„Kukába dobtam az étkezésemet, a napirendemet és a párkapcsolatomat” – Fiatal nőként inzulinrezisztenciával

Fontos lenne, hogy bekerüljön a rutinvizsgálatok közé az inzulinrezisztencia felderítése, mert előfordulási aránya már meghaladja a cukorbetegségét is. A tünetei között pedig ott a meddőség, a túlsúly, a depresszió, amik mind komoly életminőség-romlást eredményezhetnek.

Enikőnél két éve derült ki, hogy inzulinrezisztenciája van, elmesélte, milyen tünetekkel kellett megküzdenie, és hogyan változtatta meg az egész életét ez a betegség.

Hogyan telhet 6 évbe, hogy egy fiatal nő teherbe essen?

„Két éve közel 85 kg-ot nyomtam, ami egyébként a 160 centimhez képest igen sok volt. Hiába kellettek már 44-46-os ruhák, különösebben nem észleltem magamon tüneteket, mert mindez meg volt spékelve egy kis testképzavarral is, egyszerűen nem láttam magam annyira nagyon kövérnek. Persze nem éreztem magam jól a bőrömben, minden ruhavásárlást mély depresszió követett, de folyton hazudtam magamnak. Ezt az egészet arra tudnám visszavezetni, hogy hiába tudtam sok mindent arról, hogy a tinédzserkoromban a testem meg fog változni, mégse volt egyértelmű számomra, hogy ilyen mértékben átrendeződöm. Amiatt, hogy nem éreztem magam jól a bőrömben, elkezdtem bezárkózni magamba, csökkent a libidóm, ami miatt a kapcsolatom is zátonyra futott.

Tudtam, hogy minden probléma testi és pszichológiai is egyben, de úgy gondoltam, hogy először a testivel tudok a leggyorsabban kezdeni valamit.

Fogamzásgátlót szedtem, ami tudtam, hogy okozhat ilyen problémákat, ezért elmentem a nőgyógyászhoz. Miután a dokinak elmondtam a problémáim, kért egy terheléses tesztet. A teszt eredménye az lett, hogy inzulinrezisztenciám van.

A doki úgy magyarázta el, hogy épp a 2-es típusú cukorbetegség kapujában álldogálok, és ha nagyon gyorsan nem kezdek ezzel valamit (vagyis fogyjak le), akkor nagyon hamar el fogunk jutni oda, hogy inzulinoznom kell.

Jól meg is ijedtem, mert ezt nagyon nem akartam, úgyhogy új erőre kaptam, és szó szerint felégettem magam mögött mindent egyik napról a másikra. Azt éreztem, hogy itt az ideje változni.

Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Doyoun Seo

Dobtam a kukába az addigi étkezésem, napirendem, működésem, és a párkapcsolatomat is lezártam. Akkor ez tűnt logikus döntésnek, most már tudom – miután újra együtt vagyunk a »herceggel« –, hogy ez így felesleges volt, de az volt a szerencsém, hogy akkor ott ő is tudta, hogy nekem most erre van szükségem, és engedett.

Kaptam a dokitól egy gyógyszert, aminek az volt a célja, hogy a cukromat rendbe rakja, és mellékhatásként még súlyvesztés is szerepelt a nyolc méteres gyógyszerismertetőn. Átbeszéltünk egy szerinte működő diétát, és másnap nekiláttam.

A gyógyszernek, a szakítás miatti stressznek és a diétának, vagyis életmódváltásnak (jobban szeretem így nevezni, mert a diétában nekem már benne van az is, hogy valamit megvonok magamtól, de nem kellett sanyargatnom magam) köszönhetően nagyon gyorsan ledobtam 20 kilót.

Az életmódváltás lényege az volt, hogy nagyon sok szezonális friss vagy párolt zöldséget kellett ennem, fehér húst (tyúk, pulyka, hal) bármennyit ehettem, a vörös hús korlátozva volt havi 1-2 alkalomra. Gyümölcsöket is ehettem, ami szezonális, illetve a lisztes dolgokat kellett tényleges teljes kiőrlésűre cserélnem.

A cukortól már korábban megváltam, így az nem okozott akkora gondot. Ami még a szerencsém volt, hogy imádom a zöldségeket és a gyümölcsöket. Talán a legnehezebb elválásom az a frissen sütött puha meleg fehér kenyértől volt, amivel annyira jó a szaftot tunkolni, de azt se zártam ki az életemből, hanem fokozatosan csökkentettem azokat az ételeket, ami mellé kenyeret ettem. Régen olyan jó magyarosan még a krumpli meg a tészta mellé is kenyeret ettem, most meg már 1 hét alatt sem fogy el fél kg kenyér. Egyébként ez a mediterrán diéta néven ismert diétatípus.

Sportolnom is kellett volna, de valahogy én sosem voltam az az ember, aki elmegy a terembe, és edzeget, sosem voltam annyira kitartó, és sosem szeretettek meg velem igazán semmilyen sportot vagy mozgási formát sem, így, mivel tudtam, hogy egyébként lusta vagyok és kitartásom nulla ezen a téren, elkezdtem a városban sétálni, és nem járműre felülni.

Valahogy egyszerűbb volt tudatosan figyelnem arra, hogy betervezzem a sétát, mint hogy lejárjak a konditerembe. Egyébként halkan megsúgom, hogy sokszor gyorsabban megtettem egy távot gyalog, mint ha felszíni BKV-ra ültem volna fel, főleg csúcsforgalomban.

Az biztos, hogy megváltozott az életem, rendbe tettem magam fizikailag és pszichológiailag is, elégedett vagyok magammal, néha még kisebb zavarok vannak a fejemben a testemről, de már tudom kezelni.

Jobban odafigyelek az étkezésemre meg a mozgásra, rendben van a párkapcsolatom, sikereket élek meg a munkámban, szóval  mindent a helyére pakoltam. Ennek a sok apró dolognak az összessége tett helyre.”