nlc.hu
Trend

Spórolás a szépségápoláson a karantén alatt

Se fodrász, se körmös, se kozmetikus: ennyit spóroltak nők a karantén alatt

Brit nők árulták el, és számolták össze, hogy pontosan mennyit is spóroltak a koronavírus-karantén 3 hónapja alatt azzal, hogy egyáltalán nem költöttek szépészeti beavatkozásokra. Sőt, azt is felfedezték, hogy van élet a szalonbéli hajmosáson és a botoxon túl.
Körmös - Fotó: Pexels

Nagy Britanniában is bezártak a szépségszalonok a koronavírus-pandémia idejére, így a szigetország lakóinak is legalább 3 hónapig túl kellett élniük fodrász, körmös, kozmetikus, sőt, plasztikai sebészet nélkül.

A 40 éves Délkelet-Londonban élő Alexandra, aki párjával közösen egy ingatlanirodát működtet, elárulta, hogy a karantén ideje alatt több mint 3 ezer fontot takarított meg, mert eddig a heti fodrászhoz járás, és mosás-beszárítás kombináció az Oxford Street-en a koronavírus előtt bevett szokása volt. Mint mondja, ez volt az egyik luxus a szépség érdekében az életében, amit megengedett magának, alkalmanként 50 fontért. Erre pedig ezért volt szüksége, mert gyakran találkozik a Notting Hill vagy a Bond Street környékén a tehetősebb ügyfelekkel, és akkor érzi magát igazán magabiztosnak a közelükben, ha tökéletes a megjelenése.

A kifogástalan frizura neki ebben rengeteget segít, amit havonta vágat és festet is, szintén az egyik előkelő londoni szalonban, ahogy a manikűröshöz is rendszeresen eljár vagy tíz éve gél-lakkozásra. Összeszámolva a pénz, amit végül nem költött el hajszárításra, festésre, vágásra, masszázsra, sminkre, barnításra és a körmeire 3 hónap alatt: 3330 font (1 font most nagyjából 386 forint, így számolja ki, aki meri.)

Az 57 éves Rae a Kent megyei Ramsgate-ből, aki kutyasétáltatással foglalkozik, 2314 fontot spórolt meg ugyanígy. Számára a karantén hatalmas ébresztő volt abból a szempontból, hogy valójában milyen sokat költ a külsejére. Ő is a hajára áldoz a legtöbbet, most viszont rájött, hogy azzal sincs semmi baj, ha egyszerűen lófarokba fogja a haját, ahogy a körmeit és a szempilláit ő maga is képes kifesteni. Azzal szintén rengeteg pénz, 400 font maradt a zsebében, hogy épp egy hialuronsavas bőrfiatalító kezelés kellős közepén volt, amit elvágott a karantén. Persze amint kinyit a szépészeti klinika, első útja oda fog vezetni, mert úgy érzi, éveket öregedett a karantén alatt.

Az 56 éves Essex-ben élő Elizabeth, aki az egészségügyben dolgozik, 3678 fontot spórolt meg. A karanténhelyzet őt arra ébresztette rá, hogy valójában vagyonokat költ a hajára a festéstől a vágáson át a szárításig. Arra szintén most jött rá, hogy még sosem mosta meg egyedül a haját: a műveletet mindig is fodrászra bízta. Arról nem is beszélve, hogy milyen sok időt töltött eddig a fodrász szalonban. E mellett szintén súlyos száz fontokat költ el arc-és testkezelésekre, továbbá fogászati beavatkozásokra.

(via)

Amikor kénytelen vagy otthon szépítkezni – ilyen volt a karanténtunning:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top