nlc.hu
Trend

Női politikusok és a divat

Miért számít, mekkora Angela Merkel dekoltázsa? – Női politikusok és a divat

Kétélű fegyver a női politikusok öltözködése. Amennyire kihasználható egy kosztüm tömegbefolyásoló ereje, annyira eszköz az a politikai ellenfél kezében is, hogy lejárassa az illetőt.

Sok foglalkozás van, amit szívesen választottam volna, vagy még most is választanék, egyet azonban biztosan nem: politikus sohasem lennék. Több oka is van ennek, amiket felesleges lenne most fejtegetni, mindenesetre az is egyértelműen ellene szól, mennyi mocskolódás, szexista megjegyzés zúdul a nyakukba pusztán amiatt, mit viselnek.

  • „Inkább dolgozna mint divatozna!” 
  • „Nincs ennek egy normális ruhája?!”
  • „Drága kabátra bezzeg futja a közpénzből.”

Érdekes, férfiak esetén azt taglalni, milyen öltönyt viselt a sajtótájékoztatóján, nem téma, de a női politikusok kapják az áldást.

Divat: fegyver a női politikusok kezében

Az öltözködésüket persze a saját hasznukra is fordíthatják a politikusnők, láthattunk már erre is számos példát. Egyrészt az emberek gyorsan ítélnek, és mint tudjuk, az első benyomás fontos, így hát ha egy politikusnőnek sikerül eltalálnia a stílust, ami hozzá köthetően a választók számára szimpatikus és rezonál azzal, amit programjában fontosnak tart, sokat emelhet a népszerűségén.  Alexandria Ocasio-Cortez amerikai demokrata kongresszusi képviselő például tudatosan beleszövi latin-amerikai gyökereit mindennapi megjelenésébe: a dolgozó, átlagpolgár latinák arany karika fülbevalója és vörös rúzsa nála is alapkellék, mi több, nem degradál számára tippet sem adni arra, melyik rúzsnak van szép árnyalata. 

Másrészt annak, hogy egy női politikus milyen ruhákat választ, komoly üzenetértéke is lehet. Mind tudjuk, miként üzenget Katalin hercegné a fülbevalójával is, de őt most nem érdemes idekeverni, tekintve, hogy a brit királyi család közvetlenül nem politizál, ő nem politikus, sőt még csak nem is politikusfeleség. Sokkal inkább az Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke, aki rendszeresen és tudatosan választ ruhákat hazája divattervezőitől, hogy ezzel is támogatását fejezze ki a hazai ipar, jelen esetben a divatipar szereplői felé. De ugyanígy tett Michelle Obama First Lady-ként (és azóta is): nem csak arra figyelt, hogy rendszeresen válasszon öltözékeket amerikai divattervezőktől, de ügyelt rá, hogy e gesztussal támogassa a különböző kisebbségeket képviselő neveket, a kezdő, de tehetséges tervezőket. Mindebben persze óriási támogatást is kapott, Anna Wintourral az élen az amerikai divatipar a tenyerén hordozta, amiért nyitott volt velük az együttműködésre. Melania Trump esetén mindez már távolról sem volt így.

A ruhák, az öltözködés, az egyéni stílus ráadásul ragyogó eszközt jelent arra is, hogy a politikusnők olyan felületeken, olyan módon is közelebb kerüljenek a választókhoz (kiemelten a fiatal nőkhöz), ami személyesebb, közvetlenebb, ami nem kötődik szorosan a politikai programhoz. A divatmagazinok, női magazinok tökéletes platformok minderre, mert ezeknek ugyan nem feladatuk hírújságként a napi politikáról értekezni, a kabát és ruha kitárgyalása között egy-egy fél mondat mégiscsak jut a társadalmilag, főként a nők számára fontos témákra és az illető abban képviselt álláspontjára. 

Mondhatjuk persze, az amerikai First Lady anyagi helyzete, megítélése más kategória, a világ egyik vezető államának első asszonya nyugodtan hordjon dizájner ruhákat, nem lehet ezt egy lapon említeni a mi kis kelet-közép-európai valóságunkkal. Bizonyos szempontból ez talán így is van. Arra azonban nehéz indokot találni, hogy itthon miért csak a pálinka és a bor a hazai kincs, és a Magyar Divat & Design Ügynökség zavaros tevékenysége helyett mellett miért ne működhetne a hazai tervezők ilyetén támogatása is. Számos kisebb-nagyobb hazai divatmárka működik (jelen körülmények közt pedig küszködik), mégis, látszólag fel sem merül a női politikusokban, hogy tudatosan támogassák őket. Igaz, ennek a kultúrája sincs meg itthon. Divatról beszélni még 2021-ben is felszínes dolog, butuska kislányok szórakozása, egy komoly politikus pedig inkább dolgozzék az anyákért és asszonyságokért ahelyett, hogy piperkőcködne. Sajnos valahol itt tartunk és észre sem vesszük, hogy világszinten a divatipar értéke a katasztrófális 2020-as évben is nagyjából 527 milliárd dolláros volt. Óriási pénzek mozognak, és mégis, a hétköznapi kommunikáció simán elintézi azzal, hogy vele foglalkozni felszínes dolog.

De kanyarodjunk vissza a politikusnőkhöz, akik közül vétek kihagyni Angela Merkelt, aki komoly kommunikációs eszköztárat épített fel blézeres szettjeire. Az elmúlt 16 évben német kancellárként tökélyre vitte, miként lehet egy nadrágkosztümös szettet a férfi dress code szerint viselni és mégis a színek segítségével nőiessé tenni. Ezáltal úgy tudott kitűnni a férfi politikusok kék öltönyös tömegéből, amire nála jobban talán csak II. Erzsébet királynő képes, de ugye ő meg nem politizál. Mindeközben állítólag annak is komoly szerepe van, milyen eseményre milyen színű blézert választ. Ha például komoly, az embereket megosztó témáról kell beszélni, szívesen visel zöldet, a négyszemközti tárgyalásokra ellenben inkább visszafogottabb, szürkés színeket ölt magára, hogy vizuálisan is „egy terepen mozogjon” tárgyalópartnerével. Külföldi látogatásai során kedvence a kék, pirosban pedig sosem vezet párttárgyalásokat, az ugyanis túl merész lenne a konzervatívok szemében, a fiatalok számára pedig szimplán csak unalmas. A piros tehát kockázatos, amit nem éri meg bevállalni mindenhová. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Angela Merkel hivatalba lépését követően, a kancellár mellett kezdett egyre megbecsültebb politikai pozíciókat elérni, szintén a merkeli mintát követi, és inkább a színekkel teszi fiatalossá, üdébbé megjelenését, mint a ruhák fazonjával. 

Nincs az a kosztüm, amibe ne lehetne belekötni, ha egy női politikus viseli
Megnézem
Összes kép (5)

Divat: fegyver a politikai ellenfelek kezében

Mint a politikában minden, a politikusok öltözködése is csak egy felület arra, hogy politikai ellenfelei szemében az illető támadható legyen. Óriási különbségek vannak abban, mennyire elnézőek az emberek afelől, milyen márkákat viseljenek a politikusnők, és ezen a ponton aközött is különbséget kell tennünk, hogy valóban politikusról van szó, vagy csak politikusfeleségről. Brigitte Macron, a francia köztársasági elnök felesége férje megválasztását követően teljesen felforgatta a franciák életét, akik nem győztek csodálkozni, hogy egy hatvan pluszos nő miért visel miniszoknyát, vagy épp farmert vagy bőrnadrágot. Korosztálya körében rengetegen voltak, akik számára divatikonná vált, hisz sikkesen prezentálta, egy nő idősebb korban is lehet szép, szexi és kívánatos, míg mások értelemszerűen támadták őt és megbotránkoztató szokását, hogy meg meri mutatni a lábát a sajtónyilvános eseményeken is.

Női politikusok és a divat

Brigitte Macron az Élysée-palota előtt, Párizsban (Fotó: Aurelien Meunier/Getty Images)

Míg az ő esetén magától értetődőnek hat, ha Chanelben mutatkozik, a Michelle Obama által tudatosan kiválogatott amerikai dizájnerek csapatáról pedig külön értekezést lehetne írni (megtettük), addig az átlag politikusok esetén már komoly vitatéma, milyen látható luxust engedhetnek meg maguknak az öltözködés terén. Leginkább semmilyet, vagy legalábbis csak módjával, erősen megválogatva a nyilvános esemény jellegét, célját. Az embereket ugyanis zavarja a politikusok látványosan aránytalan vagyonossága. Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, mekkora összegeket tehetnek zsebre, megnyugszik az emberek lelke, ha az éves vagyonnyilatkozatokban azt olvassa, neki sincs semmije. Ha pedig nincs, ruhákra se költse a pénzt. Ez persze nem magyar sajátosság, Amerikában is nagy port kavartak belőle, mikor Alexandria Ocasio-Cortez a Vanity Fair címlapján 14 ezer dollár értékű szettet viselt, pedig tudható, hogy a címlapfotózásokhoz biztosított ruhákat a tervezők csak kölcsönadják, nem landolnak az illető gardróbjában. Politikai ellenfelei azonban ki nem hagyták volna a lehetőséget, hogy számon kérjék rajta, miként tudja valaki a tömegesen munka nélkül maradt amerikai dolgozókat képviselni, ha az átlag havi fizetés többszörösébe kerül a ruha, amiben a címlapon parádézik. 

Itthon az utolsó parlamenti divatdiktátor Dávid Ibolya volt, akin láthattunk Chanelt és kedvelte Náray Tamás ruháit is, stílusa pedig leginkább Christine Lagarde-éhoz hasonlítható. Mióta ő letűnt a politika színpadáról, női politikus itthon kiemelkedőt nem nyújtott a divat terén. Jellemzőbb a biztonsági játékra alkalmas, konformista, a tömegek számára elfogadható öltözködés, a csinos, ám márkákról semmiképp sem szóló szettek, amik nem váltanak ki heves indulatokat az emberekből. Ebből a szempontból egészen merkeli a helyzet.

Divat: az arrogáns, szexista trollok fegyvere

Egy politikust hátrányosan megítélni amiatt, mert férfi – nos, ilyenre talán még sohasem volt példa a történelemben. Amiatt azonban mert nő, napi szinten. Hiába telt el már 120 év az első szüfrazsettmozgalmak óta, még mindig divat a magas pozícióba kerülő nőket infantilizálni, mondandójukat szexista élcelődésekkel elbagatellizálni, munkájuk helyett a külsőjük miatt megítélni, kritizálni őket, aminek szerves része az is, miként öltözködnek. 

Nyerni pedig ezen a téren sosem lehet, már csak amiatt sem, mert az öltözködés, a stílus megítélésre rendkívül szubjektív. Véleménye pedig mindenkinek van, még ha az nem is érdemes a meghallgatásra. Bár a női politikusok tisztában vannak azzal, hogy erre a pályára lépve megjelenésük is éppúgy a bírálatok kereszttüzébe kerül, mint felszólalásaik, azt azért ne feledjük el észrevenni, mekkora egyenlőtlenség van ebben is a nők és férfiak között. Öltözzön elegánsan, jó minőségű ruhákba? Máris megkapja, hogy üresfejű divatmajom. Legyen semleges a ruhatára? Akkor meg túl férfias. Élénk színeket visel? Parádézik. Kivágott a felsője? Kurvás.

Még Angela Merkel sem úszta meg a szexista megjegyzéseket karrierje során, aminek ékes példája volt, mikor 2008-ban a Norvég Nemzeti Operaház megnyitójára egy mélyen dekoltált estélyi ruhát viselt. Másnap a világsajtó fele a politikusasszony melleivel foglalkozott, amire Merkel csak annyit reagált: „Mindez annak köszönhető, hogy Németországnak egy nő a kancellárja. Egyetlen eseménnyel kapcsolatban sem lenne efféle diskurzus, ha férfi kancellárt érintene a dolog.” Hasonlóan az esethez, mikor a brit politikai szféra két legmeghatározóbb női alakja, Theresa May, az Egyesült Királyság akkori miniszterelnöke és Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere 2017-ben a Brexittel kapcsolatban tárgyalt, a Daily Mail ahelyett, hogy a találkozón elhangzottakkal foglalkozott volna, szexista módon a politikusnők lábain kezdett a címlapján viccelődni. A helyzet pikantériája, hogy mindez egy női újságíró tollából szaladt ki. 

A Daily Mail 2017. máricus 28.-i száma, címlapján a szexista, élcelődő címlapsztorival. (Fotó: profimedia)

A Daily Mail 2017. máricus 28.-i száma, címlapján a szexista, élcelődő címlapsztorival (Fotó: profimedia)

Megoldás?

Az öltözködést a politikai kommunikáció eszközeként kezelni nem új keletű és még csak nem is nemhez kötött dolog. Sebastian Kurz osztrák kancellár győzelmét például jelentősen befolyásolta az is, milyen imázst épített fel, milyen színeket, milyen szabású öltönyt visel, de a legtöbb élvonalbeli politikusra igaz, figyelnek rá, vesznek e nyakkendőt vagy sem. Ebből a szempontból teljesen érthető, ha a női politikusok is árnyalják, hangsúlyozzák mondandóikat megjelenésükkel, vagy épp fontos társadalmi problémákra hívják fel a figyelmet: mint az amerikai kongresszus demokrata női képviselői, akik a szüfrazsettmozgalmakra utalva már többször teljesen fehér öltözékben jelentek meg, így kommunikálván, van még mit dolgozni a nők egyenjogúságán.

Az azonban nincs rendjén, ha felszínes külsőségek alapján, személyeskedő hangnemben ócsárolunk másokat, arra kihegyezve a témát, hogy az illető nő. Egy nő dekoltázsa nem közügy, még akkor sem, ha az egy kancelláré. Nem kellene, hogy kettős mérce legyen e tekintetben, mégis van, ami ráadásul egy roppant szubjektív tényezőn alapul. Hogy miként kellene ezt kezelni? Talán több elfogadással és nyitottsággal, mindkét oldalról. Nem kellene mondvacsinált okokból letrollkodni senkit csak azért, mert politikus, ellenben kétségtelenül létezik politikai etikett, protokoll, amik bármilyen avíttasnak hangzanak, azért még a 21. században is van értelmük. A mindent szabad és a semmit se lehessen közt óriási a különbség, érdemes lenne megtalálni a középutat, és nem kiutasítani a divatot és a márkákat a politikából, hanem megtanulni ésszel, tudatosan kezelni őket.

Öltözködni sokkal könnyebb, ha nem vagy politikus:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top