A Miskolci Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetést szabott ki egy férfivel szemben, aki macskái miatt kialakult vita hevében rátámadt a szomszédjára Miskolcon.
A tényállás szerint a vádlott és a szomszédja haragban voltak egymással, mert a sértett korábban hatósági bejelentést tett a vádlott portáján tartott macskák nagyobb száma miatt.
2020. augusztus 30-án a két férfi az utcán találkozott, amikor a vádlott felelősségre vonta a sértettet a macskákkal kapcsolatos bejelentése miatt. A vita hevében a vádlott trágár szavakkal szidta a sértettet, mire a férfi, aki nem akart további szóváltást, a lakására indult.
Ekkor a vádlott felvett a földről egy követ, mellyel meg akarta ütni a sértettet, azonban egy járókelő „vigyázz” kiáltása miatt a sértett hátra fordult, és elvette a vádlottól a követ.
A vádlott tovább támadta a szomszédját, egy 120 centiméteres fa karóval akarta megütni. A sértett előbb kitért az ütések elől, majd megfogta a karót, minek következtében a vádlott földre esett. A vádlott továbbra sem engedte el a husángot, azonban a sértett kirántotta a kezéből és távozott a helyszínről.
A bíróság garázdaság bűntette miatt 100 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben. A büntetővégzés jogerős.
(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pixabay/greghristov)