Habár Lady Godiva nagy meztelen lovaglásának történetet valószínűleg mindenki ismeri, azért nem árthat, ha röviden felelevenítjük a részleteket. A történet szerint valamikor a 11. században, a sötét és feudális középkor legsötétebb és legfeudálisabb időszakában az angliai Coventry városának szerencsétlen lakóit súlyos adókkal nyomorgatta a környék mindenható földesura, Mercia grófja, a shakespeare-i nevű Leofric. A grófné, a nemes szívű és szépséges Godiva asszony azonban nem bírta nézni a pórok szenvedésit, és könyörgött férjének, hogy valamelyest enyhítsen a terheiken. Leofric sokáig hajthatatlan maradt, majd végül furcsa feltétellel állt elő: ha az asszony anyaszült meztelenül végiglovagol a városon, elengedi a jobbágyokat sújtó adókat (hát, vagy legalábbis mérsékeli azokat).
A férfi nyilván arra számított, hogy az erényes, istenfélő és ennélfogva igen szemérmes grófné nem fog pucéran nyargalászni Coventryben, és végre egy életre elfelejthetik ezt az egész bosszantó adóügyet. Mint tudjuk, tévedett. Lady Godiva elrendelte, hogy a város lakói zárkózzanak be otthonaikba, majd a maga ragyogó, hófehér meztelenségében, hosszú, leomló hajába burkolózva méltóságteljesen keresztüllovagolt Coventryn, anélkül, hogy bárki ráemelte volna a tekintetét.
Illetve egy kivétel mégis akadt: Tom, vagyis Tamás, a szabómester, aki lyukat fúrt az ajtótáblába, hogy végre fedetlen grófnéi kebleket nézegethessen. Sajnos ez súlyos hibának bizonyult, ugyanis a renitens leskelődőre rögvest le is le is sújtott isten haragja, vagy valamilyen más, még titokzatosabb felsőbb erő, és elveszítette a szeme világát (egyébként innen ered, hogy angolul a kukkolót – mármint kimondottan az ún. perverz kukkolót – Peeping Tomnak, azaz Kukucskáló Tamásnak is nevezik). Ezt követően persze Leofric is könnyített a parasztok adóin, mert hát mi mást tehetett volna, és mindenki boldogan élt, amíg el nem kapta a leprát vagy a fekete himlőt 28 éves korában.
Lady Godiva a preraffaelita John Collier festményén (Forrás: Wikipedia)
A történet, ahogy az lenni szokott, természetesen több változatban is ismert: eleinte például még szó sem volt Kukucskáló Tamásról – ő csak valamikor a 16.-17. század tájékán került be a képbe –, viszont Lady Godivát két lovag (vagy két női lovas, mondjuk afféle komornák) is kísérte, és Coventry lakossága sem húzódott vissza diszkréten az ablaktáblák mögé, ám hiába bámészkodtak a piactéren, a lady mindent beborító hajzuhataga miatt semmi olyasmit nem láttak, amit nem kellett volna. Az óangol kontesz legendás ruhátlan produkciója (helyett: szívjósága és tántoríthatatlan makacssága) számos művészt is megihletett az évszázadok során: alakját temérdek híres festmény, szobor, költemény, film és dal őrzi, emellett ő volt az angol romantikusok egyik hősnője és az angol polgári függetlenség egyik szimbóluma, akinek különös kultusza még ma is él, elsősorban nyilván Coventryben.
Hogy a grófné meztelen lovaglása valóban megtörtént-e bármilyen formában, azt nehéz megmondani, kortárs beszámolók ugyanis nem állnak rendelkezésünkre: az anekdotát először Wendoveri Roger, egy 13. században élt krónikás szerzetes jegyezte le a Flores Historiarum néven ismert kódexben, korábbi – vagy elveszett, vagy talán nem is létező – forrásokra hivatkozva, két évszázaddal az állítólagos események után. Ugyanakkor az biztos, hogy Lady Godiva tényleg létező történelmi személy volt.
Neve – eredeti óangol formájában Godgifu vagy Godgyfu – azt jelenti, hogy az Isten ajándéka, és meglehetősen gyakorinak számított abban az időben. Valószínűleg már özvegyasszony volt, amikor 1035-ben (vagyis akörül) hozzáment – a nála jóval idősebb – Merciai Leofrichoz, Anglia egyik legbefolyásosabb és leghatalmasabb nemesurához, aki avatott kezű királycsinálóként Nyúllábú Haroldot, majd az utolsó nagy angolszász uralkodót (ugyebár nem sokkal a normann hódítás előtt járunk), Hitvalló Eduárdot is trónra segítette; sőt, bizonyos vélemények szerint a gróf – vagy earl, ha úgy jobban tetszik – gyakorolta a tényleges hatalmat a király helyett, amolyan középkori oligarchaként.
Lady Godiva meztelen lovaglását megörökítő szobor a 19. századból (Fotó: Wikipedia)
Lady Godiva állítólag ugyancsak régi, vagyonos családból származott, és számos birtokkal rendelkezett a saját jogán is. Emellett tényleg mélyen istenfélő, jámbor asszony lehetett: férjével együtt több kolostor és templom megépítését, illetve felújítását is finanszírozták, egyebek mellett Chesterben, Leominsterben, Wenlockban és Eveshamben, illetve az ő adományaiknak köszönhetően épülhetett fel a coventryi bencés templom és apátság, ahol Hippói Szent Ágoston egyik ereklyéjét őrizték (legalábbis állítólag).
Érdekesség, hogy Leofricnak máskor is akadtak problémái a magas adók miatt elégedetlenkedő parasztokkal, bár annak a történetnek egészen más vége lett. 1041-ben, amikor még II. Hardeknut ült Anglia trónján, Worcester városában meggyilkoltak két királyi adószedőt, amit az uralkodó személyes sértésnek vett, és utasította Mercia grófját, hogy büntesse meg arcátlan pórokat. Az earl erre meg egy kisebb hadsereg élén kifosztotta és felégette a várost, majd a biztonság kedvéért még a környéket is úgy letarolta, mint annak idején a vikingek (mondjuk később – bizonyára azért, mert némileg aggódott a lelki üdvéért – engesztelésül kincseket és földeket adományozott a worcesteri egyháznak).
A nagy meztelenkedés előtti pillanatok Edmund Leighton festményén (Forrás: Wikipedia)
Leofricnak és Godivának egy fia született, Ælfgar, neki pedig egy világszép lánya, Ealdgyth (de hívjuk csak Editnek), aki 1066-ban lett a frissen megkoronázott II. Harold felesége, és ezzel Anglia királynéja. Sajnos a házasság nem tartott sokáig, mivel még az év októberében Hódító Vilmos hadai döntő győzelmet arattak hastingsi ütközetben: Harold a csatatéren életét vesztette, Anglia pedig normann uralom alá került. Godiva egy évre rá hunyt el. Halálakor ő volt Anglia egyik leggazdagabb asszonya.
Mottója, amelyet az egyik általa patronált apátság alapító okiratáról ismerünk, így szólt: di Ego Godiva Comitissa diu istud desiderav, vagyis Én, Godiva grófnő, régóta vágytam erre.
Lady Godiva ruhátlan lovaglásának újrajátszása egy 1962-es coventryi utcai karneválon (Fotó: John Franks/Keystone/Getty Images)
Na, de akkor végül is meztelenkedett, vagy sem?
Bár a hivatalos válasz az, hogy valószínűleg nem, azért a téma megér egy hosszabb bekezdést. Talán meglepő, de az angolszász időkben, hála Nagy Alfréd király törvényeinek, az angol nők – elsősorban persze felsőbb osztályokba tartozó nők – sokkal erősebb és kiterjedtebb jogokkal rendelkeztek, mint mondjuk a viktoriánus korban, egy évezreddel később. Eladhattak, vásárolhattak és birtokolhattak földeket a férfirokonaik beleegyezése nélkül, eljárhattak a saját ügyeikben a bíróságokon, bármikor elválhattak a férjüktől, ha az erőszakos volt, alkalmatlan vagy egyszerűen csak egy idióta – állítólag igen magas is volt a válások száma ekkoriban –, ráadásul utána igazságosan osztozniuk kellett a vagyonon (ennek a sötét középkori feminista utópiának vetett véget aztán a jóval kevésbé felvilágosult normann törvénykezés). Szóval Godiva egyáltalán nem volt olyan eszköztelen és alávetett a férjével szemben, mint ahogy azt a későbbi századok krónikásai gondolták, és nem is kellett feltétlenül vetkőzéshez folyamodnia, ha el akart érni valamit; sőt, tulajdonképpen az is elképzelhető, hogy ő vetette ki azokat a bizonyos adókat. Ettől függetlenül természetesen még lovagolhatott meztelenül, vagy legalább alsóruhára vetkőzve, megfosztva az ékszereitől és rangjának egyéb jelképeitől: talán Leofric worcesteri tombolását próbálta jóvá tenni ezzel a megalázó szégyenmenettel, de akár az is lehet, hogy valamiféle misztikus pogány-keresztény rituálé keretében, a meztelenség szent kultuszát hajszolva dobta le a ruháit, és nyargalt keresztül Coventry főterén.
Na és persze azt sem zárhatjuk ki, hogy egyszerűen csak kedve támadt egyet pucéran lovagolni. Hát miért is ne?
