Ahhoz, hogy valaki a XVIII. században élethű viaszfigurák készítéséből csináljon karriert, vasgyomor kellett, és persze az, hogy az illető hírből se ismerje a finnyáskodást. Kezdjük egy alapvető viaszbábú kellékkel, a fogakkal. A nagy francia forradalom lázában égő Párizsban, ha az embereknek fájt a foga, utcai fogászoktól kértek segítséget, akik járták a vásárokat/piacokat és a forgalmas utcákat, elhelyezték a széküket, és erősen hiányos higiéniai körülmények között látták el a munkájukat, ami megfelelő technikák és jó felszerelés híján nagyrészt a betegek fogának kihúzásából állt. A kihúzott fog azonban nem a kukában landolt, hanem például az olyan élelmes embereknél, mint Madame Tussaud, aki megegyezett a fogászokkal, hogy azok tegyék neki félre a fogakat, ő pedig megvásárolja őket, hogy aztán felhasználhassa azokat a viaszfigurák készítésénél.
De ez még a kisebbik rossz volt a szakmájában. A nagy francia forradalom során gyakorlatilag sportot űztek a guillotine, azaz a nyaktiló használatából: a történészek szerint az eszköz nagyjából félmillió francia haláláért volt felelős. Madame Tussaud pedig sokat forgott a guillotine-ok közelében: ott sertepertélt, hogy a frissen levágott fej alapján frissiben formázhassa meg a viaszfiguráit a korszak hírességeiről. Legalábbis így mesélte ő.
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen?
Madame Tussaud, vagyis születési nevén Marie Grosholtz karrierjének kezdete egy lenyűgöző történet, amit azért nem árt kétségekkel fogadni. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezt a történetet elsősorban az ő szájából ismerhetjük. Amikor már a hetvenes éveit taposta, és maga is híresség volt szerte Angliában, elmesélte az élettörténetét barátjának, Francis Hervének, aki papírra vetette azt. Az asszony azonban hihetetlen tudatossággal építette fel az imidzsét, a története teli volt hírességekkel és színes anekdotákkal, amiket az ő szaván kívül sok esetben senki sem támasztott alá, sőt: a mondanivalója időnként zavaros volt, bár ezt Hervé inkább Tussaud asszony hajlott korával magyarázta, nem pedig azzal, hogy hazudni próbált volna. Tehát a franciaországi korszakának részleteit olykor nem árt kétségekkel fogadni, bár tény, hogy egy nagyon szép, kerek sztori jön ki belőle az árva lányról, aki kitanulta a viaszszobrászat szakmát, nemesek és uralkodók barátjává vált, majd emiatt kis híján kivégezték, hogy aztán lefejezett hírességek viaszszobraival mentse meg magát, és aztán Angliába áttéve székhelyét váljon világhírűvé.
Mester és tanítványa
Marie Grosholtz 1761-ben született Svájcban, és sosem ismerhette meg az apját, aki az anyja terhessége idején halt meg a hétéves háborúban. Édesanyja végül egy híres orvos, Philippe Curtius házvezetőnője lett Franciaországban. A doktor szabadidejében viaszból formázta meg az emberi szerveket anatómiai pontossággal. Hobbija egyre fontosabb lett az életében, ráállt az emberi fejek élethű megformázására, és miután rájött, hogy ebben több pénz van, mint az orvoslásban, feladta az eredeti szakmáját, és csak a viaszbábú-készítésnek élt. Jól jött, hogy volt a háznál egy ügyes kislány, aki érdeklődött a szakmája iránt: Marie-t az öreg Curtius a nagybátyjaként nevelte, és megtanította neki a mesterség csínját-bínját.
Marie Tussaud wax figurája (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Ahogy az öreg Curtius egyre sikeresebb lett – 1776-ban már a Palais-Royalban volt saját kiállítása – úgy lett egyre több munkája Marienak is, aki 15-16 éves kora körül készíthette el első viaszfiguráját, a filozófus Voltaire-t. Philippe Curtius híres lett, így a műhelyében egyre több híresség fordult meg, és időnként nem a politizálással egyre több időt töltő orvosnak, hanem a tanítvány Marienak álltak modellt: így készíthetett viaszfigurát Benjamin Franklinről és Jean-Jacques Rousseau-ról is. 1782-ben a doktor arra is rájött, hogy nagy igény van a híres bűnözők viaszbábuinak elkészítésére is: elkészült A nagy tolvajok barlangja kiállítás, ami előképe lett A rémület csarnokának, ami Tussaud-t olyannyira népszerűvé tette néhány évtizeddel később a XIX. századi Angliában.
Ismerkedés a guillotine-nal
Menjünk még vissza Franciaországba, ahol Curtius hírnevével együtt Marie Grosholtz is egyre híresebbé vált: bejárása lett XVI. Lajos király és Marie Antoinette palotájába, ahol a szakmája rejtelmeire tanította a király húgát, Madame Elizabethet. Csakhogy az uralkodók barátjának lenni a nagy francia forradalom időszakában nem volt egy életbiztosítás. Ezt gyorsan felismerte Curtius és Marie is, így sebtében profilt váltottak: a paloták népe helyett a híres forradalmárok lettek az új modelljeik. Az elkerülhetetlen azonban így is beköszöntött. 1793 őszén Marie-t letartóztatták, börtönbe vetették, ahol hosszú hónapokat ült, sőt már a fejét is kopaszra borotválták a másnapi kivégzéshez, amikor egy alkunak köszönhetően sikerült megmenekülnie: vállalnia kellett, hogy a guillotine-nal kivégzetteket örökíti meg viaszfiguraként.
Mindennapos vendég lett tehát a börtönökben, és ha kellett, azonnal útnak indult, hogy egy elhunytat megörökítsen. A legenda szerint amikor Charlotte Corday meggyilkolta a radikális forradalmár Jean-Paul Marat-ot a kádjában, Marie már javában készítette a viaszfejet az elhunytról, amikor a rendőrök még a gyilkost hallgatták ki a tett helyszínén. Elég bizarr, hogy például XVI. Lajos királyt és Marie Antoinettet személyesen ismerte, majd a lefejezésüknél is jelen volt, ahol frissiben készített viaszfej másolatot róluk, ami aztán be is került a gyűjteményébe.
Franciaországból Angliába
Philippe Curtius halála után Marie férjhez ment a mérnök François Tussaud-hoz, és szült neki két fiút, de sosem voltak igazán boldogok együtt. Miután Madame Tussaud látta, hogy a forradalom és Napóleon árnyékában elkerülik a sikerek Franciaországban, társult egy német illuzionistával, Paul Philidorral, hogy együtt vigyék át a műsorukat Angliába. Férjét és egyik fiát Franciaországban hagyta, a másik fiával pedig elköltözött az angolokhoz, csakhogy az üzlet eleinte egyáltalán nem ment jól. Tussaud a bukásért az illuzionistát okolta, aki csak a saját műsorát hirdette, Marie viaszkreatúrait pedig elhanyagolta, így rövid úton úgy döntött, hogy különválik tőle.
A negyvenes éveiben járva, egy idegen országban próbált boldogulni egy újszerű vállalkozással, amihez óriási bátorság kellett. Az ötlet az volt, hogy a viaszfigurákkal Angliaszerte turnézik majd, és mivel hasonló kiállításokhoz az embereknek maximum Londonban lehetett szerencséjük, óriási volt az érdeklődés iránta, az emberek nem sajnálták a pénzt a belépőjegyekre. Akkoriban a nagy francia forradalom története az angolokat is megbabonázta, Madame Tussaud panoptikumában pedig egy 3D-s bepillantást kaphattak a híres történésekbe, és megnézhették a forradalom leghíresebb alakjait. A vándorkiállításnak gyorsan híre ment, és óriási sikerrel futott 30 éven át, ám ebben óriási szerepe volt annak is, hogy Madame Tussaud tudta, hogyan kell megújulni, és rendszeresen változtatott a kiállítás témáján és alakjain.
Madame Tussaud viaszfigurái Londonban: XVI. Lajos francia király és Marie Antoinette királynő, a kivégzés után (Fotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Images)
Gyilkosok és celebek
Madame Tussaud-nak bulvárérzékeny volt, és ezt nem félt használni. A legfontosabb hírességeket és arisztokratákat mintázta meg, ha pedig egy elvetemült bűnöző került be a lapokba, garantálható volt, hogy Madame Tussaud előbb-utóbb megkereste őt a börtönben, hogy modellt álljon egy viaszfigurához, vagy ha ez nem sikerült, a régi módszert elővéve a kivégzése után vegyen róla mintát. Tussaud néhány év leforgása alatt annyira híressé vált, hogy sok halálra ítélt bűnöző a végrendeletében ráhagyta a ruháit, hogy a panoptikumban a viaszfigurája az eredeti ruhákban szerepelhessen. Az angol királyi család prominensei is partnerek voltak abban, hogy maguk is megjelenhessen a kiállításban, és örömmel álltak modellt. Később Marie másik fia is Angliába költözött, hogy támogassa az édesanyját, ekkor a kiállítás egy időre a Madame Tussaud és fiai nevet kapta.
1835-re a gyűjtemény már akkorává nőtt, hogy szükségük lett egy állandó otthonra: ez lett a Baker Street-i Madame Tussaud. Ez költözött később a Marylebone útra, ami máig az emblematikus központja a Madame Tussaud franchise-nak. Legendássá vált A rémület csarnoka kiállítása is, ahol a leghírhedtebb angliai bűntényeket és elkövetőiket örökítette meg, a nézők pedig imádták, hogy tobzódhatnak a horrorban. Mivel akkoriban a nyilvános kivégzések már tiltottak voltak szerte Angliában, az emberek Madame Tussaud kiállítását látogatva élték ki a vér iránti vágyukat. Az arisztokrácia pedig örömmel segített neki abban, hogy a róluk készült viaszfigurák minél hitelesebbek legyenek: Viktória királynő például kölcsönadta neki a menyasszonyi ruháját, hogy hiteles másolatot készítsen belőle a jelenethez, amiben a viasz Albert feleségül veszi a viasz Viktóriát.
Hölgyek dolgoznak wax fejeken, Madame Tussaud legújabb kiállítására, 1928-ban (Fotó: Console/Topical Press Agency/Getty Images)
A Tussaud örökség
Madame Tussaud kiállítása ugyan vérbeli bulvárműsor volt, ő mégis inkább inkább közszolgálatként próbálta eladni azt, folyton kihangsúlyozva a kiállítás edukációs szerepét, mivel a viaszfigurák segítségével híres történelmi eseményeket örökített meg. Madame Tussaud 1850-ben, álmában halt meg békésen, tudván, hogy az övé és fiaié Anglia egyik leghíresebb látványossága. A szatirikus Punch magazin az alábbi szavakkal búcsúzott el tőle:
„Manapság senkit sem lehet igazán híresnek nevezni egészen addig, amíg meg nem jelenik Madame Tussaud sztárjai között a Baker Streeten”.
Egyike volt azoknak, akik ráéreztek arra, hogy milyen irányba tart a celebkultúra, és tudták formálni azt, a fiai és az unokái pedig gondosan ápolták tovább Madame Tussaud örökségét. A viaszfigurák koncepciója sosem ment ki a divatból: míg régen azért álltak sorba az emberek, hogy láthassák azokat a hírességeket, akiket amúgy sosem láthattak, csak hallottak róluk, ma már azért váltanak jegyet az emberek, hogy közös fotót készíthessenek velük a közösségi oldalukra. A lényeg tehát alig változott, egyedül A rémület csarnokát kellett felszámolni Londonban, mert sok családos turista panaszkodott, hogy túl rémisztő a gyerekeknek, márpedig a turizmusban a családokban van az igazán nagy pénz. A járvány idején a legtöbb Madame Tussaud zárva van világszerte, de hamarosan ismét eljön a pillanat, amikor újra viaszsztárok társaságában fényképezkedhetünk.
Brad Pitt és Angelina Jolie waxfigurái 2013-ban (Fotó: Stuart C. Wilson/Getty Images)
(atlasobscura) (readitforward) (nationageographic) (theguardian)
