nlc.hu
Trend

Diana hercegnő bosszúruhája

Diana hercegnő az utolsó pillanatban vette fel az egyik leghíresebb ruháját

Az első jelenetfotók alapján a Dianát játszó Elizabeth Debickinek is tökéletesen áll az ikonikus kis fekete ruha.

A bosszúruha – így emlegetik azt a vállakat szabadon hagyó, kis fekete ruhát, melyet Diana hercegnő viselt 1994-ben a Vanity Fair partiján a londoni Serpentine Gallery-ben. Mindez ugyanazon a napon történt, amikor a televízió bemutatta azt a dokumentumfilmet, melyben Károly herceg először vallotta be nyilvánosan viszonyát Camilla Parker-Bowles-szal. Amikor a herceget arról kérdezték, hogy hűséges  volt-e Dianához a házasságuk alatt, így válaszolt: „Igen. Amíg helyrehozhatatlanul összeomlott a házasságunk, mindketten próbálkoztunk.” Bár a dokumentumfilm eredeti céja az lett volna, hogy Károly herceg megtépázott hírnevét mentse, eme megjegyzés miatt éppen ellentétesen sült el.

A ruhát Christina Stambolian görög kreátor tervezte,  még három évvel korábban. A dizájner utóbb úgy nyilatkozott, Diana korábban túl merésznek találta a ruhát, ezért nem viselte. Egykori styéistja, Anna Harvey elárulta: eredetileg erre az alkalomra sem ezt akarta felvenni, hanem egy jóval visszafogottabb Valentino estélyit, ám az utolsó pillanatban végül a kis fekete ruha mellett döntött, mivel “millió dolláros” külsővel akart megjelenni. 

Diana hercegnő a bosszúruhában és Elizabeth Dibicki

Diana hercegnő a bosszúruhában és Elizabeth Dibicki Diana szerepében a The Crown című sorozatban (Fotók:

Az ikonikus bosszúruha A Korona című sorozat ötödik évadában is feltűnik majd. A napokban hozták nyiévánosságra az első jelenetfotókat, melyeken a Diana hercegnőt alakító Elizabeth Debicki viseli a kreáció lenyűgözően tökéletes másolatát.

„Egy nagyon kedves barátomnőm, Vanessa Kirby gyönyörűen alakította Margit hercegnőt az első két évadban. Ezért kezdtem el igazán nézni, és emlékszem, hogy azt gondoltam: ez elképesztő. Egyszerűen hihetetlen az a színészi játék, amit ebben a sorozatban produkálnak. Számomra hihetetlen, hogy én is belevethettem magam. Nyilvánvaló, hogy Diana hercegnő figyelemre méltó és kivételes nő volt, így megtiszteltetés, hogy felkértek a szerepre” – fogalmazott egy interjújában Debicki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top