Trend

A textil egy végtelenül gazdag terület – A hónap tervezője a márciusi WAMP-on: Harmati Hedvig

Harmati Hedvig több évtizede foglalkozik textiltervezéssel, sőt egyetemi oktatóként a fiatal generáció képzésében is aktív szerepet vállal. A WAMP rendszeres kiállítójaként jellemzően lakástextilekkel jelentkezik. Munkáira a minták harmonikus ismétlődése, a színek gondos kiválasztása jellemző, az alkalmazott technológiának köszönhetően az összkép a látás mellett a taktilis érzékekre is hat.

Mivel foglalkozol jelenleg oktatóként, tervezőként?

Harmati Hedvig: A legaktuálisabb egyetemi elfoglaltságom, hogy a MOME Textil Tanszékének tanszékvezetői feladatait 14 év után átadjam egy új oktató-alkotó generációnak. Egyetemi tanárként természetesen továbbra is segítem az új kihívásokkal teli vezetői és oktatói kompetenciák, jövőbeni feladatok, lehetőségek alakítását. Ebben az egyetemi katalizátorszerepben még fontosabb számomra, hogy a szak eddigi aktivitására jellemzően további lehetőségeket keressünk az együttműködésre a hazai textil- és divatipar képviselőivel, és nemzetközi megjelenési lehetőségeket kutassunk fel. Fontosnak tartom, hogy a hallgatói tervezői gondolkodás ne érjen véget az egyetem falai között, hanem aktív együttműködések alakuljanak ki a piaci szereplőkkel. Ez az, ami további lehetőségeket jelenthet élő feladatok, pályázati tartalmak, kiállítások, bemutatók formájában. Tervezőként most fejeztem be egy nagyon szép és izgalmas textilprojektet. Magyarországon 2020-ban kerül megrendezésre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Ennek alkalmából terveztem meg mintegy négyszáz különleges püspöki és papi öltözék alapanyagait. Ez a projekt teremtett lehetőséget egy másik, önálló indíttatású jacquard enteriőrtextil-kollekció megszületéséhez, amelyben az első textilmintaélményemet, emlékemet dolgoztam fel: tulipán–pötty–királyfi. Óvodás voltam.

Harmati Hedvig textiltervező

Harmati Hedvig munkái

Autonóm alkotóként és oktatóként is dolgozol, sőt a doktori értekezésed címe is a két terület szoros kapcsolatára utalt. Melyik területet érzed erősebbnek, dominánsabbnak, és miért?

Nem érzem, hogy az egyik vagy a másik dominánsabb lenne. A két dolog összefügg, és nem szól másról, mint a textilstruktúrához kötődő végtelen technikai gazdagságról, anyagokról, megjelenési formákról és természetesen az ezzel elmondható üzenetről vagy az ezzel megoldható problémáról. A textil állandóan jelen van az életünkben, és ma már nem csak a jól felismerhető formájában. Léptéket, anyagot, funkciót váltva vesz körül bennünket úgy, hogy tradicionális textil mivoltát már csak ritkán vesszük észre. Ez nekem, mint tervezőnek rengeteg kihívást és lehetőséget jelent.

Kollekciókat készítesz, ami a tervezőtől fegyelmet követel, ugyanakkor keretet is ad. Erre előnyként vagy hátrányként tekintesz?

A fegyelem segít. A tervezés sokszínű eszköztárával, szabad kreatív lehetőségeivel magával ragadó, sokszor katartikus folyamat. Jó, ha ebben a szertelen játékban néha megfog a háló.

Harmati Hedvig textiltervező
Megnézem
Összes kép (6)

A tervezés során szerzett tapasztalataidat a hallgatóknak is átadod. Melyek azok a legfontosabb ismeretek, amelyek egy tervező érvényesüléséhez szükségesek? 

A problémafelismerés képessége és a problémamegoldás vágya. Az adott területen ehhez szükséges tudás megszerzése, kitartó fejlesztése és kreatív alkalmazása. A csapatmunka és a hálózatépítés képessége, az egyéni ambíció, a motiváció, a kitartás és sokszor az alázat is.

Téged mi motivál egy-egy új kollekció elkészítésekor?

Alkalmazott helyzetben mindenképp a feladat. Önálló projektjeimben a lehetőség az anyag létrehozására. A játék a mintákkal, a színekkel, a struktúrával. A választás lehetősége. A döntés feszültsége.

Hosszú évek óta állítasz ki a WAMP-okon. Miért fontos neked ez a típusú jelenlét?

Korábban rengeteg tervezői lehetőséget teremtett a bemutatkozás egy-egy kollekcióval, természetesen túl az azonnali befogadói és anyagi visszaigazoláson. Sok, a mai napig élő szakmai és emberi kapcsolatot hozott a személyes találkozás lehetősége. Ma már inkább olyan vagány dolognak érzem, hogy a volt vagy (soha nem lett) hallgatóimmal közösséget vállalva, csapatot alkotva, együtt szerepelek egy-egy új kollekcióval, megfelelve ennek a kihívásnak.

Mivel készülsz az aktuális WAMP-ra?

Tavasszal, tulipánokkal!

WAMP március

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top