A koronavírus ellenszerét minden bizonnyal nem divattervezők fogják feltalálni, de nem is az ő feladatuk. A divatipar azonban igenis hathatós segítséget tud nyújtani a járvány elleni küzdelemben, mégpedig elsősorban pénzzel, az ellátási láncok és gyártókapacitások átállításával, ahogy számos világhírű divatmárka már meg is tette…
Dolce & Gabbana
Domenico Dolce és Stefano Gabbana még februárban jelentette be, hogy adományt utalnak át a milánói Humanitas Egyetemnek, melynek professzorai a koronavírus ellenszerét kutatják. A márka korábban egy ösztöndíj-projektben már együttműködött az intézménnyel, és úgy vélték, ezúttal is náluk lesz a legjobb helyen az adományuk.
„Úgy éreztük, hogy tennünk kell valamit a pusztító vírus leküzdésére, amely Kínából indult, de az egész emberiséget fenyegeti. Ezekben az esetekben a helyes döntést kell meghozni” – nyilatkozta a tervezőpáros.
Giorgio Armani
Giorgio Armani olasz divattervező március elején összesen 2 millió eurót, (azaz 700 millió forintot) adományozott több olasz kórháznak, valamint az olasz polgári védelemnek. A napokban a divatcég bejelentette továbbá, hogy mind a négy olaszországi gyárát egyszer használatos orvosi ruhák gyártására állítja át.
LVMN
A LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton cégcsoport, melyhez olyan luxusmárkák tartoznak, mint a Dior, a Givenchy, a Louis Vuitton vagy a Fendi, március 16. óta kézfertőtlenítők gyártására állította át gyárait, melyekben máskor parfümök és egyéb kozmetikumok készülnek. A kézfertőtlenítőket ingyenesen bocsátják a francia egészségügyi hatóságok rendelkezésére, a gyártást pedig mindaddig folytatják, ameddig csak szükség van rá. A cégcsoport mindemellett a Kínai Vöröskeresztet is támogatta, átszámítva nagyjából 715 millió forintnak megfelelő összeggel. Március 21-én aztán bejelentették, hogy 40 millió maszkot vásárolnak Kínából a francia egészségügy számára.
Versace
A Versace divatház 45 millió forintnak megfelelő összegű jüannal támogatta a Kínai Vöröskeresztet. A járvány európai kitörését követően aztán Donatella Versace és lánya, Allegra további 200 ezer eurót, azaz mintegy 70 millió forintot adományozott a milánói San Raffaele kórház intenzív osztályának.
„Ilyen időkben fontos, hogy egyesüljünk, és minden lehetséges eszközzel támogassunk azokat, akik mindennap a frontvonalban harcolnak, hogy több száz életet mentsenek meg” – hangsúlyozta Donatella Versace.
Prada
A Prada divatház a milánói Vittore Buzzi, Sacco, illetve San Raffaele kórházaknak vásárolt két-két, vagyis összesen hat komplett, intenzív ellátáshoz szükséges egységet. A divatcég mindemellett 110 ezer maszkot és 80 ezer kórházi hálóinget is legyárt az egészségügy számára.
Sergio Rossi
Az olasz Sergio Rossi cipőmárka 100 000 eurót (35 millió forintot) adományozott egy milánói kórháznak, valamint a március 14. és március 20. közötti online értékesítéseiből befolyt bevétel 100 százalékát is a koronavírus-járvány elleni küzdelem céljaira ajánlotta fel.
Richemont
A Cartier, a Van Cleef & Arpels, valamint a Chloe márkákat birtokló Richemont-csoport 10 millió jüant (460 millió forintot) utalt át a Kínai Vöröskeresztnek.
Bvlgari
A Bvlgari a római Lazzaro Spallanzani Intézetnek utalt pénzt, ám hogy pontosan mennyit, azt nem hozták nyilvánosságra. A fertőző betegségek kutatásával foglalkozó intézet virológusai az első olasz beteg diagnosztizálását követően alig két nappal, Európában elsőként izolálták a koronavírust.
Hermés
A Hermés 5 millió jüannal (230 millió forinttal) támogatta a kínai Soong China Ling Alapítványt, mely a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozókat segíti.
Moncler
A Moncler 10 millió euróval (3,5 milliárd forintal) járul hozzá egy új, 400 intenzív ággyal felszerelt kórház építéséhez Milánóban.
Kering
Az Yves Saint Laurent, a Gucci, a Balenciaga, valamint az Alexander McQueen márkák tulajdonosa, a francia Kering konglomerátum 7,5 millió jüant (345 millió forintot) adományozott a Kínai Vöröskeresztnek, míg 2 millió dollárral (650 millió forinttal) segítik Olaszországot. Emellett vásároltak 3 millió maszkot Kínából Franciaország számára, illetve a Balenciaga és a Saint Laurent varrodáiban is maszkokat készítenek. Mindezeken felül egy nyilvánosan meg nem jelölt összeget utaltak a Pasteur Intézetnek a koronavírussal kapcsolatos kutatásokra.
A Gucci ezenkívül további 1,1 millió maszkot és 55 ezer kórházi köpenyt gyárt le az olasz egészségügy számára.
Christian Siriano
Christian Siriano amerikai divattervező március 20-án orvosi maszkok gyártásához ajánlotta fel segítségét New York állam kormányzójának, Andrew Cuomónak, aki azt el is fogadta.
Brandon Maxwell
Lady Gaga egyik kedvenc divattervezője, az amerikai Brandon Maxwell divatcégének teljes gyártókapacitását orvosi maszkok, kesztyűk és kórházi ruházat gyártására állította át.
Pronovias
A spanyol Pronovias luxusmárka ingyen menyasszonyi ruhát ajánlott fel minden olyan esküvőjére készülő egészségügyi dolgozónak – orvosoktól az ápolónőkön át a takarítókig –, aki jelenleg a koronavírus elleni küzdelemben vesz részt, és idén házasodik. A Heroes Collection (Hősök Kollekció) darabjaiért bárki jelentkezhet a márka üzleteiben Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Franciaországban, Portugáliában, Mexikóban és az Egyesült Államokban, ez év augusztus 31-ig. Az aráknak két dolgot kell papírokkal igazolniuk: hogy valóban kórházi alkalmazásban álltak legkésőbb 2020 márciusától, illetve hogy az esküvőjük 2020-ban lesz.
Nike
A Nike egymillió dollárt (323 millió forintot) utalt át az Oregoni Élelmiszerbanknak, 2 millió dollárt (646 millió forintot) az Oregoni Közösségi Helyreállítási Alapnak és 7 millió dollárt (2,2 milliárd forintot) az Oregoni Orvosi és Tudományegyetemnek. A cég saját alapítványa ezen felül további pénzadományokat küldött, többek között az Egészségügyi Világszervezet Covid-19 szolidaritási alapjának.
H&M
A H&M-csoport vezérigazgatója, Helena Helmersson egyeztetett az EU-val, hogy megértse, mik a legnagyobb szükségletek ebben a helyzetben, illetve hogy felajánlja a vállalat azonnali segítségét. A cég mindezek nyomán védőfelszerelések gyártásába kezdett a kórházak és egészségügyi dolgozók számára. Ellátási láncuk és partnereik világszerte együttesen támogatják a projektet, így hamarosan el is kezdhetik szállítani a védőfelszereléseket.
„A jelenleg zajló koronavírus-járvány drámai hatással van mindannyiunkra, és sok más szervezet mellett a H&M-csoport is megpróbál megtenni minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy segítsen ebben a rendkívüli helyzetben. A most bejelentett az első lépés részünkről a vírus elleni küzdelemben. Mindannyian együtt vagyunk ebben a helyzetben, így mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy együttes erővel próbáljuk megoldani a problémát” – fogalmazott Anna Gedda, a cégcsoport fenntarthatóságért felelős vezetője.
Inditex
A Inditex vállalat, melyhez olyan márkák tartoznak, mint a Zara, a Massimo Dutti, a Bershka, a Stradivarius vagy a Pull&Bear, március közepén orvosi maszkok gyártásába fogott ruhagyáraiban. Máris több százezer maszkot adományoztak a spanyol egészségügynek. Mindemellett megkezdték a gyárak átalakítását kórházi ruhák gyártásához az egészségügyi dolgozók, illetve a koronavírusos betegek számára.