nlc.hu
Trend
39-edszer is megműtteti magát a gigamellű nő

Harminckilencedszer is kés alá fekszik, hogy még nagyobb mellett műttessen magának

Egy vagyont kell költenie az újabb mellműtétjére a nőnek, aki már 39 alkalommal műttette a mellét, és ebből négy alkalommal kis híján belehalt.

320 ezer angol font, azaz 133 millió forint. Ennyit kell fizetnie a brazil Sheyla Hersheynek a következő, immár 39. mellnagyobbító műtétjéért. A 41 éves nő célja, hogy bekerüljön a Guiness Rekordok Könyvébe azzal, hogy neki van a legnagyobb melle a világonírja a Daily Star.

Az eljáráshoz során sótartalmú oldattal töltené fel az implantátumait. Sheyla első plasztikai műtétjére még húszéves korában került sor. Állítása szerint mindig azt mondták neki, hogy férfias teste van, és ezért szeretett volna változtatni. Kövérnek mondták, csúfolták, hogy nincsenek mellei és nem szép, és ezen szeretett volna változtatni. Először egy zsírleszíváson esett át, és ezt követte az első mellnagyobbító műtét. Egyre inkább szeretett volna hasonlítani az ikonjára, Dolly Parton énekesnőre. MMM-es melltartóméretével már amúgy is rekordot döntött, de most ennél is nagyobb melleket szeretne. Orvosa segítségével vízfeltöltéssel már kipróbálta, hogyan néznek majd ki a mellei a beavatkozás után, és nagyon tetszett neki a látvány. Tudja, hogy az eljárással az életét is kockára teszi, de azt mondja, inkább hal meg boldogan, hatalmas mellekkel, minthogy boldogtalanul éljen tovább. Úgy gondolja, hogy ez az ő teste, ezért azt csinál vele, amit akar, és mivel nem él párkapcsolatban, senkinek nem lehet beleszólása. Sheyla két műtét során is megfertőződött, ami kis híján az életébe került, két másik műtét során pedig annyira depressziós lett, hogy azon gondolkodott, önkezével vessen véget az életének. Amikor terhes lett, csökkentenie kellett az implantátumai méretén, hogy a lánya túlélje a szülést. Ezután azonban depressziós lett, mert nem bírta önmaga látványát a kisebb mellekkel. A sóoldatot Sheyla nem egyszerre, hanem apránként, két év alatt kapja meg, hogy láthassa önmagát a megálmodott, gigászi mellekkel.

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Mellnagyobbításról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top