nlc.hu
Trend
Durva felirat volt a ruháján, lezavarták a repülőről

Durva felirat volt a nadrágján, lezavarták a repülőről

Az ismert dél-koreai lemezlovas, DJ Soda melegítőnadrágján obszcén felirat volt, ezért leküldték a repülőgépről.
A montázson DJ és a menedzsere a repülőtéren, illetve DJ Soda fürdőruhában

Egy dél-koreai DJ nem hajlandó többé az American Airlines légitársasággal utazni, miután állítsa szerint a ruhája miatt leküldték a repülőgépről, zaklatták, és arra kötelezték, hogy nyilvánosan vegye le a nadrágját.

A DJ Soda néven ismert, több millió követővel rendelkező nő New Yorkból Los Angelesbe utazott volna, amikor arra utasították, hogy hagyja el a felszállásra váró repülőgépet.

Éppen a welcome drinkemet élveztem a business osztályon, amikor a személyzet hirtelen odajött hozzám azzal, hogy pakoljam össze a holmimat és hagyjam el a gépet. Miközben lekísértek, azt mondták, hogy a melegítőnadrágom sértő és nem megfelelő, ezért a következő járattal kell utaznom

– mondta a lemezlovas, akinek a polgári neve Hwang So-hee.

Mint kiderült, a fekete nadrágon a „Fuck you” felirat szerepelt, ezért küldték le a gépről. A DJ az Instagramján számolt be a történtekről. Az egyik fotón az látható, ahogy a menedzsere társaságában beszél a kapitánnyal, lapozás után pedig megnézheted a kifogásolt nadrágot is.

A 36 éves nő azt állítja, felajánlotta, hogy átöltözik, de elutasították a kérését. Aztán a teljes személyzet előtt kellett levennie a nadrágját, amelyet végül kifordítva vett fel. Csak így ülhetett vissza a gépre, amely egyórás késéssel szállt fel, ő pedig megalázottan és félelemben ülte végig a hatórás utat.

A légitársaság közölte, hogy az üzletszabályzatuk tiltja a sértő, durva kifejezéseket tartalmazó ruházatot. Erről tájékoztatták So-hee kisasszonyt, aki miután lecserélte a kifogásolt ruhadarabot, folytathatta az utazását.

Rendszeresek azok az esetek, amikor egy utast a ruhája miatt nem engednek fel a repülőre. Egy 21 éves lány ruháját azért minősítették illetlennek, mert kilógott a hasa. 

(Kiemelt kép: Instagram/deejaysoda)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top