nlc.hu
Trend

A nyugati szankciók elérték az orosz művészvilágot

Az orosz kulturális élet is keményen megsínyli a nyugati szankciókat

Elmaradt koncertek, előadások és filmbemutatók, tiltakozó művészek, összeomló karrierek: a nyugati bojkott a korábban mindig pezsgő és világszerte nagyra tartott orosz kulturális életet is lenullázta.

A már több mint egy hete tomboló orosz katonai agresszióra válaszul a Nyugat, vagy némi túlzással azt is mondhatnánk, hogy a világ, a nemzetállamoktól a nemzetközi óriáscégekig meglepő (vagy kevésbé meglepő) gyorsasággal és határozottsággal, ráadásul korábban soha nem tapasztalt egységben reagált, és súlyosabbnál súlyosabb szankciókkal szórta meg Oroszországot. A gazdasági szőnyegbombázás hatására az ország alig pár nap leforgása alatt csaknem teljes izolációba süllyedt: mintha teljesen elvágták volna a civilizációtól. A helyzetet tovább tetézi, hogy Oroszország köré valamiféle kulturális blokád is kezd kiépülni, vagyis úgy fest, hogy rövidebb-hosszabb időre a globális művészeti élet vérkeringéséből is kiesik. Ez persze nem jár olyan látványosan katasztrofális következményekkel, mint mondjuk a SWIFT bankrendszerből való kizárás és a többi, ám így is rendkívül megalázó és mindkét fél számára igen fájdalmas: hisz az orosz kultúra és művészet méltán világhírű, az orosz középosztály, amely most leginkább megsínyli a nyugati bojkottot, meg hagyományosan lelkes és fizetőképes kultúrafogyasztónak számít (vagyis számított mostanáig).    

Az egyik kedvenc orosz festményünk - Ivan Siskin: Reggel a fenyvesben (forrás: Wikipedia)

Az egyik kedvenc orosz festményünk – Ivan Siskin: Reggel a fenyvesben (Forrás: Wikipedia)

Bár a lista aligha lesz teljes, megpróbáltuk összeszedni az Oroszországgal szembeni legkeményebb kulturális szankciókat:

A cannes-i filmfesztivál március 1-jén bejelentette, hogy nem fogad hivatalos orosz delegációkat, illetve Kremlhez köthető személyeket, és a tiltás addig érvényben marad, amíg „a háború nem zárul az ukrán nép számára is elfogadható feltételekkel” (azonban a független orosz filmekre és alkotókra természetesen nem terjed ki a tiltás). Számos filmfesztivál reagált hasonlóan, köztük glasgow-i és stockholmi is. Locarno egyelőre nem csatlakozott a bojkotthoz, Velencében viszont ingyenesen vetítik a donbaszi konfliktusról szóló, 2014-es Reflection című filmet.  

A londoni Royal Opera House lemondta a moszkvai Bolsoj Balett nyárra tervezett előadásait, a Metropolitan Operaház pedig minden kapcsolatot megszakított az államilag támogatott orosz művészekkel és intézményekkel, így egyebek mellett a szintén a Bolsojjal koprodukcióban készült Lohengrint sem fogják jövőre bemutatni. Érdekesség, hogy a Bolsoj mindeddig Putyin hű főigazgatója, a Krím elcsatolását is támogató Vlagyimir Urin is aláírta a jelentős orosz művészek által kiadott háborúellenes nyilatkozatot. Tugan Szohijev, a Bolsoj zeneigazgatója és vezető karmestere még tovább ment, és hétvégén bejelentette lemondási szándékát: „Választanom kell zenei családjaim között. S mivel abba a helyzetbe kerültem, hogy választanom kell szeretett orosz muzsikusaim és szeretett francia zenészeim között, úgy döntöttem, lemondok a Bolsoj művészeti vezetői és főkarmesteri posztjáról, és távozom a toulouse-i nemzeti hangversenyzenekar zenei vezetői tisztségéből is.”

Olaszország egyik legjelentősebb művészeti fesztiválja, illetve intézménye, az április végén kezdődő Velencei Biennálé közleménye szerint: „Azok számára, akik ellenzik a jelenlegi oroszországi rezsimet, mindig lesz hely a Biennálén (…).Viszont amíg ez a helyzet fennáll, elutasítunk mindenféle együttműködést azokkal, akik támogatják az agressziót.” Az orosz művészek, valamint a pavilon kurátora (aki egyébként nem orosz, hanem litván) ebben az esetben önként léptek vissza a részvételtől, így tiltakozva ukrajnai invázió ellen: „Nincs helye a művészetnek, amikor civilek halnak meg a rakéták tüzétől, amikor Ukrajna polgárai óvóhelyen bujkálnak, amikor az orosz tüntetőket elhallgattatják” – így indokolta Kirill Szavcsenko, az egyik orosz alkotó, hogy miért nem vesz részt a Biennálén.

Az egyik legnagyobb élő karmester, a Vlagyimir Putyinnal közismerten jó kapcsolatot ápoló Valerij Gergijevból pillanatok alatt vált persona non grata Nyugaton, miután nem volt hajlandó nyilvános elítélni az ukrajnai inváziót. A Müncheni Filharmonikusok, amelynek 2015 óta volt a vezetője, március elsejével megszakítottak vele minden kapcsolatot, majd a Rotterdami Filharmonikusok is bejelentették, hogy az 1996 óta minden évben megrendezett, Gergijev nevével fémjelezett zenei fesztivál sem lesz többé. Ezenfelül gyakorlatilag minden nyugati koncertjét és vendégszereplését lemondták Olaszországtól az Egyesült Államokig.  

Hasonlóan járt a Putyin-szimpatizáns, az orosz mellett osztrák állampolgársággal is rendelkező énekesnő, Anna Nyetrebko, aki pár nappal ezelőttig még a nemzetközi operavilág egyik legünnepeltebb sztárjának számított, ám ő sem volt hajlandó szót emelni az orosz agresszió ellen, így a Metropolitantől a Scalán át a zürichi operaházig minden kapu bezárult előtte. Nyetrebko azóta bejelentette, hogy ideiglenesen vissza is vonul az énekléstől. Kapcsolódó hír (bár Nyetrebkóhoz vagy Gergijevhez semmi köze), hogy a Varsói Nemzeti Opera elhalasztotta a legemblematikusabb orosz opera, a Borisz Godunov áprilisra tervezett bemutatóját.

Valerij Gergijev (fotó: Wikipedia)

Valerij Gergijev (Fotó: Wikipedia)

A nyugati popsztárok, zenekarok (Green Day, Nick Cave, Iggy Pop, Killers stb.)  is sorra mondják le oroszországi koncertjeiket, akárcsak az ukrajnai háborút ellenző orosz művészek. Egy jekatyerinburgi klub vezetője szerint külföldi zenekarok nem fognak tudni fellépni Oroszországban a közeljövőben: „Biztos vagyok benne, hogy minden, amit terveztünk, vagy már meghirdettünk, le lesz mondva. Vissza kell térítenünk a jegyárakat, de a pénz egy része már az ügynökségek bankszámláján van, ők pedig nem fogják tudni visszautalni azokat, mert az orosz bankokat keményen szankcionálták. Emiatt az orosz koncertipar nemzetközi részlege hatalmas veszteségeket szenved el, amitől sok vezető orosz cég vagy csődbe megy, vagy súlyosan eladósodik (…). Többé nincs koncertipar Oroszországban, még ha lesznek is fellépések, mert még a legbrutálisabb diktatúrákban is történik azért valami” – írja az IQ Magazin nyomán a recorder.blog.hu. Hab a tortán, hogy idén Oroszország nem vehet részt az Eurovíziós Dalfesztiválon sem.

A Disney példáját követve a Warner Bros, a Sony, a Paramount Pictures és a Universal is úgy határoztak, hogy – legalábbis egyelőre – nem mutatják be új filmjeiket az orosz mozikban: ez a döntés egyebek mellett olyan produkciókat érint, mint a Batman, az új Pixar-rajzfilm vagy Marvel-franchise legfrissebb darabja (a Pravda szerint ezek helyett régi orosz filmsikereket fognak vetíteni a mozik). A hírek szerint a Netflix is felfüggeszti minden projektjét az országban, a világ legnépszerűbb streamingszolgáltatója, a Spotify meg határozatlan időre bezárta oroszországi irodáját. 

A szentpétervári Ermitázs 2004 óta működő amszterdami fiókmúzeuma vagy szatellitmúzeuma eddig  még soha nem kommentálta Putyin politikai akcióit, de a vezetőség az orosz elnök ukrajnai invázióját már nem tudta szó nélkül hagyni, így az intézmény azonnal minden szakmai kapcsolatot megszakított az orosz nagytestvérrel. Ugyanakkor az amszterdami múzeum közleményében kifejezte abbéli reményét is, hogy mindez nem örökre szól, és ha egyszer valami gyökeres változás áll be az orosz politikában, akkor ismét folytathatják az együttműködést. Emellett hirtelen a világ vezető múzeumai számára is kínossá vált az orosz oligarchák pénze: a Guggenheim egyik legbőkezűbb szponzorától, Vlagyimir Potanintól szabadult meg, a londoni Királyi Művészeti Akadémia pedig Pjotr Aventől.

A Frankfurti Könyvvásár, valamint a Bolognai Gyermek- és Illusztrációs Könyvvásár szervezői szintén felfüggesztették az orosz állami intézményekkel való együttműködést. 

Kapcsolódó cikkeink:

Egy megelevenedett szecessziós festmény volt az orosz balett

A legnyomasztóbb és legélhetetlenebb orosz városok, ahová soha nem akarnál költözni

Sztálin nem kapott a verseiért Sztálin-díjat, de ezért kivételesen nem végeztetett ki senkit

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top