nlc.hu
Trend
A koronavírus hatása az agyra

Sajnos igaz, a koronavírus károsíthatja az agyat

A koronavírus halálos áldozatait megvizsgálva jutottak erre a következtetésre a kutatók, akik folytatni kívánják a munkájukat, hogy további válaszokat kapjanak.

Már a koronavírus-járvány elején felvetődött, hogy az általa okozott betegség olyan szerveinkre is hatással lehet, mint az agyunk, azt is károsíthatja, és természetesen a szakemberek szerették volna minél pontosabban feltérképezni, hogy pontosan milyen következményei vannak a fertőzésnek az emberi idegrendszerre és annak központi szervére. A Washington Postban jelent meg egy cikk arról, hogy mire jutottak azok a kutatók, akik bő egy évvel ezelőtt kezdtek el vizsgálódni.

Megfigyeléseik szerint ugyan az orr nyálkahártyáján valóban sok vírus képes megtelepedni, és ezek egy része magukat a szaglóidegeket is megfertőzi, de az agyban nem képesek megtelepedni és szaporodni. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy ne okozna károsodást, a felboncolt áldozatok agyában egyrészt agyi infarktusokra utaló sérüléseket találtak a szürkeállományban, ami arra utal, hogy a betegek agyában apró vérrögök keletkeztek, megbénítva ezzel egyes agyterületek vérellátását, az agyállomány halálát okozva, írja a 444.

Másik észrevételük szerint egyes agyállományokban felhalmozódtak az ún microgliasejtek, amelyek központi idegrendszer gyulladásos megbetegedése esetén falósejtekké alakulnak át, felfalják a sérült vagy halott neuronokat, az igazán furcsa pedig az volt ebben, hogy a microgliasejtek által megtámadott neuronokban nem volt nyoma a koronavírusnak. A tudósok autoimmun választ gyanítanak a jelenség mögött.

A kutatás mindezzel nem zárult le,  a kutatók szeretnék megvizsgálni olyanok agyát is, akik koronavírus-fertőzöttek voltak, de nem a Covid miatt hunytak el, és így reményeik szerint kiderülhet, hogy az enyhe, vagy legalább enyhébb lefolyású betegség okozott-e hasonló sérüléseket a betegek agyában.

emberi agy

Fotó: Anna Shvets/Pexels

Még több hír a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top