nlc.hu
Trend

Új szerepben Palvin Barbara

Palvin Barbara az autisták elfogadásáért kampányol

Csatlakozott az Együtt az Autistákért Alapítvány munkájához.
Palvin Barbara új szerepben.

Palvin Barbara már többször állt ki fontos ügyek mellett, ezúttal az autizmusról fog beszélni széles körben.

„Az Együtt az Autistákért Alapítvány mottója: Megérteni. Elfogadni. Segíteni. – Ennek szellemében csatlakoztam kiemelt támogatóként az alapítványhoz: rendkívül fontosnak tartom, hogy ne csak beszéljünk az autizmusról, de igyekezzünk valóban megérteni, elfogadni, ha valaki spektrumzavarral él, és próbáljunk meg igazi segítséget nyújtani a számára.

Ma Magyarországon ez átlagosan minden 15. családot érinti, sokszor nem is gondolnánk, hogy valaki autizmussal él a közvetlen környezetünkben, csak azt érzékeljük, hogy ő kicsit más, mint a többiek.

A kék az autizmus színe, és a jövőben a spektrumzavar szimbólumaként fogom viselni a Kék Szív kitűzőt, mindenki mást is arra buzdítva, hogy ezzel a jelképpel is támogassuk az autizmusban érintett gyerekeket és családjaikat”

– tette hozzá Palvin Barbara.
Az Autistákért Alapítvány a sajtóközleményükben azt is írták, hogy a modell által viselt kitűzőket bárki megvásárolhatja a kijelölt MOL-töltőállomásokon.
A vásárlásokból befolyt pénzzel az Alapítvány munkáját segítik. Ugyanakkor Barbara tevékenysége nem merül ki abban, hogy az arcát adja a kampányhoz.

Sütni is fog.

Mivel az akció során kék sütemények elkészítésére biztatnak mindenkit, így a modell maga is süt majd egy kék színű desszertet.
A felhívásban résztvevőket arra kérik, hogy Instagramon és Facebookon is posztolják az elkészített édességeket, és használják a #kéksüti #együttazautistákért hashtageket.

A MOL minden poszt után 500 forinttal támogatja az Alapítványt.
Ezen felül pedig a Jónak lenni jó! adománygyűjtő akció során Barbara egy saját maga által tervezett darabot ajánl fel árverezésre minitáska-kollekciójából.

Az alapítványról:

Az Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy hosszú távú segítséget nyújtson az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek és családjaik számára. Első mérföldkőként 2018 márciusában átadták Közép-Európa első Autista Vizsgálóközpontját – amely abban nyújt segítséget, hogy az érintett családok gyermekeikkel nyugodt körülmények között látogathassanak el a különböző vizsgálatokra. Jelenlegi céljuk pedig az első Autista Mintaház – Diagnosztikai és Terápiás Centrum létrehozása, ahol autizmus spektrumzavarral élő gyerekek egyénre szabott fejlesztését és terápiáját tudják majd megtervezni a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet szakembereiből álló csapattal.

Kiemelt kép: Együtt az Autistákért Alapítvány

Tudj róla!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top