A fiatal pár éppen megtudta, hogy szülők lesznek, amikor a biológus férj egy remek munkát kapott a Baltikumban, így a baba már ott született. Anyukája szerint nagyon nehéz volt a rokonoktól távol friss anyaként boldogulni, de az igazi kihívás mégis az a három hónap volt, amikor a férjének Japánba kellett utaznia.
„Nem szép dolog, de magamban abban bíztam, hogy lemondják az utat” – meséli Anita.
„Próbáltam tartani magam, de az az igazság, hogy nagyon hiányzott a családom. Két nővérem van Budapesten, és amikor itthon vagyunk, szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Ha nem édesanyámnál találkozunk napi szinten, akkor egymásnál futunk össze.”
Anita ott tudta meg valójában, hogy milyen is online családként élni. Mivel a férje korán reggel elment otthonról, és csak késő este ért haza, egész nap kettesben volt az újszülöttel.
„Alighanem Pesten is ugyanez történt volna, annyi különbséggel, hogy a napi kétszer harminc perc videótelefonálás helyett személyesen találkozunk. A modern technikának hála mindennap sokat beszélgettem a családommal, bármi kérdésem volt, azonnal felhívhattam anyukámat, mégis magányos voltam.”
A baba viszonylag hamar született a kiköltözés után, ezért a párnak még nem voltak barátaik, csak pár ismerősük, akik bár küldtek üdvözlőlapot, de érthető okokból látogatni nem mentek a kis családhoz. Hetek teltek el úgy, hogy Anita a férjén kívül nem szólt más felnőtthöz, de legalább az esti fürdetést mindig együtt csinálták.
„Emlékszem, a nővéreim mindig panaszkodtak, hogy mennyire rosszkor érkezik hozzájuk a védőnő. Én a fél karomat odaadtam volna, ha becsenget, és az anyanyelvemen beszélgethetek vele a szoptatásról vagy a pelenkázásról, de persze nem jött senki.”
Gábor, az édesapa is elbizonytalanodott, amikor eljött a japán utazás hete, de végül Anita meggyőzte, hogy minden rendben lesz. „Soha nem éreztem magunkat annyira közel egymáshoz, mint akkoriban” – meséli Gábor.
„A kisbaba születése pedig még jobban összehozott minket. Én még a távolságot is szerettem Magyarországtól, mert tényleg összekovácsolt minket. Imádtam hazaérni munkából, megölelni a felségem és a kislányom, aztán elkezdeni a fürdetési rutint. Amíg én fürdettem, Anita vagy aludt egy gyorsat, vagy telefonált valakivel. Azzal viccelődtünk, hogy ő nem is tud gyereket fürdetni, mert még soha nem csinálta.”
A kisbaba születése még jobban összehozott minket (Képünk illusztráció – fotó: istock)
A friss apuka feliratkozott egy angol nyelvű, apáknak szóló hírlevélre, így naponta kapott friss információkat újszülöttről és édesanyáról is. Ebben a hírlevélben olvasott először a gyermekágyi depresszióról, és bár semmi jelét nem látta a feleségén, nagyon elkezdett aggódni a tanulmányút miatt. Beszélt a főnökével, hogy szeretné pár hónappal elhalasztani az utazást, de a pályázati rendszer miatt ez nem volt lehetséges. Utánanézett annak, hogy mennyibe kerülne, ha Anitát és a picit is vinné magával, de a felesége hallani sem akart arról, hogy egy tizenkét hetes babával repüljön Japánba.
„Tanulmányokat és linkeket küldtem az összes olyan barátunknak és családtagunknak, akik beszélni szoktak Anitával, és mindenkit megkértem, hogy figyeljenek oda. Ha a legkisebb jelét látják a depresszió esélyének a feleségemen, azonnal szóljanak nekem.”
Gábor szerette volna, ha valaki legalább kimegy hozzájuk látogatóba, amíg ő elutazik, de pont a karácsony előtti hajtásban senki nem tudott elszabadulni a munkahelyéről. Karácsonyra pedig ő is hazaért, és a család is megérkezett látogatóba és babanézőbe.
„Pont egy hasfájós hét kellős közepén voltam a kislányommal, amikor a férjem elutazott – folytatja Anita. – Félórákat aludtam, néha annyit sem. Egyáltalán nem tudtam azzal foglalkozni, hogy elmegy. Este megfürdettem az ordító kislányomat, közben kínomban nevetve arra kértem, hogy egy kicsit lazuljon el, mert így annyira csúszik, hogy véletlenül még beejtem a vízbe, de ő csak sírt tovább, egyáltalán nem találta viccesnek, amit mondtam.”
Anita azon csodálkozott a legjobban az első héten, hogy nem is a férje hiányzik neki, hanem az a fél óra, amit eddig egyedül tölthetett a fürdetés alatt. Az első héten, amikor kettesben voltak a kislányával, nem tudott hajat mosni. Amikor végre sikerült, mert nem aludt a babával együtt, akkor nem maradt ideje balzsamozni, mert hallotta, hogy felébredt a kicsi.
Az utolsó hónapban már képes volt úgy zuhanyozni, hogy ha meghallotta a bébiőrben, hogy felébredt a gyerek, nem indult be azonnal a teje a forró víz alatt.
„Mondtam is a férjemnek, hogy soha nem gondoltam volna, hogy ilyen apróságok boldoggá tesznek majd, mint egy ötperces zuhany, ha abba még a hajmosás is belefér, de megtörtént.”
Anita hamar rájött, hogy jót tesz a babának is és neki is, ha nagyon sokat vannak a friss levegőn, így hiába volt nagyon hideg, órákat sétáltak. Mivel a téli időjárás nem kedvezett a játszóterezésnek, ott nem tudott ismeretségeket kötni, a tér melletti kutyaparkba viszont csupa barátságos helyi járt, így velük kezdett beszélgetni, meglepően sokan tudtak ugyanis angolul.
Ezekből a kutya- és babasétáltatós alkalmakból hamar születtek barátságok, már többen várták egymást reggel nyolckor és este hatkor.
„A mopszos férfinak volt egy négy hónapos kisfia, úgyhogy vele hamar közös hullámhosszra kerültünk egymással. Mivel a kutyát ismertem, a feleségét viszont nem, így bátortalanul megszólíthattam őket egyszer, amikor egy babakocsi mellett láttam a kutyát egy nő társaságában. Ők lettek az első helyi barátaink. Mire a férjem hazaért, annyira jóban lettem a családdal, hogy több vasárnapot is náluk töltöttem. Közösen főztünk, beszélgettünk, vagy sorozatot néztünk, miközben a gyerekek elaludtak.”
Képünk illusztráció – fotó: istock
Ahogy az újszülöttből csecsemő lett, egyre jobban kialakult a kis család napi rutinja. Kevesebb lett az átvirrasztott éjszaka, és sokkal több a mosolygós ébredés. A nappalok nagyon gyorsan és könnyen elteltek, de az esték azért elég magányosak voltak – mondja Anita. Miután az esti rutin befejeződött, jó lett volna megbeszélni az egész napot a férjével, esetleg inni egy pohár bort, vagy bármi más felnőttes dolgot csinálni. Mindegy, mit, csak ne gügyögés, fürdetés, öltöztetés legyen. Még egy híradó megnézése is jó lett volna, csak ne egyedül kelljen csinálni. Hiába telefonáltak ugyanis mindennap többször, azért az egyáltalán nem pótolta a személyes együttlétet.
Az egész napos mókuskerék eléggé felemésztette az anyukát, az esték különösen lassan teltek. Olyannak érezte ezt a három hónapot, mintha egy évig tartott volna.
„Bár senki nem látta, bevallom, voltak hetek, amikor halomban állt a mosatlan edény a mosogatóban, és csak azért mostam, mert a gyereknek tiszta rugdalózó kellett. Mindig is nagyon adtam magamra, így engem is megdöbbentett, amikor az esti fogmosásnál jöttem rá, hogy a reggeli fogmosás úgy, ahogy van, elmaradt. Az első pár héten még próbáltam szemöldökcsipesszel karbantartani a szemöldököm, de aztán feladtam. A hajam is csúnyán lenőtt, így mire a férjem hazaért, sapkában kellett várnom a reptéren.”
Három hónap egy csecsemő életében nagyon hosszú idő. Amikor elutazott az édesapja, még egy hasfájós újszülött volt, mire hazaérkezett, már kinőtt az alsó két foga, és elkezdett forogni. A kicsinek újra meg kellett ismernie az apukáját, ez is beletelt pár napba, illetve az is, mire Anita kialudta magát rendesen, és bepótolta az elmaradt fodrászt és kozmetikust. De aztán sikerült onnan folytatni, ahol abbahagyták.
„Nem hiszem, hogy még egyszer belemennék ebbe egy újszülöttel, de végül is megcsináltuk. Kiderült, hogy egyedül is életben tudok tartani egy csecsemőt, amiben az első pár héten azért nem voltam teljesen biztos. És még új barátokat is sikerült szereznem egy idegen országban. Büszke vagyok mindhármunkra” – fejezi be Anita.
Lezárult az NLC – Szuperhős anyák pályázata
A szerkesztőség által kiválasztott édesanyákra pedig olvasóink szavazhatnak 2019. augusztus 26. és 2019. szeptember 08. között.
Minden kiválasztott édesanya Baby Dove ajándékcsomagot kap!
18 és 49 éves kor közötti édesanya vagy, akinek van legalább egy 3 éves vagy annál fiatalabb gyermeke? Töltsd ki kérdőívünket, a válaszadók között 20 db Dove-ajándékcsomagot sorsolunk ki.
Szponzorált tartalom
