A Raffaello belső művészi köréhez tartozó Marcantonio Raimondi itáliai rézmetsző és nyomatkészítő volt, aki nagy reneszánsz alkotók műveit másolta és sokszorosította igen magas színvonalon: ennek köszönhetően egyrészt a szélesebb tömegek által is könnyebben elérhetővé váltak a korabeli képzőművészet remekei, másrészt pedig így Raffaello számos befejezetlen terve, illetve a későbbiekben elveszett-elpusztult műve is fennmaradhatott az utókornak. Ez a tehetséges bolognai kismester ráadásul nemcsak a reneszánsz művészet népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, hanem a pornográfia terén is.
Abban az időben volt Rómában egy baráti társaság, melynek tagjai a művészet mellett elsősorban a szabad szerelemnek hódoltak legszívesebben, sőt ezt a két dolgot – mármint a művészetet és a szabad szerelmet – előszeretettel kombinálták is, aminél jobb elfoglaltság tényleg nem nagyon létezik. Összejöveteleiket, amelyeknek maga az angyali Raffaello is rendszeres résztvevője volt, többnyire egy dúsgazdag vatikáni bankár, Agostino Chigi pazar Tevere-parti villájának (ma ismert nevén: Villa Farnesina) kertjében tartották, és csak a jó ég tudja, hogy pontosan mi is zajlott a mandulafenyők jótékony árnya alatt. Az mindenesetre biztos, hogy a házigazda a reneszánsz szexuális forradalom egyik élharcosa volt: már évek óta élt együtt szeretőjével, Francesca Ordeaschival, és több közös gyermekük is született, mikor összeházasodtak, közben viszont Chiginek viszonya volt a korszak egyik legismertebb kurtizánjával, a csodálatos nevű Imperia Cognatival.
Emellett jelentős gyűjteménye volt erotikus műalkotásokból, illetve a villáját is olyan pajzán jelenetekkel dekoráltatta ki, hogy azt talán még egy mitológiai nimfa vagy szatír is túlzásnak érezte volna; a hálószoba falát például a Szodomita című kompozíció díszítette. A közeli barát és notórius szexfüggő Raffaello több freskót is festett a villa falaira, és munka közben időnként, ha elfogyott az ihlet, be-beugrott a szomszéd szobába egy körre a szeretőjéhez, és aki állítólag éppen a túlságosan heves bujálkodásba halt bele 1520-ban, mindössze 37 évesen – legalábbis így írja Vasari.
Nem sokkal Raffaello katasztrofális szexbalesete után az egyik legtehetségesebb tanítványa, Giulio Romano (vagyis nagy valószínűséggel ő) készített egy meglehetősen profán képsorozatot, amelyen mitológiai és történelmi alakok mutattak be különféle, sokszor meglepően akrobatikus szexuális pozitúrákat, túl sok teret nem hagyva a képzelőerőnek. A többnyire I Modi (kb.: szexpózok) címen emlegetett album, bár látszólag a reneszánsz szépségeszmény, illetve az antik kultúra bűvöletében készült, valójában színtiszta pornográfia volt, amelyet Raffaello egy másik hű tanítványa, a fentebb már méltatott Marcantonio Raimondi sokszorosított, a félig-meddig fű alatt terjedő mű meg természetesen hamar óriási népszerűségre tett szert Rómában, és ezzel tulajdonképpen a bolognai rézmetsző lett a történelem első pornókiadója.
Mondjuk sok öröme nem volt benne: bár maga az alkotó, vagyis Giulio Romano megúszta a felelősségre vonást (mivel közben áttette a székhelyét Mantovába), Raimondit VII. Kelemen pápa tömlöcbe záratta, az I Modi példányait pedig megsemmisíttette. Szerencsére a Chigi villa egyik állandó vendége, a költő Pietro Aretino a segítségére sietett, és valahogy kijárta a szentatyánál, hogy szabadon engedjék, ráadásul még pajzán kis szonetteket is írt az I Modi második kiadásához, ami már nemcsak Rómában aratott hatalmas sikert, hanem gyakorlatilag egész Európában. Bár ebből a műből sajnos csak töredékek maradtak fent (ezeket itt lehet megnézni), a későbbi másolatok, illetve utánzatok alapján valószínűleg elég pontos képet kaphatunk arról, milyen is lehetett a nyugati világ első igazi pornókiadványa. Galériánkban egy 18. század végén készült verziót mutatunk be: