Vonzó kirakatok, csillogó tisztaság, ragyogó ékszerek bársony tálcákon – ékszerüzletek elvárt miliője, melyben megvesszük az évfordulós nyakláncot, születésnapi karperecet. Fülledt levegő, zsúfolt piac, egy árus, aki mindenáron be akar vinni arany ékszerekkel teletömött boltjába – a helyszín más, talán a vásárlás célja is, egy azonban közös. A válogatás és alkudozás perceiben egy pillanatig sem gondolunk arra, honnan származik az arany, amiből gondos kezek megformázták az ékszert. Pedig a véres gyémántok mellett a mocskos aranyról is érdemes tudni.
Aranyat mindenhová
A World Gold Council, az Arany Világtanács adatai szerint is szeretjük a szépet, az összes kibányászott arany 50 százalékát szippantja fel az ékszeripar, kiemelten az indiai és kínai piac, amik ennek a mennyiségnek a felére igényt tartanak. Emellett a kevésbé szexi, de annál jobb befektetésnek tűnő arany eszközalapok is keresettek, és a befektetési arany iránt is stabilan növekszik a kereslet. Mi több, a 2008-as gazdasági válság óta a központi bankok is megnövekedett érdeklődést mutatnak az arany iránt, a Világtanács szerint a fejlődő országok jegybankjai rendre növelni kezdték aranytartalékaikat, de az európai bankok is leállították az eladásokat, és jelenleg egy alapvetően keresleti magatartás jellemző. Aranyra tehát van igény, amit a Covid is tovább növelt, az pedig, hogy az évente több millió tonnányi kibányászott aranymennyiség feléből ékszer készül, egyértelműen nagy felelősséget rak az ékszeripar vállára.
Az aranybányászat a legálisan működő bányák esetén is nyilvánvalóan komoly fenntarthatósági, környezetvédelmi kérdéseket vet fel, a kézi és kisüzemi aranybányászat azonban több szempontból náluk is nagyobb veszélyeket rejt magában, miközben az éves kitermelt aranymennyiség 20 százaléka származik ilyen forrásból. Ezek ugyanis jellemzően illegálisan működő, a környezetvédelmi, munkavédelmi előírásokat hírből sem ismerő bányák, amik egyáltalán nem foglalkoznak vele, hol és épp mennyi növényzetet és állatot kell kiirtaniuk.
Illegális aranybányászat a perui dzsungelben, a La Pampa területén, Madre de Dios tartományban (Fotó: Sebastian Castaneda/Anadolu Agency/Getty Images)
Egy kutatás szerint az amazóniai esőerdőben az illegális bányászat miatti erdőirtás több mint 90 százalékkal nőtt 2017 és 2020 között, és óriási probléma esetükben az is, hogy miután egy adott területen a kitermelés lezárul, nyilvánvalóan semmiféle rehabilitációra, a növények újratelepítésére nem kerül sor. De bár ennyi lenne csak a probléma. Az arany kinyerésekor keletkező zagyot tisztítás nélkül eresztik a természetes vizekbe, ami felborítja azok ökoszisztémáját, és ha ez nem lenne elég, a nemesfém leválasztásához alkalmazott higanyos oldat is hasonló sorsra jut, a mérgező anyag szintén a természetben végzi, de jelenléte a levegőben is kimutatható. Mindezek miatt kapta az illegális bányászatból származó arany a mocskos jelzőt, ami ha belép a nemzetközi piacra, szinte lehetetlen visszakövetni forrását.
Szélmalomharc, aminek van értelme
A kormányok elköteleződése, valódi szándéka nélkül szinte lehetetlen felvenni az illegális aranybányászat ellen a harcot, de épp így szükség van az ékszeripari óriások lépéseire, kettejük összefogására is. A siker azonban még ekkor sem garantált, az ugyanis finoman szólva is ellentmond a legalapvetőbb önös piaci érdekkel, a nagy profittal. Az Arany Világtanács úgy látja, a kisüzemi bányászatok legálissá tétele papíron megoldás lehetne, amire már számos sikeres, ma is működő kezdeményezés jött létre. A teljes aranykitermelésre vonatkozóan azonban olyan óriási feladat és akkora költséggel jár a legalizálás, a kicsi zugbányák fenntarthatóvá formálása, amit túlzottan is megdobná az arany árát, ezt pedig a kormányzatok közbenjárása nélkül, széles körben nem szívesen vállalják fel a piaci szereplők.
Aranyrög egy perui bányász tenyerében (Fotó: Sebastian Castañeda/Anadolu Agency/Getty Images)
Lebecsülni azonban nem szabad ezeket a kezdeményezéseket, még akkor sem, ha vegyül egy kis „semminél jobb” keserűség a dologba. Az ékszermárkák számára a Responsible Jewellery Council (RJC), a világ vezető ékszer- és óraipari szabványokat előíró és igazoló szervezete például olyan tanúsítványt nyújt, mely garantálja, hogy az azt viselő cég etikus, emberi jogi, társadalmi és környezetbarát gyakorlatok mellett végzi tevékenységét. Ez az elismerés pedig a márkák értékét is növeli, nem véletlen, hogy a nagy luxusmárkákat tömörítő konglomerátumok közül az LVMH minden óra- és ékszermárkája ilyen tanúsítvánnyal rendelkezik (ilyen a Bvlgari, a Tiffany, a Hublot, a TAG Heuer, vagy a Zenith). A Kering, amelynél a Gucci, az Yves Saint Laurent, a Bottega Veneta, vagy az Alexander McQueen márkák is vannak saját aranybeszerző részleggel működik, ami gondoskodik az etikusság elveinek betartásáról. A Richemont, amié többek között a Cartier, a Van Cleef & Arpels, az IWC, és a Montblanc, is jó úton jár, 90 százaléka a felhasznált aranynak RJC tanúsítvánnyal ellátott, nagy arányban használnak újrahasznosított aranyat, és 2025 a céldátum, hogy a teljes, felhasznált aranymennyiség tanúsítvánnyal ellátott beszállítóktól érkezzen. Ne feledjük azonban, hogy esetükben a leghíresebb luxusmárkákról van szó, amik ékszerei több millió vagy több tízmillió forintba is kerülhetnek. Egészen más ezen a szinten elkönyvelni a legalizálással járó extra költségeket, mint a kis ékszerkészítők esetén, akik Indiától Afrikán át Amerikáig ki tudja hol és honnan beszerzett aranyból készítik el portékáikat.
Már megint az esőerdők
Az aranybányászat az elmúlt évtizedekben óriási pusztítást végzett az amazóniai esőerdőben, a mezőgazdasági célú erdőirtások után ez számít a második legproblémásabb iparágnak Dél-Amerikában. Az esőerdő pedig a Föld egyik legnagyobb biodiverzitású tája, aminek pusztulását ne a klímaváltozáshoz kössük, sokkal inkább az emberi kezek mindennapos, szorgos munkájához. (Persze a klímaváltozás is súlyosbítja, például az erdőtüzek kimenetelét is, de a kiváltó ok mégiscsak mi, emberek vagyunk.)
A megoldást mégis, úgy tűnik, nem a totális tiltás és üldözés jelenti. A kézi és kisüzemi bányászatból világszinten 20 millió ember tartja fenn magát és családját olyan fejlődő országokban, ahol jó eséllyel más munkalehetőség nincs is számukra. Ilyen körülmények között talán felszámolnak pár illegális bányát, de az emberek alternatíva híján meg fogják találni a módját a munka folytatásának. Mert más nincs. Sarah duPont, az Amazon Aid Foundation alapítvány elnöke úgy látja, nem a bojkott a megfelelő eszköz. Sokkal inkább az idézhet elő változást, ha a kis bányákkal kapcsolatban álló cégek próbálják meg a változtatásokat elérni. Többek között erről szól az alapítvány által 2020-ban forgatott dokumentumfilm is, a River of Gold, melynek már trailere is megrázó képsorokkal mutatja be, mi zajlik az amazóniai esőerdők mélyén.
Persze az aranybányászat környezetszennyező hatásai nem Dél-Amerika kiváltsága. Mi több, világviszonylatban még a kontinens egészét nézve sincs a kanyarban sem a teljes aranykitermelés a legnagyobb bányákéhoz képest. Összehasonlításként, a legnagyobb dél-amerikai aranybánya, a brazíliai Paracatu múlt évben 542 koz aranyat termelt ki (15 365 kg), míg a világ legnagyobb aranybányája, a dél-afrikai Johannesburgban található South Deep hatvanszor többet: 2018-ban 32.8 Moz, azaz 929 864 kg-ot. De még a TOP10-es lista utolsó helyén lévő, amerikai Cortez is 8,7 Moz, azaz 246 640 kilogrammnyi arany kitermelésével büszkélkedhetett.
Újrahasznosítás, mint megoldás
Kézenfekvő (rész)megoldást jelenthet az arany újrahasznosítása is, hogy az ékszeripar fenntarthatóbbá váljon. Persze ehhez nagyfokú elköteleződés kell, ami nem csupán az elvekkel való egyetértést, de bizonyos járulékos költségek elfogadását is jelenti. Ez pedig egyelőre csak néhány bátor vállalkozónak tetszetős, mint a Tesla-társalapító Jeffrey Brian Straubel felesége, Boryana Straubel, aki maga is lehúzott pár teslás évet, jelenleg pedig egy fenntarthatóság és oktatás köré épülő, filantróp alapítványt vezet, hasonló elvek mentén elindított ékszermárkája mellett. A nagy ékszermárkák közül a Pandora jelentette be múlt évben, hogy a 2025-től készülő ékszereikben már csak újrahasznosított aranyat fog használni, illetve a már emlegetett Richemont csoport is tett lépéseket efelé.
Mivel a platina mellett az arany kitermelése és feldolgozása jár a legnagyobb környezeti károkkal, beleértve a felhasznált energiát, a környezet- és egészségkárosító hatásokat, nagyon fontos, hogy globális szinten is minél nagyobb hangsúlyt kapjon az ékszeriparban az arany újrahasznosítása. Az újrafelhasznált arany 90 százaléka az ékszerekből származik, de elektronikai hulladékokból is kinyerhető arany. Fontos persze az is, milyen módszerekkel teszik mindezt, ha azok megfelelők, ökológiai lábnyoma jóval kisebb lehet, mint a bányászaté. Potenciál tehát van benne, hisz az emberek szeretik a szépet, vonzódnak az aranyhoz, a fenntartható divat témakörébe pedig nagyon jól beilleszthetők az értékálló befektetésnek is megfeleltethető arany ékszerek.
Generation Collection – újrahasznosított aranyból készítik az ékszereket (Fotó: Generation Collection)
Lesz változás?
Változás már most is van, a határozott léptek helyett azonban inkább óvatoskodó tipegések jellemzik, ezért joggal aggódnak a környezetvédő szervezetek, nem lesz-e túl későn, mire érdemi dolog történik. Carlos Afonso Nobre brazil tudós és meteorológus egy, a Yale Egyetemnek adott 2019-es interjújában beszélt arról, a brazíliai erdőirtások 80 százaléka illegális, mégsem történik a kormány oldaláról megfelelő, hatásos fellépés. Az erdőirtások helyén maradt óriási, tar tájak pedig megváltoztatják a klímát, és az afrikai szavannákhoz hasonló, jóval szárazabb éghajlati viszonyok alakulnak ki. Mindez pedig alapjaiban érinti a növény- és állatvilágot, és az ott élő emberek életminőségét is. „Ha az erdőirtás mértéke eléri a 40 százalékot, fordulópontot jelent az amazóniai esőerdő fennmaradása szempontjából. Körülbelül 60-70 százaléka az esőerdőnek ekkor száraz szavannává változna, különösen a déli és északi területeken, melyek már most is átmeneti szavannák. Csak a nyugati, az Andokhoz közeli esőerdős terület maradna meg, mely kellően csapadékos hozzá.” Hol tartunk most? A tudós szerint ha így folytatjuk, még 10, maximum 15 évünk van, és a folyamatok elérik a fordulópontot, melytől visszafordíthatatlan lesz a folyamat.
