nlc.hu
Trend
Szokatlan dolgot tett Melania Trump

Szokatlan dolgot tett Melania Trump

Ami Katalin hercegnének természetes, Melania Trump esetében kimondottan ritkaságnak számít.

Ha valakire, akkor Melania Trumpra igen kevéssé jellemző, hogy többször is felvenné ugyanazt a ruhát. A minap azonban mégis így tett.

Az amerikai first lady a Fehér Házban fogadta egy ifjúságot segítő program vezetőit. Az eseményen egy rózsaszín nadrágkosztümöt viselt, Emilio Pucci egyik korábbi kollekciójából.

Melania Trump tavaly márciusban (balra) és idén (Getty Images/Profimedia)

A 4220 dollár, vagyis mintegy 1,3 millió forint értékű kosztümöt szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, tavaly március 23-án a Bátor Nők Nemzetközi Díjának gáláján egyszer már láthattuk rajta. A két szett azonban mégsem volt egyforma, ugyanis míg 2018-ban sárga pulóverrel, idén fehérrel kombinálta a blézert és az élére vasalt nadrágot.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top