Steven Zoerb csak azért ment vissza a Saskatchewan bevásárlóközpontja melletti parkolóban álló autójához, mert a kocsiban felejtette a maszkját, amikor a hóban valami csillogóra lett figyelmes. Egy gyémántgyűrű volt. Steven – becsületes ember lévén – azonnal lefotózta a gyűrűt és a Facebookon kezdte keresni a tulajdonosát.
Alison Cameronnak egy barátja mutatta meg a posztot és a nő egyből felismerte a saját gyűrűjét. Pedig már lemondott róla, hogy valaha is megtalálja, hiszen fél éve vesztette el.
„Úgy gondolom, hogy ennek a járványnak a fényében ez a tette valóban megmutatja az emberiség valódi természetét. Nagyon hálás vagyok Stevennek – mondta a nő, aki szerint. – Ez valóban hitet ad az embereknek.” (VIA)