40 kilótól szabadult meg az anya, de ehhez nem csak az akaratereje kellett

A fogyás egyáltalán nem kizárólag akaraterő kérdése. Vannak persze olyan esetek, amikor csak egészségtelen étrend és mozgásszegény életmód áll az elhízás mögött, de igen gyakran fordul elő az is, hogy egészségügyi problémák vagy akár lelki okok miatt szalad fel a túlsúly. Ez utóbbi két esetben pedig teljesen feleslegesen keltenek bűntudatot az akaraterő hiányára tett megjegyzésekkel azok, akik egyébként segítő szándékkal mondanak ilyen mondatokat. Sajnos akár visszafelé is elsülhetnek ezek a megjegyzések, és még tovább hátráltatják az esetleg betegséggel küzdő túlsúlyos embertársainkat.

„Bármit ettem, híztam”

Így esznek az inzulinrezisztensek: mit kell tudni a 160 grammos diétáról?

Egy kétgyermekes anya mesélte el a saját kálváriáját a túlsúllyal, beszélt a feleslegesnek látszó küzdelemről, amit a fogyásért vívott, és arról is, hogy végül mi hozott megoldást, amivel lefogyott két év alatt 40 kilót. „Bármit ettem, híztam – kezdte történetét az anya. – Ez nagyjából már 19 éves korom óta így volt, csak akkor még nagyon le akartam fogyni, az első gyermekem születéséig szinte minden pillanatom arról szólt, hogy mit nem szabad ennem, hogy ne hízzak meg még jobban. Rendkívül szigorú étrendet követtem, megszállottan mozogtam, és még így is a túlsúlyosak közé tartoztam. Aki akkoriban azt mondta volna nekem, hogy a fogyás az akaraterőn múlik, azt biztos körberöhögtem volna, hiszen akkora akaraterőm volt, mint egy ház, mégsem sikerült lefogynom a BMI szerinti normális súlyomra.”

Az anya annyit azért elért a sok diétával, hogy legalább nem szedett fel még több súlyt, de így is 10 kiló többlettel indult neki a terhességnek. Három év alatt két gyermeke született, ami még több kilót hagyott a testén. „Amikor terhes lettem 26 évesen, eszem ágában sem volt fogyókúrázni – tette hozzá az anya –, bár nagyon féltem a hízástól, de beláttam, hogy a babának nem teszek jót, ha folytatom az addigi nagyon szigorú étrendet. Igyekeztem kiegyensúlyozottan enni és nem elszállni a kívánósság miatt, ésszel táplálkoztam, dietetikus tanácsát is kértem az étkezések összeállításához, de még így is felszaladt rám 20 kiló, ami egyáltalán nem akart leszaladni a testemről szülés után. Ráadásul tudtam, hogy kis korkülönbséggel szeretnénk a testvért vállalni, így időm sem maradt arra, hogy lefaragjam valahogy magamról a súlytöbbletet a következő terhességig. Így pakolódott fel rám összesen 40 kiló plusz, mire megszületett a második gyermekem. Ekkor még csupán 29 éves voltam, a végletekig elkeseredve néztem magam a tükörben, hogy nem lehet, hogy így kell leélnem az életemet.”

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

„A fogyókúrák ideig-óráig használnak”

A történetét azért sem vállalta névvel és fotóval az anya, mert túl sok bántás érte a túlsúlya miatt. A környezete egyáltalán nem volt elfogadó vele szemben, a családja is inkább megszólta a háta mögött, azt pletykálták róla, hogy elhagyta magát és nem törődik már a külsejével, amióta megszülettek a gyerekei, pedig ez nem is állhatott volna távolabb az igazságtól. Az anya minden erejét bevetve fogyókúrázott, miután a második gyermekét sem kellett már szoptatnia, de szinte nulla eredménye volt a diétás étrendnek. „A fogyókúrák ideig-óráig használtak – folytatta az anya –, de egyik sem ment hosszú távon, mintha átok ült volna rajtam. Lement öt kiló, hogy aztán feljöjjön hat kiló. Ezt a csiki-csukit játszottuk én és a kilóim. A családomban pedig csak azt látták, hogy bár a családi összejöveteleken diétásan eszem, mégsem lettem hónapok alatt sem kisebb, így azzal piszkáltak, hogy biztos éjszaka tömöm magam, amikor senki sem lát, azért vagyok ilyen kövér. Utólag aztán kiderült, mennyire nem volt igazuk, de bocsánatot egyik sem kért a viselkedéséért azóta sem.”

Az anyánál végül inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak, amit a gyerekorvosnak köszönhet, mert vele került szinte baráti viszonyba, és elpanaszolta, mennyire nehezen viseli a túlsúlyát és nem érti, miért nem sikerül lefogynia. A gyerekorvos azt javasolta neki, hogy menjen el egy terheléses cukorvizsgálatra és az eredménnyel keressen fel egy endokrinológust, mert gyanús volt számára, hogy inzulinrezisztencia állhat annak hátterében, hogy képtelen megszabadulni a túlsúlytól.

„Örökre hálás leszek a gyerekorvosunknak, mert azzal, hogy elküldött erre a vizsgálatra, megváltoztatta az életemet. Mint megtudtam, nemcsak a túlsúly volt az inzulinrezisztencia tünete, hanem például a nyomott hangulatom is, vagy az, hogy mindig úgy éreztem, mintha köd ülne az agyamon. A hajhullás és a krónikus fáradtság sem csak amiatt történt, mert két terhességem volt és két gyereket neveltem, hanem ezek is az inzulinrezisztencia tünetei közé tartoztak.

Az endokrinológus szerint már valószínűleg fiatal felnőtt koromban is emiatt nem tudtam fogyni, és az a szerencsém, hogy nem volt hatással a teherbeesésre, ugyanis a meddőség is felmerül sok esetben az inzulinrezisztenciával összefüggésben. A doki által adott gyógyszerekkel és a helyesen beállított, 160 grammos szénhidrátdiétával két év alatt sikeresen fogytam 40 kilót és több energiám van, mint valaha. Az inzulinrezisztencia az egész életemet megkeserítette, de így, hogy kordában tartom, már nem okoz óriási problémát. Az új étrendbe persze bele kellett rázódni és a gyógyszerek mellékhatásait is meg kellett szokni, de ez legyen a legnagyobb problémám az életben. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megtalálták nálam a túlsúly okát és nem mondhatja nekem senki többé, hogy csak az akaraterőn múlik a fogyás.”