nlc.hu
Trend
Molnár Andi és a gyerekkérdés

Molnár Andi a gyerekkérdés kapcsán: „Emlékszem, még a testem is megfeszült a kérdésre”

Molnár Andit volt hogy elfogta a szorongás, amikor a családalapításról kérdezték.

Kényes téma, de Molnár Andi megtanulta kezelni a gyerekvállalással kapcsolatos kérdéseket.

„Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt arra a kérdésre, hogy ’Miért nincs még gyereked?’ még a testem is megfeszült. És noha szívem szerint kitértem volna a válaszadás elől, udvariasságból szabadkozni kezdtem, hogy ’Akarok én, de hát még nincs, majd lesz.’ Most sem arról van szó, hogy kikérem magamnak, ha a gyerektémával ostromolnak, de már nem szorongok, ha valaki felhozza, illetve tudom kezelni. Van pár jól begyakorolt mondatom, mint például: jön majd, ha jönnie kell, az égiekre bízzuk, és így tovább. Akkor van baj, ha tovább forszírozzák a dolgot. Na akkor leginkább
csak zavartan mosolygok” – mondja a táncos.

Molnár Andi és a gyerekvállalás

Fotó: Schumy Csaba/smagpix

„A család persze más, de azt nem állítom, hogy tapintatosabbak. Ott is voltak, vannak pluszköreim…. Szerencsére megnyugszanak, amikor azt mondom, hogy a következő három-öt éves tervben szerepel, hogy édesanyává váljak. És ha ok megnyugszanak, nekem is könnyebb az élet” – mondta a Molnár Andi.

A Best magazin gyerekkérdés témakörben több sztárt is megkérdezett, a velük készült miniinterjúkat a magazin legfrissebb számában elolvashatjátok.

Sztárok és a gyerekvállalás kérdése

(Nyitókép: Schumy Csaba/smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top