nlc.hu
Trend

Apjukkal élő testvére, Gerda nyílt levélben hazugozza Szilágyi Liliánát

Szilágyi Gerda egy nappal az őt nevelő apja által közzétett levél után szintén nyílt levelet írt.

Szilágyi Liliána EB-ezüstérmes úszónőnk december 29-én több felületen is olyan állításokat fogalmazott meg, ami szerint édesanyja és ő maga hosszú évig szenvedtek apja, dr. Szilágyi Zoltán terrorjától. Szilágyi Zoltán ügyvéd – egy ideig Liliána edzője – december 30-án nyílt levélben tagadta a vádakat, „büntetőeljárás indításával” – valójában feljelentéssel – fenyegetve meg idősebb lányát. Wladár Sándor,

a Magyar Úszó Szövetség elnöke elrendelte a szövetség vizsgálatát

Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban. Szilágyi Gerda, Szilágyi Liliána apjukkal élő húga 31-én az Indexnek állította, hogy Szilágyi Zoltán soha nem abuzálta sem őt, sem Liliánát.

„Ellentétben, amit Ő s Szilágyi Liliána állít, édesapám soha nem abuzált, ahogy Szilágyi Liliánát sem. Azért merem ezt így kijelenteni, mert 2003 – azaz születésem – óta ennek a családnak tagja voltam s ott éltem velük – tehát a jelzett időszakban már nagyon is tudatomnál voltam, s ha ezek a dolgok megtörténtek volna tudomással bírnék róluk. (…)

Apjukkal élő testvére, Gerda nyílt levélben hazugozza Szilágyi Liliánát

A szörnyűségek, melyeket Szilágyi Liliána állít, hazugságok, ezt ő is nagyon jól tudja.”

A levélben Szilágyi Gerda Wladár Sándorról azt írja, hogy az elnök nem ismeri fel őt az uszodában, nem tudja, milyen eredményei vannak a sportban és azon kívül. „Felvetül bennem a kérdés, hogyha az Elnök Úr nem ismeri a sportolói eredményeimet, akkor a

családi életemmel kapcsolatos információk honnan kerülhettek a birtokába?

Talán olyan források útján, akik hosszú évek óta nem képezik a családunk részét, és nem vesznek részt az életemben? Wladár Úr tudottan nem tagja a családomnak, ezért kérem tartózkodjon a családom minősítésétől, mert egyébként megfelelő

jogi úton fogok lépéseket tenni – hiszen már én is jogásznak tanulok.

Felháborítónak tartom a MÚSZ Elnökének ilyen mértékű beavatkozását a családi életembe. Folyamatosan lejáratja mind az édesapám, mind az én személyemet. (…) Félek, hogy az úszószövetség ezek után ellenem is bosszúhadjáratot fog indítani, de úgy éreztem, hogy a nyugalmam érdekében meg kellett szólalnom.”

Nyitókép: Szilágyi Liliána, Instagram

Szomorú história:

Hirdetés

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top