nlc.hu
Trend
Nyolc dolog, amint nem tudtál II. János Pál pápáról

A „Tátra fenegyereke” volt, és kijátszotta a titkosrendőröket – II. János Pál pápa, mint hétköznapi ember

A hihetetlenül liberálisnak, más szempontból konzervatívnak tartott Szent II. János Pál pápa, született Karol Józef Wojtyła volt a történelem eddigi legismertebb és legközkedveltebb pápája. Színdarabokat és verseket írt, a lejtők szerelmese volt, túrázott és síelt, és nem érdekelte, ha az egész világ meggyanúsítja azzal, hogy megszegte a cölibátust. 101 éves lett volna a héten.

Fenomenális memóriája volt

II. János Pál pápa tinédzser korában rajongott a dráma és az irodalom iránt, hihetetlen memóriájának köszönhetően megmentette az egyik darabot. A színdarab egyik szereplője két nappal a bemutató előtt kiesett, ám a fiatal Karol Jozef, aki végigkísérte a próbafolyamatot, felajánlotta, hogy beugrik helyette. Később volt egy térképe, amelyen a világ minden egyházmegyéjét megjelölte, és minden püspöknek (több mint kétezernek) fejből tudta a nevét. Emlékezete nem korlátozódott kizárólag az egyházi vezetők nevére. Az őrök, a szemináriusok, ismerősök is folyton meglepődtek, amikor évekkel később is emlékezett rájuk. Kiemelkedő memóriáját dicséri, hogy egyes források szerint Karol Wojtyła legalább 10 nyelven beszélt, reggelente öt nyelven olvasott újságokat.

Nyolc dolog, amint nem tudtál II. János Pál pápáról

A 10 éves Karol Józef Wojtyła (Fotó: Laski Diffusion/Getty Images)

Nem volt piszkos neki a munka

János Pál számára sosem volt piszkos a munka. Röviddel, hogy a kommunisták átvették a hatalmat a náciktól Lengyelországban, ő és a többi papnövendék visszatérhettek a rettenetesen leromlott állapotba került szemináriumukba, ahol fagyott ürüléket kellett ellapátolniuk.

73 éves koráig síelt

Egyszer egy újságírónak azt nyilatkozta: „Bárcsak kint lehetnék valahol a hegyekben, száguldozhatnék egy völgyben.” A néhai pápa lelkes síelő volt, még egy versenyt is elneveztek róla, amit kifejezetten papok körében tartottak. Legtöbbször titokban „szökött el” sítúrákra, vigyázva, hogy senki se ismerje fel, ami már csak azért is lett volna nehéz feladat, mert síelés közben ugyanúgy öltözött fel, mint mások, és ugyanúgy sorban állt a felvonó előtt. A síelés mellett szeretett gyalogtúrákra menni, focizni és kajakozni is, sőt a Tátra fenegyerekének nevezték, ugyanis minden télen két hetet töltött a hegyekben. Fiatalkorában állítólag sosem használt sífelvonót. Sportszeretete miatt sokan elítélték, hobbijait méltatlannak tartották egy pápához, mire azt válaszolta: hazájában a bíborosok fele síel, igaz akkoriban két lengyel bíboros volt a világon, ő maga és Stefan Wyszyński.

Nyolc dolog, amint nem tudtál II. János Pál pápáról

II. János Pál imádkozik, mielőtt lecsúszna egy olasz sípályán, az Adamello hegységben, 1984. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

James Bondot is lekörözte

Amikor a kommunista uralom alatt püspök volt Lengyelországban, a titkosrendőrség folyamatosan szemmel tartotta, és elemezte viselkedését, így mire pápa lett, már 18 kartonnyi jelentést írtak róla. Egyszer, amikor az érsek titkos megbeszélésre hívta, Karol sofőrje kisebb manővert hajtott végre a forgalomban, hogy lerázza az üldözőit, majd autót cseréltek, hogy békében találkozhasson az érsekkel. A kormány a püspökök székhelyét is lehallgatta, amiről Karol tudott, ezért kijátszotta őket: különösen hangosan beszélt, amikor azt akarta, hogy hallják, a privát beszélgetéseire pedig titkos kirándulásain kerített sort.

Energiavulkánnak nevezték

Az egykori pápának hihetetlen munkamorálja volt, egyik titkára „energiavulkánnak” nevezte. Nem volt szokatlan, hogy napi 12-16 órát is dolgozott. Ráadásul képes volt egyszerre több dologra is figyelni; többen is azt mesélték róla, hogy zseniálisan tudott riposztolni egy beszélgetésben, miközben elmerült egy könyv olvasásában.

II. János Pál pápa napi 12-16 órát is dolgozott

Fotó: Eddie Adams/Corbis via Getty Images

Majdnem lekéste megválasztását

„Wojtyła majdnem lekéste a megválasztását, Rómába érkezve ugyanis meglátogatta a kórházban egy prelátus barátját, utolsóként esett be a konklávéra. Szó szerint az utolsó másodpercekben: a ceremóniamester már csukta be az ajtót, amikor megjelent” – idézi meg Dr. Fejérdy András történész az esetet a 24.hu cikkében. Fejérdy egy másik anekdotát is említ a pápaválasztásról, ami jól rávilágít a humorára: amikor a választás során felmerült a neve, Mario Casariego guatemelai bíboros úgy értette, Bottiglia, ami olaszul üvegpalackot jelent. Hogy lelkiismeretesen adhassa le szavazatát, további információkat kért bíborostársaitól „Bottiglia” bíborosról. Ez eljutott az új pápa fülébe is, és amikor a bíborosok először elébe járultak tiszteletüket leróni, így mutatkozott be az illetőnek:

Most már tudja, ki az a Bottiglia (azaz Palack) bíboros.

II. János Pál pápa majdnem lekéste a megválasztását

II. János Pál pápa megválasztása után, New York-i látogatásán, 1976-ban (Fotó: gety images)

Ő volt az első pápa, aki betette a lábát egy mecsetbe

Az emberek iránti szeretete és tisztelete messze túlterjedt a katolikus egyház határain, minden vallást mélyen tisztelt. Az eset 2001-ben történt, amiről az akkori Origo így írt: „II. János Pál pápa muzulmán papi méltóságok kíséretében belépett vasárnap a damaszkuszi Omajjád mecsetbe. Ez volt az első eset, hogy római katolikus egyházfő felkeresett egy muzulmán szent helyet. A mecsetben összegyűlt tömeg éljenzése közepette a szentatya helyi idő szerint este hat óra után öt perccel lépte át a muzulmán szent hely küszöbét, és lépett be az udvarra Ahmad Kaftaro sejk, szíriai nagymufti kíséretében. Ezután segítői a bejárati kapu melletti pihenőhelyhez vezették a pápát, ahol II. János Pál figyelmesen végighallgatta az előtte megjelent muzulmán papi méltóságok beszédét. A katolikus egyházfő, mielőtt a mecset imacsarnokába lépett volna, levetette cipőjét, és fehér papucsokat vett fel. A hagyományos lábbeliváltás után a pápát a muzulmán papok elkísérték Keresztelő Szent János feltételezett sírjához, ahol – a szíriai televízió képeinek tanúsága szerint – őszentsége csendes imádkozásba kezdett.”

II. János Pál volt az első pápa, aki betette a lábát egy mecsetbe

Fotó: Pool Photo/Newsmakers

Az egyházak közötti párbeszéd részeként szintén ő volt az első pápa, aki egy zsinagógába is ellátogatott, a zsidóságot pedig nyilvánosan megkövette az antiszemitizmus bűneiért.

Intim barátságot ápolt egy férjezett nővel

A valaha volt bíboros és Anna-Teresa Tymieniecka háromgyerekes lengyel filozófus közötti tartós kapcsolat a hetvenes években kezdődött. A pápa 2005-ös halála után három évvel Tymieniecka eladta a levelezést a Lengyel Nemzeti Könyvtárnak, amelyeket aztán a BBC hozott nyilvánosságra. A levelekből kiderült, hogy II. János Pál „Isten ajándékának” nevezte a férjes asszonyt, a filozófusnő pedig „elszakítva érezte magát” az 1978-ban pápának választott Wojtylától. Az intim levelekben nincs arra utaló jel, hogy II. Pál pápa megszegte volna a cölibátust, ugyanakkor érzelmileg biztosan közel kerülhetett az asszonyhoz, a házasságban élő Anna-Teresa Tymieniecka pedig szerelmes lehetett a férfiba. Életük során többször találkoztak, síelni, túrázni is voltak együtt.

A köztük lévő szexuális kapcsolatot firtató vádakra Stanislaw Dziwisz bíboros, aki közel 40 évig személyes titkára volt a pápának, a New York Times-nak adott nyilatkozatában azt mondta, „azok, akik II. János Pál oldalán éltek, jól tudják, hogy életében nem volt hely a gonosz keresésére. Szabad és transzparens ember volt. Nem voltak komplexusai, mert tiszta volt, és minden lehetséges helyzetben tisztelt minden embert.” A pápa 1996-os életrajzában Carl Bernstein és Marco Politi volt Washington Post-újságíró azt írják, hogy azok, akik II. János Pál magánéletével kapcsolatos piszkos részleteket keresnek, nem fognak semmit találni. Az újságírók „bejárták a földet, és olyan nőket kerestek, akik Karol Wojtyla szeretői, feleségei vagy társai voltak, de nem találtak senkit, mert nem voltak.” Ferenc pápa is megvédte II. János Pált. Szerinte egy nővel folytatott barátság nem bűn. Azt is elmondta, ha véleményre van szüksége, ő is mindig egy nőtől kér segítséget.

Olvass Ferenc pápáról is:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top