Azt eddig is lehetett tudni, hogy a második negyedévben a Pfizer növelte a Magyarországra szállítandó vakcinamennyiséget, így a korábbiakhoz képest jóval több koronavírus elleni oltóanyagot kapunk. Az áprilisi 1,1 millió után májusban már 1,3 millió adag jön az országba.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Pfizer magyarországi vezérigazgatójával egyeztetett, és ekkor derült ki, hogy júniusban még több, 2,2 millió adag Pfizer-vakcina érkezik. Erről Vereckei Péter, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója beszélt az MTI tudósítása szerint.
Szijjártó Péter azt mondta, hogy kedden a 20. szállítmány érkezik a Pfizertől, 334 ezer oltóanyaggal. Ezzel összesen már 2,8 milliót ér el a Pfizer által Magyarországra szállított oltóanyagok száma. Ezáltal ma az országba a legtöbb vakcina a Pfizertől érkezett.
Hozzátette, hogy a fiatalok oltásában is nagy szerepet szánnak a Pfizer-vakcinának. A megfelelő készleteket arra tartalékolják, hogy a 16 és 18 év közöttieket be tudják oltani. Emellett várják a tudományos álláspontokat a 16 évnél fiatalabbak oltásának esetleges lehetőségéről.
(Kiemelt kép: MTI / Balogh Zoltán)