Szűrd ki cikkek

„Amikor a kedvenc dinnyém ellenem fordult” – így működik a keresztallergia

Hogyan válhat a legkedveltebb nyári gyümölcsből, a görögdinnyéből kellemetlen tüneteket okozó allergén? A parlagfű-túlérzékenyeknél fordulhat elő ez a keresztallergia. Violetta estében szintén ez történt, ráadásul nem is volt olyan könnyű rájönnie, mi a baja.

Gyerekkorom óta vallom és mondogatom, hogy három dolog miatt imádom a nyarat: lehet lecsót főzni, nem kell hajat szárítani, és van görögdinnye. Hát, az utóbbinak lőttek” – kezdi történetét Violetta, a friss diplomás történelemtanár. – Merthogy kiderült: allergiás vagyok a dinnyére. Pontosabban arra is.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez allergia”

Violetta azt gyerekkora óta tudta, hogy szénanáthás, vagyis a parlagfűre és a fekete ürömre túlérzékeny.

Anno egy egyszerű bőrteszttel megállapították ezt a kétféle allergiát. Az első nyár így is nagyon kemény volt, míg gyógyszerekhez jutottam, és azok elkezdtek hatni. Őrület, pokol. Folyt minden, vörös szemekkel, másodpercenként tüsszögve evickéltem, még a fülem is viszketett belülről. Aztán ahogy jöttek az újabb és újabb készítmények, egyre könnyebb lett, már nem voltam állandóan álmos sem tőlük, bár szerencsére nálam júliusban kezdődött a szezon, így vakáció idején nem volt olyan zavaró, hogy olykor ülve és állva is el tudtam volna aludni. A szteroidspray pedig maga volt a megváltás. Persze így is előfordult, hogy csúcsidőben allergiás szemcseppel is ki kellett egészíteni a terápiát, sőt olyan is, hogy mindemellé baktérium okozta kötőhártya-gyulladást is begyűjtöttem. A szemészorvos akkor azt mondta, ez nem ritka pollentúlérzékenyeknél az allergizáló növény virágzásakor: a szem védekező rendszere egyszerűen el van foglalva az allergia elleni küzdelemmel, így védtelenebb egy sima fertőzéssel szemben is.”

De a görögdinnye ekkor még nem került képbe mint veszélyes, allergiát okozó gyümölcs.

Csupán pár éve vettem észre, hogy ha dinnyét eszem, csikar a hasam, és hasmenésem van – meséli Violetta. –Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez allergia. Sőt, először nem is gyanakodtam a dinnyére, gondoltam, valami könnyű nyári fertőzés, amelyet bármelyikünk bárhol, bármitől elkaphat. Édesanyám figyelt fel az összefüggésre. De még akkor is arra fogtuk, hogy biztosan mértéktelenül dinnyéztem, és a bennlévő sok víz és gyümölcscukor egyszerűen csak megterhelik az emésztőrendszeremet. Így visszavettem a görögdinnye fogyasztásából. Sajnáltam, hogy meg kell fosztanom magam a kedvenc nyári gyümölcsömtől, de nem fogtam fel tragédiaként, hiába volt a dinnye külön favorit a nyári étrendemben azért, mert önsanyargatás nélkül tudtam vele diétázni. De hát a kedvencem most ellenem fordult.”

A szénanátha helyi gyulladás

A parlagfű rendszerint augusztustól október végéig szórja pollenjeit, a fekete üröm szintén, bár már július utolsó két hetében is okozhat tüneteket a szénanáthában szenvedőknél. E légúti allergia leggyakoribb panaszai – a tüsszögés, az orrfolyás, az orr eldugulása, a szem könnyezése, viszketése, vérbősége, a torokkaparás és -viszketés – jól ismertek. Azt azonban talán kevesebben tudják, hogy mindezek mögött helyi gyulladás áll, mely a hajszálerek kitágulása révén nyálkahártya-duzzanatot okozva vezet az allergiát kísérő jelekhez.

Teszt és terápia

Aztán idén egyszer csak azt tapasztaltam, hogy a dinnyeevés után háromszorosára dagadt a szám: az alsó és felső ajkaim is úgy néztek ki, mintha éppen egy plasztikai sebésztől érkeztem volna. A nyelvem pedig úgy viszketett, hogy legszívesebben smirglipapírral estem volna neki. Körülbelül így képzelem el, ha valaki egy lavórnyi csalánt fogyaszt el ebédre – emlékszik vissza Violetta. – Ekkor már egyértelmű volt, hogy allergiával van dolgom.”

Hétvége lévén rohanás az ügyeletre, mert a duzzanat csak nem csökkent se jegelésre, se hideg vizes öblögetésre, ráadásul azt vette észre a család, hogy a lány hangja egyre rekedtebb.

allergia dinnye

A görögdinnye-parlagfű keresztallergia az egyik leggyakoribb

Az ügyeletes orvos azonnal összerakta: keresztallergiám van, azaz a parlagfű-túlérzékenység »külön ajándéka« a dinnye okozta félelmetes tünetcsapat. Adott gyógyszert és beutalót az allergológiára. A szakorvosnál pedig ki is derült, hogy a parlagfű-allergiások azon »szerencsés« tíz százalékához tartozom, akiknél a görögdinnye mint keresztallergén tüneteket okoz. Úgy magyarázta a doki, hogy ez a virágpor és ez a gyümölcs, minden látszat ellenére, azonos növényi csoporthoz tartozik. Kémiai felépítésük, még pontosabban fehérjeszerkezetük hasonlósága miatt helyettesíthetik egymást, így okozhat nálam allergiát a görögdinnye. Azt is megtanultam, hogy csínján kell bánnom a sárgadinnyével, a paradicsommal, az uborkával és a banánnal is. Ezekről nem voltam letiltva, de figyelnem kellett, hogy elfogyasztásuk után jelentkeznek-e hasonló tünetek.

A szájban van az első válasz

A hasonló fehérjemolekula-szerkezet felel ugyan a keresztallergiákért, azok mégis egészen más tüneteket okoznak: az úgynevezett orális allergia szindróma kialakulásában van szerepük. Ahogyan a neve is utal rá, ilyenkor a szájüregben lép fel először az allergiás válasz: kellemetlen viszketés, ajak- és nyelvduzzanat, ezek mellett garatvizenyő, hasi görcsök jelentkezhetnek, nagyon ritkán anafilaxia, vagyis veszélyes légzésproblémákkal járó sokk is előfordulhat.

Violetta ezután részt vett egy speciális allergiateszten, hogy kiderüljön, mely ételek veszélyesek számára, és melyektől fölösleges megfosztania magát.

Azokat az allergéneket keresték, amelyek biztosan okozhatnak nálam allergiát – meséli Violetta. – Így derült ki, hogy az egyébként gyakran keresztallergiát okozó többi zöldség és gyümölcs alacsony kockázatot jelent számomra az allergia szempontjából. Még érdekes is volt a vizsgálat abból a szempontból, hogy egyetlen kémcsőnyi vérből 244-féle allergént térképeztek fel. Arról is kaptam egy okos kis ismertetőt, hogy létezik egy terápia, amely tanítja az immunrendszert: fokozatosan hozzászoktatja az allergénhez, hogy ne védekezzen a dinnye ellen, ne reagáljon a találkozásra ilyen hevesen. Ezt viszont el kell kezdeni a pollenszezon előtt hónapokkal, szóval erről idén már lecsúsztam. Nem baj, majd jövőre talán nekidurálom magam!”

Tipikus keresztallergiák

  • Parlagfű: görögdinnye, sárgadinnye, paradicsom, uborka
  • Fekete üröm: kömény, csilibors, paprika, paradicsom, sárgarépa, petrezselyem, burgonya, koriander, kapor, articsóka, kamilla, tátika, napraforgó, krizantém, kivi, ánizs, árnyika, dinnye, uborka, mangó, szerecsendió, bors, mustármag, borsmenta, bazsalikom, majoránna, oregánó, zeller
  • Nyírfa: mogyoró, dió, mandula, alma, cseresznye, sárgabarack, körte, szilva, meggy, őszibarack, burgonya, kivi, avokádó
  • Füvek: paradicsom, rozs, búza, szója, földimogyoró, bab, borsó, tamarin, szentjánoskenyér
  • Földimogyoró: dió
  • Diófélék: búza, rozs, mák, mogyoró, szezámmag
  • Latex: gesztenye, banán, spenót, avokádó, citrusfélék, kivi
 
Borítókép: MTI/Komka Péter

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top