Mitől lesz valaki „Szuperhős anya”? Mert két férfi hagyja el, és ő mégis talpra áll? Mert két gyereket nevel egyedül? Mert folyamatosan önkénteskedik? Mert mindig képezi magát azért, hogy segítő munkát végezhessen? Mert adományokat gyűjt? Mert átvészeli kisfia leukémiáját? Nem. Ezektől nem feltétlenül szuperhős valaki. De ha mindezeket egyszerre csinálja…
Magdi kétszer vágott bele a családalapításba, bár – mint annyian – nem így tervezte annak idején. Csak kétéves volt a kisfia, amikor megegyeztek az édesapával, hogy külön folytatják. Később új kapcsolata lett, úgy tűnt, mindketten vágynak a közös gyerekre, ám mikor Magdi terhes lett, a férfi elhagyta. „Közel jártam ahhoz, hogy elvetessem a magzatot, mert még benne voltam a három hónapban, de képtelen voltam rá. Tudtam, hogy ha megtartom, nehéz lesz, de úgy döntöttem, hogy végigcsinálom, és ezt a döntésemet soha nem bántam meg.”
Rózsa Magdolna (Fotó: magánarchívum)
Magdi eredetileg ruhaipari szakközepet végzett, de hamar rájött, hogy textilek helyett inkább emberekkel szeretne foglalkozni. Kitanulta a kozmetikus-, majd a fodrász- és a kéz- és lábápoló szakmát. Egy ideig boldogan dolgozott is benne itthon és külföldön, ám egy idő után azt érezte, ez sem az igazi. Ha ez nem is fogalmazódott meg benne így, talán többet szeretett volna tenni. Hasznosat, másokért. Önkénteskedni kezdett, volt kórházi bohóc, és járt anyaotthonokba, ahol csak meséltek, meséltek neki az emberek. Ő pedig jó hallgatóságnak bizonyult, és néha talán segített is az életükben egy-két tanáccsal. Úgy gondolta, még többet tehetne, ha továbbtanulna. Így elvégezte a szociális munkás alapszakot, aztán a mesterszakot is. A doktorinak is nekirugaszkodott, nézett is nagyot a bizottság, amikor bejelentette a témáját: a szépségápolás hatása a szociális munkára. A potentátok nem érezték ezt elég fajsúlyosnak, pedig nagyon is komoly dologról van szó. Az Egyesült Államokban kezdték el azt a programot, amelynek keretében a fodrászokat és kozmetikusokat kiképezték a párkapcsolati bántalmazás jeleinek felismerésére, és persze arra is, hogy mi a teendő, ha ilyesmi jut a tudomásukra. Jó gondolat, hiszen a szépségápolásban dolgozók az emberek lelkéhez is, testéhez is közel férnek. De a szociális munka másként is összekapcsolódhat a szépségápolással. Magyarországon, a budapesti VII. kerületben működik a MASNI, vagyis a Munkaerő-piaci Aktivizálást Segítő Nőbarát Iroda, ahol ingyenes szépségápolási szolgáltatásokat kapnak azok a munkanélküliek, akik állásinterjúra készülnek. Magdi arra gondolt, hogy ezt szívesen csinálná, hiszen ebben a munkában az összes szakmáját szépen tudná egyesíteni. Szakmai gyakorlata során a zuglói Családsegítő Szolgálatnál is elhintette az ötletet. Így jöhetett létre a Tükörkép Műhely, amelyben ma már főállásúként fogadja a családsegítő és a Családok Átmeneti Otthonainak lakóit. Bárki jöhet hozzá, aki nem, vagy csak nehezen tudna megfizetni egy fodrászt vagy egy kozmetikust. Itt megszépülhet nemcsak a teste, de pihenhet, megújulhat a lelke is, hiszen egy képzett szociális munkással beszélgethet a kezelések pár órája alatt. Nők, férfiak, gyerekek, olykor komplett családok jönnek Magdihoz, hogy újjászülessenek. Persze Magdi nem bírja ki, hogy ne segítsen máshogyan is: folyamatosan gyűjti az adományokat, ami karácsonykor hatalmas ajándékozási akcióban csúcsosodik ki. Magdi olyankor táblázatot vezet a rászoruló családok kívánságairól, szükségleteiről, és a közösségi oldalakon gyűjti a felajánlásokat. „Olyankor olyan, mintha százharminc gyerekem lenne” – mondja.
Valójában kettő van neki: Detti nyolc, Berci tizenkét éves. Bár a kisfiának két születésnapot tartanak, mert öt évvel ezelőtt csontvelő-transzplantáción esett át leukémia miatt.
Magdi és a gyerekek: Berci és Detti (Fotó: magánarchívum)
Ijesztő visszagondolni arra, ahogy a betegség kiderült, főleg utólag. Akkor nem is tudták, milyen komoly a dolog. Magdi kapott egy telefont az óvodából, hogy Berci bágyadt, és hőemelkedése van. Arra gondolt, hogy talán csak szomorú amiatt, mert haza kellett jönni a nyaralásból a nagymamától. Mikor érte ment, már jobban volt, így nem gondolt semmi rosszra. Hogy felvidítsa, elvitte a Vidám Parkba, és csak utána a háziorvoshoz igazolásért, hogy egészséges. Azért ha már ott voltak, megmutatta az orvosnak azt a két szúnyogcsípésszerű duzzanatot Berci karján. Az orvos nem mondott semmit, de már akkor gyanakodhatott, mert meg akarta tapogatni a kisfiú hasát. Sajnos azt tapasztalta, amire gondolt: megnagyobbodott lép és máj. Magdi ekkor még nem tudta, ez mit jelent, és az orvos nem is akarta megijeszteni őt, így csak annyit mondott, menjenek el a laborba. A beküldő papíron már ekkor az állt: sürgős. Ennek az üzenetnek köszönhető, hogy a vérmintát rögtön ki is értékelték, és innen már haza sem engedték Bercit: kórházba utalták. De még ekkor sem mondtak semmit, csak annyit, úgy készüljenek, hogy sokáig bent lesznek. Már este volt, mire egy orvos végre leültette az édesanyát, és közölte a hírt: csontvelőrák. Magdi össze volt zavarodva, csak annyit tudott kinyögni: de hát ma voltunk a Vidám Parkban… „Csoda, hogy túlélte” – mondta erre az orvos. Ha a „szúnyogcsípések” miatt a háziorvos aznap nem vizsgálja meg Bercit figyelmesebben, akkor az orvosok szerint stroke-ot kapott volna, és nem éri meg a jövő hetet… Már oda is mentővel kellett volna rohanniuk, ők meg nyugodtan villamosoztak… „Tíz éve nem láttak ilyen agresszívan terjeszkedő rákot – mondja Magdi –, kétnaponta megduplázódtak benne a rákos sejtek.”
Magdi hívta a húgát, hogy menjen a kislányáért, náluk még egy fogkefe se volt. Berci másnapra besárgult, a hasa hatalmasra duzzadt. A teljes vérállományát kicserélték, majd két nap múlva újra… egy hónapnyi kemoterápia következett.
Berci és Detti a Bátor Táborban (Fotó: magánarchívum)
Mivel a kórházban nem volt ágy az anyáknak, az erre szolgáló épületben pedig csak vidékiek lakhatnak, Magdi vett egy rollert magának. Este megvárta, míg a fia elalszik, hazaszáguldott, aztán hajnalban vissza, hogy ott legyen, mikor felébred. De egy idő után ez sem volt megoldás. „Éjszaka vért pisilt, epét hányt, és sírva hívott, hogy a nővérkék nem kedvesek vele, nem segítenek kimenni neki pisilni és hasonlók.” Ekkor úgy döntött, huszonnégy órában mellette lesznek. Hívta Berci nagymamáját, és attól kezdve tizenkét óránként váltották egymást a betegágy mellett. Tudták, hogy mindenképp csontvelő-transzplantációra lesz szükség – szerencsére találtak egy donort Csehországban. „Az ő csontvelőjét kapta meg Valentin-napon” – meséli Magdi.
A beavatkozás után volt még némi ijedtség: vírus támadta meg a kisfiút. Az ilyen betegeknél sajnos gyakori eset, hogy az átültetés ugyan sikerül, de a legyengített immunrendszer miatt egy fertőzésben mégiscsak elveszítik a beteget. Berci szervezete egy holland kísérleti gyógyszer segítségével szerencsére ezt is legyőzte. „Én fanatikusan hittem a gyógyulásban” – mondja Magdi, akit hiába próbáltak az orvosok szembesíteni a realitásokkal. „A transzplantációkor már szerveztem a gyógyulási bulit” – meséli, és szerencsére neki lett igaza. „Voltak kemény időszakok, de mikor a nehezén átestünk, megnyugodtunk.”
Ki legyen a Szuperhős anya pályázat nyertese?
A te kedvenced Magdi? Kattints IDE, és szavazz!
Olvasd el a többiek történetét is!
Berci azóta tünetmentes, bár ahogy Magdi fogalmaz, a bárd azért mindig ott lebeg felettük. Idén tavasszal ismét volt egy kis ijedtség, amikor rosszul lett az iskolában hasonló tünetekkel, de kiderült, hogy csak az iskolai stressz okozza – most épp sulit váltanak. „Mostanában, ha egy pedagógus azt mondja nekem, hogy Berci nem ír elég szépen vagy nem olvas elég gyorsan, csak annyit mondok: de legalább él. Na, erre aztán nem tudnak mit mondani.”
Kérdezem, minden hite és kitartása ellenére volt-e padlón. Bólint, de erről többet nem mond – talán nem is kell. Azt mondja, a két legnehezebb időszak az életében a betegség volt, meg az, amikor egyedül maradt a két kisgyerekkel. „Nem láttam olyan szülőt a kórházban, aki egyedül csinálta volna végig ezt. Mindenkinek ott volt a párja, és még így is nehéz volt nekik. Én nem tudtam kin kisírni magam.”
Fotó: magánarchívum
De az egyedül-anyaság másként is nehéz. Volt párjával három évig pereskedett, és utána is folyton azon aggódott, el tudja-e tartani a gyerekeit, nem veszíti-e el őket a pénz miatt. Úgyhogy megszállottan elvállalt mindent: fordításokat, különmunkákat, és tanult, sokat. Vigyázott, hogy jó legyen a tanulmányi átlaga, mert csak akkor kapott ösztöndíjat. A vizsgaidőszak nem volt könnyű, de húga és anyukája sokat segített (a tanulást egyébként a mai napig folytatja). Ahogy mondja, ő is fordulhatott volna családsegítőhöz, de sosem tette, ezért igenis ki meri mondani: szuperhősnek érzi magát. Kell is ez ahhoz, hogy ma másoknak segíthessen.
„Értő figyelemmel kell hallgatni őket, és nem beleszólni a családsegítők munkájába. Nehéz, mert én is szülő vagyok, de ha olyan problémáról beszélnek, amin én is keresztülmentem, akkor sem zúdíthatom rájuk a saját gondjaimat. Tudom, hogy nem mindent nekem kell megoldani, de amikor arról van szó, hogy kiemelhetnek egy gyereket a családjából, mert nincs náluk hűtőszekrény, akkor azért csak összefogunk. Vagy mikor egy buszjegyen múlik, hogy utcára kerülnek-e, mert el kéne jutniuk egy vidéki átmeneti otthonba felvételi beszélgetésre… érted, egy buszjegyen! Ez nekem is kemény.”
Magdi szeretne társat találni, de azt mondja, valahogy nincs szerencséje. „Kiderül, hogy az illető házas, vagy épp velem szeretne lenni, de a gyerekeimmel nem… de hát a gyerekeim együtt járnak velem! Olyan sok tervem van, amit nem egyedül szeretnék megcsinálni, hanem egy szerető társsal, aki a gyerekeimmel együtt szeret és elfogad. Már nagyon régóta egyedül küzdök, és legtöbbször sikerrel veszem ezeket az akadályokat, de olyan jó lenne, ha együtt is örülnénk a győzelmeimnek, illetve én is az övéinek…”
