Luisa Casati 1881. január 23-án Luisa Adele Rosa Maria Amman néven Milánóban született, Alberto Amman textilmágnás kisebbik lányaként. A tehetős család bejáratos volt az olasz királyi udvarba is, apja grófi címet kapott I. Umbertó királytól. Mindössze 13 éves volt, amikor édesanyja, Lucia elhunyt, majd két évvel később édesapja is távozott az élők sorából. Luisa és két évvel idősebb nővére, Francesca örökölték a hatalmas vagyont, ezzel pedig ők lettek a leggazdagabb nők Olaszországban.
Luisa Casati (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
19 évesen feleségül ment Camillóhoz, Casati Stampa di Soncino márkijához, 1901-ben pedig megszületett egyetlen lányuk, Cristina. Házassága első éveiben társadalmi rangjának megfelelő, mondhatni hagyományos életet élt férje mellett. 22 évesen azonban elcsábította a dekadencia hercegeként emlegetett Gabriele D’Annunzio olasz író-költő, aki a múzsájává tette és megnyitotta előtte az extravagancia és a spiritualitás szédítő világát. Bár férje megpróbálta figyelmen kívül hagyni a viszonyt, házasságuk elkerülhetetlenül megromlott, igaz, hivatalosan soha nem váltak el. A természeténél fogva szinte betegesen szégyenlős fiatal nő pedig a művész oldalán eleven műalkotássá lett.
Fékevesztett fantáziák
Anyagi helyzete lehetővé tette, hogy fékevesztett fantáziáit valóra váltsa. A kor leghíresebb divat- és jelmeztervezőivel készíttetett magának minden képzeletet felülmúló, megbotránkoztató ruhákat és kiegészítőket, a haját lángvörösre festette, a bőrét hófehérre púderezte, míg a tekintetét vastag, szénfekete kontúrral emelte ki és hogy a pupillái egyfolytában tágak legyenek, nadragulya-kivonatot csöpögtetett a szemeibe. Egzotikus állatsereglettel vette körül magát, melynek részei voltak többek között a fekete agarak, a fehér pávák, néhány gepárd, de egy boa constrictor is, melyet előszeretettel hordott a nyakában ékszerként.
Casati 1915 körül (Fotó: adoc-photos/Corbis via Getty Images)
Sorra járta vagy épp adta a pazarabbnál pazarabb partikat és bálokat, melyekre komplett vagyonokat költött el. Természetesen minden egyes ilyen eseményre a szó szoros értelmében káprázatos jelmezt csináltatott magának. Egyszer például apró elektromos izzókkal kirakott maskarát viselt, melytől áramütést szenvedett, egy másik alkalommal pedig két lábon járó szökőkútnak öltözött be. A divattörténelem valaha volt legprovokatívabb öltözékei között emlegetik az Éjkirálynő jelmezét is, melyet egy 1922-es estélyen viselt: testét tetőtől talpig gyémántok és arany tollak borították.
Az Éjkirálynő jelmez (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Odavolt az okkultizmusért, mindenhová magával vitt egy kristálygömböt és gyűjtötte a saját magáról készült viaszfigurákat. Állítólag csináltatott magáról egy életnagyságú viaszmást is, melynek a készítéséhez a saját haját használták fel. Amikor vacsorát adott, ezt a bábut maga mellé ültette az asztalnál, a gyertyafényben pedig a vendégek alig tudták eldönteni, melyikük a valódi Luisa.
Dekadens tisztelet
Tévedés volna azt állítani azonban, hogy Luisa Casati excentrizmusa öncélú magamutogatás lett volna csupán. A partijai és a jelmezei voltaképpen aprólékosan megkoreografált performanszok voltak, melyekkel a művészek és művészetek előtt tisztelgett. “A belle époque dekadenciája és a korai modernizmus időszakában az általa oly nagyra értékelt művészetek szempontjából prezentálta saját magát” – magyarázta Judith Mackrell, a Casatiról néhány évvel ezelőtt megjelent memoár szerzője. – “Bármennyire nevetséges is volt olykor, és bármennyire is értelmetlenül extravagáns, azt szeretem benne, hogy nem volt benne vulgaritás. Tisztaság volt benne és csupán arra vágyott, hogy műalkotás legyen és semmi más.”
Giovanni Boldini: Marchesa Luisa Casati (Forrás: Wikipedia)
Ebbéli vágya pedig teljesült. Már életében legendává lett alakja művészek sorát ihlette meg. Számos festményt, illetve szobrot készítettek róla olyan alkotók, mint Giovanni Boldini, Paolo Troubetzkoy, Adolph de Meyer, Romaine Brooks, Kees van Dongen vagy Man Ray, de az olasz futuristák, köztük FT Marinetti is a múzsájának tekintette, Jack Kerouac pedig verseket írt róla. Mecénásként bőkezűen támogatta művészeket és a divattervezőket, szükség esetén pedig más területen is segítette a különcöket és az üldözötteket. Capri szigetén lévő otthonában például menedéket adott a száműzetésbe kényszerült alkotóknak, illetve meleg férfiaknak és leszbikus nőknek is.
Luisa Casati portréja az Orosz Nemzeti Könyvtárból (Forrás: by Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)
“Minden meglepő volt benne – úgy tűnt, hogy bárki mástól eltérő érzelmi, társadalmi és vizuális szabályok szerint él” – fogalmazta meg Judith Mackrell, hozzátéve, hogy Casati voltaképpen szándékosan is generálta maga körül a mítoszokat és a pletykákat, hogy folyamatosan fenntartsa az őt övező érdeklődést, éppen emiatt azonban nehéz megítélni, hogy ezekből mi volt igaz és mi kitaláció. Olyan hírek is jártak róla például, hogy éjjelente a gepárdjai társaságában sétálgatott Velencében, meztelen testét pedig csupán egy szőrmebunda takarta, de pletykálták róla azt is, hogy a szolgáinak aranyfestéket kellett viselniük a testükön, ami miatt aztán többen is meghaltak. Hogy az ilyen és ehhez hasonló sztoriknak van-e bármi valóságalapja, az vélhetőleg már soha nem fog kiderülni.
Giovanni Boldini: Marchesa Luisa Casati portréja. (Forrás: DEA / G. NIMATALLAH/De Agostini via Getty Images)
Szeánszok és kollázsok
Ami azonban biztos, hogy pazarló életmódja, illetve a Wall Street-i összeomlás következményeképp a harmincas évek elejére több tízmillió dolláros adósságot halmozott fel. Mivel nem tudott fizetni a hitelezőinek, a vagyonát elárverezték, ő maga pedig néhány megmentett kincsével és pekingi palotakutyáival Londonba költözött, ahol egy egy hálószobás, bérelt lakásban húzta meg magát. Egykori barátai, támogatottjai nagyrészt megfeledkeztek róla, alig néhányan látogatták. Tarot-olvasásból tett szert némi bevételre, de rendszeresen tartott szeánszokat is, melyeken leginkább ellenségeire igyekezett rontást küldeni. Szórakozás gyanánt újságkivágásokból és apró tárgyakból bizarr kollázsokat készített, amikor azonban megpróbálták rávenni, hogy kiállítást rendezzen ezekből, nemet mondott és felhagyott az alkotással. Ginnel és drogokkal próbálta elviselhetőbbé tenni a mindennapjait, a feltűnő öltözékekről pedig képtelen volt lemondani. Volt, hogy újságpapírból készített magának kiegészítőket, de előfordult az is, hogy kukákban turkált: nem élelem, hanem csipke és bársony után.
Luisa Casati síremléke (Fotó: Wikimedia Commons/Simon Wass)
1957. június 1-jén, 76 éves korában agyvérzésben halt meg. Leopárdbőr ruhában, műszempillákkal fektették a koporsóba, az egyik kitömött kutyája társaságában. A Brompton temetőben helyezték örök nyugalomra. Síremlékén egy idézet áll Shakespeare Antonius és Kleopátra című művéből: “E nőnek kor nem árt; a megszokás örök varázsát nem koptatja el.”
Halála után évtizedekkel is hatással volt és van a divat és a művészetek világára. Ő ihlette John Galliano 1998-as tavaszi-nyári kollekcióját, melyet a Dior számára készített, Alexander McQueen pedig a 2007-es tavaszi-nyári kollekcióval emlékezett meg legendás alakjáról, de ő volt a múzsája Karl Lagerfeld 2010-es cruise kollekciójának is. Georgina Chapman és Keren Craig brit divattervezők róla nevezték el 2005-ben indult divatházukat Marchesának. Willem Jeths holland zeneszerző pedig Ritratto címmel operát írt az életéből, melyet tavaly mutattak be a Holland Nemzeti Operaházban. Imádta volna.
Források: BBC, Wikipedia, The New Yorker
