nlc.hu
Trend

Culotte nadrág

Beszélnünk kell a culotte nadrágokról!

Attól még, hogy divat, nem kötelező viselni. Elmondjuk, miért és azt is, hogy mit hordj helyette.

Úgy három-négy éve, mikor a cicanadrágok bő évtizedes egyeduralmának leáldozott, olybá tűnt, hogy valamivel demokratikusabb időszak következik a nadrágdivatban. Nem így lett. A divatvilág – az influencertársadalom tevékeny közreműködésével – ugyanis egy olyan nadrágfazont emelt a megüresedett trónra, mely még kevesebbeknek áll jól, mint akár a cuppanósan szűk, akár bármilyen egyéb szabás.  Ez pedig a culotte.

Bárkire rádob úgy 10 kilót optikailag

Bárkire rádob úgy 10 kilót optikailag (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)

A culotte nadrágok neve a francia culot szóból származik, ami egy dolog alsó részét jelenti. Eredetileg azokat a térdnadrágokat hívták így, amelyeket az európai felső osztályok urai viseltek a késő középkortól kezdve a 19. század század elejéig. Ezek még szoros szabásúak voltak, a térd alatt pedig csattal, gombokkal vagy húzózsinórral rögzítették azokat. A francia forradalomban a munkásosztály forradalmárait “sans-culottes” néven emlegették, ami szó szerint “culotte nélküli”-t jelent, vagyis azokat az embereket, akik elutasítják az arisztokratikus öltözködési stílust.

Napjaink divatjában a culotte lényegében egy 3/4-es fazonú, bő szabású nadrágszoknya. Van is ebből probléma bőven…

Kövérít, összenyom

A culotte nadrággal a legnagyobb gond, hogy akármilyen legyen is az alkatod, és akármivel is kombinálod, optikailag mindenféleképpen alacsonyabbnak és teltebbnek mutat, ezzel pedig rögtön szembe is megy azzal a paradox módon szintén a divatvilág diktálta elvárással, hogy minél vékonyabbak és magasabbak legyünk, vagy legalábbis próbáljunk annak tűnni.

Mintha rövid lenne, pedig valójában hosszú

Mintha rövid lenne, pedig valójában hosszú (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

Az ilyen típusú nadrág ideális esetben lábszárközépig ér, mutat valamennyit a vádliból, térdet viszont nem villantasz benne. A boltokban kapható modellek többsége ilyen szempontból a 170-175 centi magas nőkre van szabva. Ha ennél alacsonyabb vagy, akkor a cucc úgy boka táján fog véget érni és ettől úgy fog állni, mintha kinőtted volna, miközben valójában pont, hogy nem túl rövid, hanem túl hosszú.

A legtöbbször, ha egy ruhadarabb hosszúsága, illetve az alacsonyabb termet a gond, a magassarkú cipő segít. A culotte esetében viszont nem jelent megoldást ez sem. Sőt! Ha magassarkúval veszel fel egy bokádig lifegő culotte-ot, azzal leginkább csak rontani tudsz az összképen.

A tűsarkú sem menti meg

A magassarkú sem menti meg (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

A vádli és a boka 

De vegyük azt az esetet, hogy a nadrág hossza éppen stimmel, vagyis lábszárközépig ér. Ekkor láthatóvá válik a vádli alsó fele, valamint a boka, ami nagyon nem mindegy, hogy milyen. Az ideális a formás vádli és a határozottan karcsú boka lenne. Ha ugyanis a lábaid egybefüggően vékonyak (modellalkatú lányoknál például erre jelentős az esély) ebben a nadrágban kimondottan pálcikalábú leszel. Amennyiben épp ellenkezőleg, vastagabb a vádlid és/vagy nem kellőképpen karcsú a bokád, a culotte-ban konkrétan tönklábaid lesznek. Ha pedig O- vagy X-lábbal szerencséltetett a genetika, culotte nadrágban úgy fogsz mutatni, mint egy barokk komód.

Nem, ez nem néz ki jól

Nem, ez nem néz ki jól (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

Csípő, fenék 

A másik terület, ahol a culotte nadrág bukik, a csípő-fenék tájéka. Mivel a szabás óhatatlanul szélesít, ezért minél keskenyebb csípő és comb kell(ene) hozzá. Ugyanakkor viszont, ahhoz, hogy hátulról mutatós legyen, formás fenék szükségeltetik, a laposabb hátsóból ugyanis kategorikusan tepsisegget csinál.

Eltolja a testarányokat

Eltolja a testarányokat (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

De kinek állhat akkor mégis jól?

Mindezek fényében foglaljuk is össze, milyen testalkat kellene ahhoz, hogy a culotte nadrág valakinek kimondottan jól álljon:

  • 170-175 centiméter körüli testmagasság (magassarkú viszont kilőve)
  • arányaiban rövidebb felsőtest, hosszabb lábak
  • keskeny csípő, ugyanakkor formás, kerek fenék
  • formás, nem túl vastag, de nem is túl vékony, egyenes vádli 
  • kifejezetten karcsú boka.

És nem, egyáltalán nem azzal van a gond, ha nem így nézel ki. A culotte fazon az, ami indokolatlan. 

Mit hordj helyette?

A culotte nadrágoknak létezik egy karakterében, variálhatóságában hasonló, ám sokkal többek számára előnyös alternatívája, ez pedig a palazzo nadrág. Ez egy többnyire könnyű, szellős anyagokból készülő, derékban szűk, onnan lefelé fokozatosan bővülő fazonú, közel földig érő hosszúnadrág. Legalább annyira kényelmes, mint a culotte és nagyjából ugyanazokkal a holmikkal tudod variálni is. Viszont! Ha alacsonyabb vagy, vehetsz hozzá magassarkú vagy akár telitalpú cipőt is, illetve ugyanezzel “csalhatsz” akkor is, ha szélesebb a csípőd, ugyanis minél hosszabb a nadrágszár, optikailag annál inkább nyújtja az alkatot. A lábakat ugyanakkor teljes hosszában takarja, így a lábaid vastagságától, formájától teljesen függetlenül hordhatod.

Palazzo nadrágok

Palazzo nadrágok (Fotók: Getty Images)

Még több trend 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top