Trend

Selymesen ragyogó fürtök napokon át – teszteltük a Dyson exkluzív hajvasalóját

Talán nincs is olyan hosszú hajú nő, akinek ne okozott volna még nehéz perceket a hajkoronája megzabolázása. Erre kínál forradalmian új megoldást a Dyson.

Kislánykoromban utáltam, hogy göndör a hajam. Ennek rém egyszerű oka volt: anyukám fixa ideája szerint “fésülködés nélkül nem megyünk el otthonról.” Így aztán rendszeresen fésűvel esett neki kunkori és erősen kócolódó tincseimnek. Ennek aztán – micsoda meglepetás – éktelen ordítás lett a vége részemről, így aztán a szüleim úgy határoztak, hogy nincs más megoldás, rövidre kell vágatni a gyerek haját. Ennek eredménye az lett, hogy háromtól tízéves koromig a kezelhetetlen frufruk, és össze-vissza álló hullámkezdemények időszakát éltem. 

Aztán egy nyáron, amikor már magam fésülködtem, és dönthettem arról, milyen frizurát szeretnék, eldöntöttem, hogy márpedig én megnövesztem, és azt kell mondjam, életem legjobb döntése volt. Ma már a hajam az a “testrészem”, amit leginkább kedvelek magamon, és áldásnak tartom, hogy a teremtő gyárilag hullámosra varázsolta, és nem kell külön erőfeszítéseket tennem azért, hogy mesterséges loknik szülessenek benne, amiket aztán egy éjszaka alatt el is alszom.

Ugyanakkor vannak olyan alkalmak, amikor szeretem, ha ideiglenesen mellőzhetem ezt a göndörséget, vagy mert épp olyan kedvem van, vagy mert elegáns megjelenést követel egy rendezvény, és olyan kontyot szeretnék csinálni vagy csináltatni, amihez alap az egyenes haj.

“Akinek egyenes haja van, az hullámosat szeretne, akinek hullámos, az egyeneset” – szoktam hallani ilyenkor rendszeresen. Nos, én köszönöm, nem szeretnék tartósan egyenes hajat, tök jól elvagyok a természet adta göndörségemmel, csak időnként egy kis változatosságra vágyom. Persze ezt a változatosságot úgy szeretném elérni, hogy közben vigyázok is a hajamra, és nem roncsolom ész nélkül. Éppen ezért csillant fel a szemem, amikor lehetőségem nyílt kipróbálni a Dyson első hajlékony lemeztechnológiával rendelkező hajvasalóját, a Dyson Corrale-t, amiről már több Youtuber ígéretes videóját láttam korábban.

Amikor a futár meghozta a készüléket, és kézbe vettem a csomagot, először megdöbbentem a súlyától. De kibontás után elégedetten nyugtáztam, hogy annak zöme a négycellás lítium-ion akkumulátor számlájára írható, maga a hajvasaló egyáltalán nem kellemetlenül nehéz. 

Már a csomagolás is megér egy misét, imádom, amikor a gyártó ad az ilyen fontos részletekre is. A hőálló, bársonyos fekete tok pedig igazán exkluzív megjelenésű, amellett nagyon praktikus.

Selymesen ragyogó fürtök napokon át - teszteltük a Dyson exkluzív hajvasalójátA csomag rejtett még egy könnyedén összerakható töltőállványt, amire erős mágnessel cuppan rá a töltő zsinórja. Miután se perc alatt összeraktam, amit össze kell, elkezdtem tölteni a kütyüt. Az ígéret az, hogy a teljes töltöttségi szint eléréséhez 70 perc szükséges. Első alkalommal nekem kevesebb mint egy óra is elég volt, ennyi idő alatt meg éppen volt időm megmosni és megszárítani a hajamat.

Aztán nekiálltam a hajvasalásnak. Bevallom, nagy ellenségeim a vezetékek, rosszul vagyok a lakásban itt-ott gubancolódó kábelrengetegektől, így hát amiből tehetem, a vezeték nélküli megoldást választom. Hála az égnek a Dyson Corrale is ilyen – ha teljesen feltöltve kezdjük el a vasalást, akkor 30 percig bírja szuflával. Nekem nem sikerült lemeríteni, pedig elég hosszú hajam van és nem is kevés, mégis 20 perc alatt sikerült egyenesre vasalnom. Külön öröm, hogy nem kellett az egyes tincseken többször is átmennem, egy húzással szögegyenessé változtatta őket a készülék. Erre egyébként hajtípustól függően háromféle hőmérséklet áll rendelkezésre: 165, 185 és 210 fok, LCD kijelző mutatja, melyikre van épp állítva a készülék, és hogy az adott hőmérsékleten is maradjon, azt intelligens hőfokszabályzó technológia biztosítja, mely másodpercenként (!) 100-szor méri a formázólapok hőmérsékletét. Én az arany középúton haladtam, és ez teljesen jó választásnak bizonyult. És azon túl, hogy aránylag gyorsan végeztem a dologgal, a legjobb rész az volt, hogy csillogó, és nagyon puha fürtöket kaptam végeredményként, ami nem repkedett, nem lett másnapra fakó, hanem három mozdulattal kifésülhető maradt, és még négy nap elmúltával is teljesen vállalható frizurát tudtam belőle készíteni.

Ilyen volt, ilyen lett a Dyson Corrale hajvasalóval. (A szerző fotója)

Ilyen volt, ilyen lett a Dyson Corrale hajvasalóval. (A szerző fotója)

Tudományos alapokra helyezett frizurakészítés

Adódik a kérdés, hogy vajon mi a titka a Dysonnak, hogy lehet, hogy mindezt tudja ez a kecses készülék? A válasz, hogy a cég nagyon komoly tudományos erőfeszítéseket tett a Dyson Corrale kifejlesztéséért. A vállalat majdnem egy évtizede kutatja már a hajegyenesítés tudományát, több mint 100 millió fontot fektetett hajlaboratóriumok kialakításába világszerte, és több ezer hajkutatót, mérnököt és szakembert foglalkoztatott. Ezek a szakértői csapatok részletesen megvizsgáltak minden szempontot, a haj felépítésétől a levegőáramlás dinamikájáig, tanulmányozva a termikus, mechanikai és kémiai károkat – és azok hatásait a haj egészségére. 

A tesztjek aztán rávilágítottak arra, hogy a merev simítólemezekkel rendelkező hajvasalók a hőt csak a tincsek vastagabb részén tudják kifejteni, ami azt jelenti, hogy a tincs széle felé haladva a haj laza marad és hajszálak szállni kezdenek. Ezek csak többszöri áthúzás után rendeződnek a tincsekbe. Így azonban a túl magas hőmérséklet miatt a hajszálak sérülhetnek, veszíthetnek fényükből és fakóbbá válhatnak. 

A Dyson Corrale ezért egyedülálló, flexibilis simítólemezeket kapott, amelyek egyenletesebben érik a hajszálakat, így azok nem szállnak. Ez szebb eredményt, és 50 százalékkal kevesebb hőmérséklet okozta károsodást eredményez. Jól hangzik, nem igaz?

Selymesen ragyogó fürtök napokon át - teszteltük a Dyson exkluzív hajvasalójátAz pedig hab a torta tetején, hogy a készüléket a nyaralásra is gond nélkül magunkkal vihetjük, nem kell amiatt aggódnunk, hogy borsos árú hajformázónk eltűnik majd a bőröndből, ugyanis simán mehet a kézipoggyászba, mivel egy pici retesz segítségével repülő módra állíthatjuk. Aki tehát kénytelen sokat utazni vagy a nyaralás alatt is szeretne a vacsoránál szépen formázott hajkoronával ragyogni, annak biztosan jó szolgálatot tesz a Dyson Corrale. Mi többre vágyhatnánk? 

Frizurakészítésről olvashatsz itt is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top