nlc.hu
Trend
Tévhit, hogy az antitest-teszt kimutatná a koronavírus elleni védettséget

Az antitest-teszt nem mutatja ki, hogy védett vagy-e a koronavírussal szemben

Sok a félreértés a vakcinákkal és az oltást követő teendőkkel kapcsolatban.

Az ATV Heti Napló című műsorában beszélt a koronavírus elleni oltást követő védettségről Dr. Dobson Szabolcs gyógyszerész, aki szerint ez az egyik leggyakoribb kérdés a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A szakember rámutatott, hogy a védettség több mindent jelenthet, kezdve azzal, hogy nem kerül az ember kórházba, de azt is jelentheti, hogy valaki vírushordozó ugyan, de a betegséget nem kapja el. A gyógyszerész Facebookon létrehozott egy oldalt is Koronavírus vakcináció – szakirodalmi tallózó néven, amelyet már több mint 42 ezren követnek. Ahogy mondta, itt igyekszik afféle mini-hírügynökségként tájékoztatni a tagokat a legfontosabb kérdésekről és dokumentumokról. 

„Az abszolút védettség azt jelenti, amikor el se kapjuk és nem is hordozzuk a vírust” – hangsúlyozta Dr. Dobson Szabolcs, aki felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek java ezt az abszolút védettséget várja a védőoltásoktól, holott ez valójában egy statisztikai fogalom inkább. A szakember figyelmeztetett, hogy, bár ritkának számít, de akár két védőoltást követően is meg lehet betegedni. Rámutatott, hogy az abszolút védettség kialakulására a második oltás utáni második héttől lehet számítani.

Az antitest-teszt nem mutatja ki a koronavírus elleni védettséget

A koronavírus-oltást követő antitest-teszt nem tudja kimutatni a védettséget (Fotó: Getty Images)

Az antitest-teszt nem mutatja ki a védettséget

A Heti Napló műsorában Dr. Dobson Szabolcs figyelmeztetett a koronavírussal kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhitre, amely szerint az antitest-teszt képes kimutatni a védettséget. Ez nem helytálló, mivel eltérő, hogy ki mit ért védettség alatt. Ráadásul, az efféle tesztek legfeljebb azt tudják megmutatni, hogy egy adott pillanatban van-e antitest a szervezetben vagy nincs, ebből azonban nem lehet következtetni a klinikai vagy abszolút védettségre. 

A gyógyszerész beszélt egy, az AstraZeneca vakcinával kapcsolatos tévhitről is: a jelenlegi ismereteink szerint nincs ok-okozati összefüggés a vakcina és a vérrögképződés között, így nem javasolt az aszpirin szedése sem, ahogy azt többen – orvosi végzettség nélkül – javasolják a közösségi oldalakon. Dr. Dobson párhuzamot is vont: a hormonális fogamzásgátlók a hétszeresére növelik az agyi trombózis kockázatát, azoktól azonban mégsem tart senki. 

További híreink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

  • Falus András: Az év vége előtt nem alakulhat ki a nyájimmunitás
  • Feleségét a 7. gyerek születése után vitte el a koronavírus – Zsoltot a hite segíti abban, hogy egyedül nevelje fel a gyerekeket
  • Napokon belül enyhíthetnek a korlátozásokon, szerdára meglesz a 2,5 millió beoltott

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top