Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Szűrd ki cikkek

Tudósok segítségével készülnek sportolóink az olimpiára

Jövőre ismét drukkolhatunk élsportolóinknak, hogy jól teljesítsenek Tokióban. Az olimpikonok felkészítésében Szász Máté (Scitec Institute) táplálkozástudományi szakember is részt vesz.

Ön az elmúlt években közel kétszáz élsportolóval foglalkozott, együttműködve többek között a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központtal, a Magyar Edzők Társaságával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Mi az eddigi legfőbb tanulsága ennek a munkának?

A magyar sportolók iszonyú keményen edzenek, de tudományos háttértámogatásban hátul kullogunk a nemzetközi mezőnyben. Ez olyan, mintha lenne egy kiváló versenyautónk, amivel nyerünk, és a végén derül ki, hogy a kézifék végig be volt húzva… A kollégáimmal azon dolgozunk, hogy kiengedhessük a kéziféket. Vagyis innovatív és előremutató kutatásokkal igyekszünk támogatni a sportolók munkáját.

Nehéz lehet ma hatékonyan ismeretet terjeszteni egészséges életmód tekintetében, hiszen mással sincs tele a net, mint táplálkozási, sport- és diétás tanácsadással. Kérdés, hogy milyen minőségben.

Minél több az információ, az emberek annál inkább keresik a hiteles forrásokat – szerencsére. De az igaz, hogy életünk minden területén tapasztalható az információ amortizációja, rengeteg az önjelölt szakember. Hogy kihez jutunk el, hozzájuk vagy valós tudású emberekhez, az sokszor csak azon múlik, hogy melyikükben erősebb a közléskényszer.

Ön viszont tudományos alapokon ad tanácsokat.

Ahogy Magyarországon űzik, úgy még csak nem is nevezném tudománynak a táplálkozástudományt. Én magam neurobiológus vagyok, de számos szakma tudása hasznos lehet ezen a területen – biológusokkal, kémikusokkal, fizikusokkal és neurológusokkal is dolgozom. Tegyük fel, hogy egy sportoló egészségesen táplálkozik, fogyaszt elegendő zöldséget, nem eszik túl sok cukrot, vagy mellőzi a finomított és a feldolgozott élelmiszereket, emellett pedig próbál húsféléket is fogyasztani. Ezt tekinthetjük „kiegyensúlyozott vegyes táplálkozásnak”, viszont ez egészen biztosan nem elég egy aktív sportolónak, elképzelhető, hogy még alapnak sem jó. Akinek van napi két-három edzése, így akár napi nyolc órán át is aktív, annak az élete táplálkozási szempontból állandó kihívás.

Szász Máté táplálkozási szakértő (Fotó: Scitec)

Azt gondolnánk, hogy a táplálkozásunk már olyan mértékben kutatott, hogy nem lehet alapvető újdonságokat felfedezni. Az élsportban különösen így lehet ez.

Pont ott érdekesek a nüanszok, hiszen az emberi teljesítmény határáig már eljutottunk minden sportágban. Itt kap szerepet a tudomány: vajon mivel lehet még ezredmásodperceket faragni? Mostanában például azzal foglalkozom, hogy mennyi az ideális vastagságú zsírréteg egy úszó bőre alatt. Pont annyira van szükség, ami még segíti a mozgást, de egy milliméterrel sem több, ami már hátráltatná. Ennek az aránynak a megtalálásához például egy hajóépítő műhelybe fogok elutazni, ahol a testek vízben való súrlódását modellezzük majd. Amúgy az elméletem az, hogy úszásban az 50 méteres számokat nem a vízben kell megnyerni, hanem a levegőben, aminek a közegellenállása kisebb. Merthogy úszni már nem biztos, hogy képes gyorsabban egy ember, de a táv nagy arányát a levegőben tölti, elrajtoláskor. Itt küzdünk néhány millisecundumért – sokszor ennyi dönt arany és bronz között.

Bocsánat, kicsit feleslegesnek tűnik nekem ez, de értem, hogy olimpiák továbbra is lesznek, tehát a feladat mindenképp ez. Egyébként milyenek az esélyei a tudománynak?

Lehet azért még előrelépni. Nem is feltétlen az izmoknál befolyásolnám a folyamatot. Eltelik néhány századmásodperc a startpisztoly hangjától az elrugaszkodásig – annyi, amíg az agy fogja a jelet, és parancsot ad az izmoknak. Ha ezt az utat le tudjuk rövidíteni, magyarán a sportoló gyorsabban reagál a többieknél, akkor lehet aranyérmünk. Márpedig az agy trenírozható – az epilepsziakutatásban már kísérleteznek ezzel.

És akkor nem tud kiállni a sportoló, mert lesérül… Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az elrajtolás csak a végpont, de gondolom, a felkészülésnél a szakemberek legalább ennyire ott vannak.

Persze, minden kockázatot próbálunk kiküszöbölni. Most például azon vagyunk, hogy olyan markereket találjunk, amik előrejelzik a sérülést mondjuk egy hónappal. Hiszen ismerjük a gyenge pontokat: kézilabdánál a váll, a térd, úszóknál a váll, dobóknál a szabóizom, focistánál a térd, a boka. Minden ciklikus jellegű sportágnál megvannak ezek a gyenge pontok, hiszen ugyanazzal a testrészével ugyanazt a mozdulatot végzi az illető ezerszer. A sérülés csak a végpont, már hetekkel előtte elindulnak apró eróziók, bár klinikai tünetek még nincsenek.

Olyan, mintha a határok feszegetésével törvényszerű lenne a sérülés, csak az volna a kérdés, hogy mikor következik be.

No igen, a feladat ez: vigyük el a sportolót a terhelés maximumáig, de egy milliméterrel sem tovább, mert sérülni fog. Persze igyekszünk erősíteni is az ízületeket dietétikai módszerekkel. Ezenkívül orvoscsoporttal is együttműködünk, amelynek tagjai genetikai gyanújeleket figyelnek. Aztán ott van még az életmód: a folyadékbevitel is fontos kutatási téma, hiszen már kismértékű dehidratáció is rontja a teljesítményt, fejfájást, dekoncentrációt okoz. Mégis kevéssé figyelünk rá. Mostanában egy olyan fotoanalitikai módszer kifejlesztésén dolgozunk, amivel közvetlenül mérni tudjuk a szövetek víztartalmát – ehhez például repülőgépmérnököktől vettük az ötletet. De amúgy a sportolók célja is ugyanaz, mint azon átlagembereké, akik jól akarnak kinézni: elérni egy magas izomtömeget alacsony testzsírszázalékkal.

A tudomány tehát képes tökéletes állapotba hozni az emberi testet a tökéletes teljesítmény érdekében. A sportolók lelkével is foglalkoznak ennyit?

Tény és való, hogy ez közel sem kap annyi figyelmet, pedig mentális fókuszáltság nélkül nincs jó teljesítmény, és az idegrendszernek ugyanúgy meg kell kapnia a szükséges tápanyagokat. Ennek hatalmas szerepe van nemcsak akkor, mikor a sportoló megnyeri a versenyt, de akkor is, amikor elbukja.

Mostanság vívókon azt teszteljük, hogy mi az, amitől később fáradnak el, mivel lehet fokozni az idegsejtek energiatermelését. Egy vívóversenyen meleg van, zaj és elképesztő feszültség – ez egy kőkemény háború mentálisan, amit viszont egyre inkább a tervezőasztalon vívunk meg, mint a Forma–1-ben.

Egy olimpián mindenki azt az érmet szeretné megszerezni, amiből egyet gyártanak a világon, és ez a megelőző négy évben is végig bennük van: ez a lelki nyomás a legdurvább. Extrém életmódot folytatnak, el kell menniük a határukig, mert ha nem, biztos lesz valaki a világon, aki náluk is többet áldozott fel – persze ezt menet közben nem tudják. Úgyhogy mindennap le kell győzniük saját magukat, miközben nem tudják, hogy az elég lesz-e. Nemhogy fárasztó, nemhogy nem kellemes, de fizikailag félelmetes tartományban dolgoznak. Volt, amelyikük úgy fogalmazott nekem: „mindennap meg kell halnom”. Reméljük, hogy erre azért nem lesz szükség, és a legjobb formájukban juthatnak el Tokióig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top