Van lista, mely szerint 1,5 milliárdért már megkapjuk a világ legdrágább autóinak egyikét, de csupán elméletben, ezekből a modern csodakocsikból ugyanis alig pár darab gurult ki a műhelyekből, amiket már azelőtt elkapkodtak, hogy egyáltalán elkészültek volna. De irgalmatlanul jól néznek ki, annyi szent.
5. Bugatti Divo – 1,75 milliárd forint
A duPontRegistry minap közzétett listája szerint a Bugatti Divo sportautó 2021 ötödik legdrágább új autója. A 2018-ban bemutatott luxusautóra azonban ma már a leggazdagabbak is csak csorgathatják a nyálukat, vagy figyelhetik a használt autós hirdetéseket, az 1497 lóerős, akár 380 km/h-ra gyorsulni képes sportkocsiból ugyanis mindössze 40 darabot gyártottak és azokat már mind el is kapkodták. A lehetőséget a Bugatti egy másik luxus sportkocsija, a Chiron tulajdonosai számára ajánlotta fel, ők pedig éltek a lehetőséggel, így már a meghirdetés első napján elkelt mind egy szálig. A járgány nevét egyébként Albert Divo francia autóversenyzőről kapta, aki a húszas években kétszer is nyert a Targa Florio autóversenyen a Bugatti neve alatt.
4. Bugatti Centodieci – 2,67 milliárd forint
Nem megyünk messzire a márkától, az ő műhelyükből gördült ki a lista következő tagja is. A Bugatti Centodieci egy korábbi modell, a EB110 újragondolt változata, 2019-ben mutatták be. A hófehér, futurista megjelenésű gépparipából mindössze 10 darab készül és ha minden igaz, a szerencsés tulajdonosok idén vehetik át őket. A Chiron alapjain nyugvó, de az emlegetett EB110 előtt tisztelgő autóban irgalmatlan géperő lakozik, 1600 lóerős, aminek köszönhetően 200-ra 6,1 másodperc alatt, 300-ra 13,1 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 380 km/óra.
Egy mondatot megérdemel az autó elődje is, az 1991-ben bemutatott EB110, ami a kilencvenes évek No.1 sportautója volt: Ettore Bugatti, a márka alapítója születésének 110. évfordulójára készítették akkoriban, és tényleg odatették magukat, korszakalkotó lett a maga nemében, mind megjelenése, mind ereje szempontjából.
3. Bugatti La Voiture Noire – 3,7 milliárd forint
Ilyen ez a popszakma, még mindig a Bugattiról írunk, a világ harmadik legdrágább autóját ugyanis szintén nekik volt szerencséjük bemutatni (hozzátennénk, más listákon 5 milliárd forintos árral is találkozhatunk, amivel akár övé is lehet az elsőség, de valójában csak a tulajdonosa tudhatja, mennyit is ért meg neki ez az egyedi csoda). A Centodiecivel egy évben debütált az éjfekete Bugatti La Voiture Noire-ból ugyanis egyetlen darab készül a világon, jó darabig pedig azt sem lehetett tudni, ki fizette ki érte az eszement vételárat. Az elsők közt merült fel Christiano Ronaldo neve, majd képbe került Bard Bin Saud szaúdi herceg is, múlt év vége felé azonban ismét visszakanyarodtak Ronaldóhoz és immár tényként kezelik, hogy ő a tulaj. A focista egyébként nagy Bugatti-rajongó, és amúgy is hobbija felvásárolni az egyedi luxusautókat, így simán elképzelhető, hogy ez is megtetszett neki. Erre a fekete kicsikére még egy kicsit várnia kell, az autó majd valamikor idén, vagy 2022 elejére fog elkészülni.
2. Rolls-Royce Sweptail – 3,85 milliárd forint
A Rolls-Royce Sweptail méltán szakítja meg a sort, a magát yachthoz hasonlító luxusautó a legapróbb részleteiben csúcskategóriás anyagokból készült, egyedi megrendelésre. 2017-ben mutatták be és akkor tényleg ez volt a világ legdrágább új autója, még a luxusautók csúcsán is szokatlanul magas vételárával. Tulajdonosa óhaja az volt, hogy a Sweptail a korai húszas évek autóinak megjelenése előtt tisztelegjen, ennek is köszönhető a grandiózus (és kissé szögletes) orrész. Alapját a Phantom Coupé adta, (egyik) legfeltűnőbb dizájneleme pedig a hatalmas üvegtető, ami egészen az autó hátsó részéig fut. A műszerfal letisztult dizájnt kapott, a teljes autóbelsőre igaz, megjelenése tökéletesen hagyja érvényesülni az anyagok páratlan minőségét. Makasszár ében és paldao fa részletek, bőr borítás, hosszú évekig tervezett összhang jellemzi a kétüléses luxusautót.
1. Pagani Zonda HP Barchetta – 5,2 milliárd forint
Mindössze három készült a Pagani csodaautójából, amit hivatalosan 2018-ban mutattak be a genovai autókiállításon és jelenleg a világ legdrágább autójának számít (vagy ő, vagy a 3. helyes Bugatti, megoszlanak az árakról a vélemények ugyebár). A Pagani Zonda HP Barchettát maga Horacio Pagani, a márka alapítója tervezte, saját igényei szerint, formavilágát az ötvenes évek barchetta stílusú versenyautói ihlették. A nyitott tetejű sportkocsin persze más Pagani sportkocsik stíluselemeit is felfedezhetjük, melyek remekül keverednek tervezőjük elképzelésével afelől, milyen is a tökéletes Pagani Zonda sportautó.