút el tudom képzelni, mindent el tudok képzelni! Most minden butaságot félretéve, ha én kerülnék olyan helyzetbe, hogy nem lenne hova mennem, szerintem Robihoz mehetnék, de ha Robinak alakulna úgy az élete, akkor jöhetne hozzám lakni bármikor” – jelentette ki a színész.