Az emberhez hasonlóan a polipok is álmodhatnak – állapították meg brazil kutatók, akik legalább két különböző alvási fázist azonosítottak be az általuk megfigyelt fejlábúaknál.
A Rio Grande do Norte Szövetségi Egyetem kutatói több napon át, folyamatosan videóztak négy polipot a tartályaikban, majd a felvételeket alapos elemzésnek vetették alá.
Az azonosított két alvástípus egyike a szakemberek által aktív alvásnak nevezett állapot volt. Ez hasonlít az emlősöknél, madaraknál és néhány hüllőnél megfigyelhető gyors szemmozgásos szakaszhoz (REM), ami sugallja, hogy az emberhez hasonlóan a polipok is álmodhatnak.
Aktív alvás közben a nyolckarú polipok bőrének színe és textúrája dinamikusan változott, izmaik összerándultak, elernyedtek, csukott szemük körbe-körbe mozgott. A csendes alvás állapotában ezzel szemben az állatok mozdulatlanok, fakó színűek voltak és pupilláik résnyire szűkültek.
Egy alvásciklus nagyjából 6-7 perces csendes szakaszból és körülbelül 40 másodperces aktív fázisból állt. A ciklus vagy ismétlődött, vagy a polipok felébredtek, de általában 30-40 perccel később visszaaludtak. Összeségében a nap egynegyedét töltötték szunyókálással.
A szakemberek szimulációs tesztekkel vizsgálták, hogy a két megfigyelt állapotban a polipok valóban aludtak-e. Először egy tengeri rákról készített felvételt játszottak le nekik. Mivel ez az egyik természetes zsákmányállatuk, a polipok megpróbálták elkapni a rákot, amikor ébren voltak, ám a két alvási fázisban nem csaptak le a táplálékra.
A második tesztben gumikalapáccsal ütötték a szakemberek a tartályokat: amikor a polipok ébren voltak, fizikailag reagáltak a behatásra és megváltoztatták a színüket, a két vizsgált állapotban azonban nem mozdultak.
Az emlősöknél a REM-szakasz az emlékek beépülésének ideje, ami beindít egy sor olyan molekuláris mechanizmust, amely jótékony hatással van az agy egészségére és a kognitív működésre. A kutatók szerint a nyolckarú polipok esetében ugyanez lehet a helyzet.
Az emberi álmok többsége ugyancsak a REM-szakaszban jelentkezik, és bár a kutatók ezt nem tudják biztosra mondani, de lehetséges, hogy a polipok is álmodnak ilyenkor. A szakemberek szerint ha a polipok valóban álmodnak, akkor is csak rövid, videoklipszerű, vagy leginkább gifekre emlékeztető álmokat tapasztalhatnak, tekintettel az aktív alvási szakasz rövidségére.
Az iScience című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője, Sidarta Ribeiro szerint új betekintést nyújthat az ember evolúciójába annak jobb megismerése, hogy az emberek miben hasonlítanak a polipokhoz, amelyektől 500 millió évvel ezelőtt vált el a fejlődésünk.
Még több polip az nlc-n:
- Elképesztő küzdelem: a polip kapta el a rá vadászó sast – videó
- Polippal csapta a pofon a kajakost a fóka – videó
- A polipok az űrből jöhettek a tudósok szerint