Trend

2019 a barnák éve lesz

Már ami a hajszínt illeti, láthatóvá válnak ugyanis a barna hajú nők. Mégpedig nem is akármilyen árnyalatokkal, hanem kifejezetten dögösen. Az idén szakítunk a „megbízható, feleségnek való” barna árnyalatokkal, és jön a „piszkos” jelző, aminek jegyében minden barnából szexi szőkésbarna lesz.

Akár barnák, akár szőkék vagyunk, ha szeretnénk valami egészen picit, de látványosat változtatni a hajszínünkön, 2019-ben válasszuk a piszkosszőkét vagy a hamvasbarnát, ugyanis bármelyik alapból kiindulva egészen szép végeredményre juthatunk.

#Dirtyblonde

Elég csak körülnézni az Instagramon, és máris láthatjuk, mi a legújabb trend, ha hajszínről van szó: #dirtyblonde, azaz natúr barna alap szőkés melírcsíkokkal, vagy éppen fordítva: szőke hajszín lágy barna árnyalatokkal bolondítva. A hajtövek vagy a hajvégek sötétebbek lehetnek az ilyen frizuránál, és az alaphajszín megtartásának hála, a legtöbb nőnek jól is áll ez a trend. A nyári időszakban pedig kifejezetten aktuálisak is a napszítta tincsek.

Egyvalami azonban fontos: akármelyik árnyalat, verzió vagy kombináció mellett döntünk, ne álljunk neki otthon megfesteni hajunkat! Nagyon könnyű elrontani, bízzuk magunkat inkább profi fodrászra.

De hogyan is néz ki a barna és a szőke közti átmenet a valóságban? Mutatjuk:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top