A műsorvezető hivatalos Facebook-oldalán megjelentek az első nyilvános fotók Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc hétvégi esküvőjéről. A képeket nem használhatjuk, de ide kattintva megnézhetitek őket. Az ara egy hazai tervező, Merő Péter ruhájában állt oltár elé, nyakában ízléses gyöngysor lógott. Az egyik fotón azonban a magasan sliccelt szoknyarészből kivillan a bokája is, melyen egy, az öltözékhez, pláne pedig a lábbelihez már kevéssé passzoló kiegészítő, egy fekete bokapánt is látható. A holmit látva először valamilyen luxuskivitelű biztonsági nyomkövetőre tippeltünk, azonban vélhetőleg nem ilyesmiről van szó. Várkonyi korábbi fotóit visszanézve ugyanis jól látszik, hogy az ékszer évek óta szinte folyamatosan ott van a bokáján. Először egy 2013-ból származó felvételen tűnik fel, amikor a tévés még jócskán Bochkor Gábor élettársa volt.
Később a FEM3-on futó Micsoda Nők! című műsorban is ott volt a bokáján a fekete pánt, melyen fehér, kagylós díszítések találhatók.
De idén májusban, a TV2 nagyszabású jótékonysági gálája, a Neked énekelek műsorvezetőjeként is következetesen viselte.
Könnyen elképzelhető tehát, hogy a bokapánt valamilyen kedves emlék a számára, talán egy családi nyaraláson vásárolt szuvenír vagy akár a lányától, Nóritól kapott ajándék, melyhez láthatólag nagyon ragaszkodik.
A hagyomány szerint egyébként a menyasszonynak az esküvőn viselnie kell valami régit, valami újat, valami kéket és valami kölcsönkapott dolgot. Minden bizonnyal a valami régi ez a bokapánt lehetett.