nlc.hu
Trend

LMBTQI-barát göndörfodrászat

Simán lehet, hogy göndör a hajad, csak eddig nem tudtál róla

Borbély Niki debreceni szalonja nem csak baba- és LMBTQI-barát, de sokan úgy állnak fel a székéből, hogy megváltozott az életük. Káoszból teremt rendet a göndörfodrász.

„Neked minimum nagyon hullámos a hajad” – mondta nekem Borbély Niki „göndörfodrász” a videós interjúnk alatt. Mindezt úgy, hogy a hajam fel volt fogva, és valamennyire ki is húztam egyenesítővel az előző nap. Bár kiskoromban egészen csigás volt a hajam, és a felmenőim közül is valamennyien göndör vagy hullámos hajúak voltak, ha pedig a magas a levegő páratartalma, a hajam elől-hátul dugóhúzó szerű loknikba ugrik fel, alapvetően egyenes hajú emberként tekintek magamra. A hajam jól tűri a göndörítést, de sehogy se áll, ha nem csinálok vele semmit, ezért mostanában inkább fogom a hajsütővasat, és kiegyenesítem.

Niki szerint sokan vannak, akik hozzám hasonlóan szentül meg vannak győződve arról, hogy egyenes a hajuk, miközben amúgy hullámos. Nem véletlenül lehetne debreceni szalonjának szlogenje ez: 

Úristen, ez az én hajam?!

A göndörfodrász egyébként sem találkozott még sosem szögegyenes hajú emberrel. Pedig mint mondja, sokan vannak abban a hitben, hogy egyenes a hajuk, mielőtt elkezdtek volna CGM-ezni (Curly Girl/Guy Method), és göndör hajuk lett sima drogériás termékek használatával. A göndör haj igényei szerint megválasztott hajápolók a hullámok és csigák legintenzívebb, legtermészetesebb formáját hozzák elő ugyanis, így könnyen lehet, hogy egy addig egyenesre vasalt hajból „előbújnak” a loknik, csigákba rendeződők, egészségtől fénylők, texturáltak lesznek.

Baba- és LMBTQ-barát fodrászszalon

A szivárványszínű hajú Borbély Nikinek nemcsak a frizurája, de egyénisége is sokszínű. Örökmozgó és nagyon találékony, mindig próbálja feltalálni magát vállalkozóként ebben a változó és bizonytalan piaci környezetben. Amellett, hogy göndörfodrász, a Szivárványlány blogot vezeti, és hordozós feliratokat is készít az utca emberének, azoknak a „jóakaróknak”, akik úgy érzik, kötelességük kiosztani az anyukákat, és kéretlen tanácsokat osztogatni a hordozással kapcsolatban. „Valaki beszólt egyszer a trolin, hogy meg fog fulladni a kisfiam, mire másnap egy pelenkát raktam a hátunkra ezzel a felirattal: »A gyerek köszöni, jól van, én viszont évek óta nem alszom, szóval ne szólj hozzám.«” – meséli Niki. Az ötlet aztán szárba szökkent, és Niki „szatirikus útbaigazításokat” kezdett írni pólókra, táskákra (ilyen például a „Megfulladni biztos nem fogok, de harapok, ha felébredek”), és 2019. novemberében útjára indította a HurciTroll Brandet. Az indulás után fél évvel megalakult a BabyTroll, majd egy évre rá az AnyuTroll, így együttesen jött létre a Trollfészek.

fodrászat fodrász göndör haj göndör frizura bababarát lmbtqi

Fotó: Gálig-Parti Dóra

Niki eredeti szakmája vegyésztechnikus, a fodrászkodás – ami egyébként sok ponton hasonló a vegyészethez – véletlenül jött. A nagyobbik fia, Zsombi még csak egyéves lehetett, amikor Niki végre elszabadult egy kozmetikushoz, majd mikor az ott dolgozó fodrász meglátta a szivárványszínű haját, rögtön rákérdezett, melyik szalonban dolgozik. „Egyikben sem” – nevetett fel Niki, de a kérdés bogarat ültetett a fülébe. – Mindig is nagyon kreatív voltam, de olyan munkát végeztem, ami nem annyira az. Komolyan elgondolkodtam a dolgon, és találtam egy fodrász sulit, emellett pedig ennél a fodrásznál kezdtem tanulni. Mivel hordozós körökben már ismert voltam, a suli elvégzése után úgy döntöttem, hogy bababarát szalont fogok nyitni, ahol lehet bátran szoptatni, vagy menet közben magamra kötöm a babát, ha a vendég igényli, és úgy vágom le a haját. Ez rengeteget jelent az anyukáknak. Hihetetlen feltöltődés tud lenni, hogy egy óra hosszára kiveszik a gyereket a kezedből, kapsz egy kávét, és ez az idő csak rólad szól.”

Mivel Niki LMBTQI körökben is mozog, adta magát, hogy Prizma nevű szalonja nemcsak baba- és mamabarát, de LMBTQI-barát is legyen. Ma már a Cíviscolors debreceni székhelyű queer informális csoport Safe Place listájában is számon tartja szalonját. Az úgynevezett Safe Place (Biztonságos Hely) eredetileg egy amerikai – megelőzésen alapuló – összefogás, melynek célja, hogy azonnali támogatást nyújtson a 18 év alatti segítségre és biztonságra szoruló fiataloknak. Kijelölt Safe Place lehet bármilyen vállalat és szervezet, mely kész arra, hogy bármikor elérhető legyen a fiatalok számára az ország bármely pontján. „Extrém külsőm miatt saját bőrömön tapasztalom, mennyi megkülönböztetés éri az embert, ha más. Bármilyen queer fiatal jöhet hozzám hajat vágatni úgy, hogy nincs elítélve. Hiszen, ha az ember fodrászhoz megy, megnyílik, magánéletéről beszél, de nem feltétlenül teszi ezt meg, ha mondjuk hallja, hogy homofób a körmös.

Kellenek olyan helyek, ahol ezek az emberek is beülhetnek úgy, hogy őszintén beszélnek magukról, behozhatják akár a párjukat is, és senki nem fogja ezért őket bántani, bármit elmondhatnak. Nekem ez nagy szívügyem

 – magyarázza el az LMBTQI-barát fodrászat fogalmát Niki.

fodrászat fodrász göndör haj göndör frizura bababarát lmbtqi
Megnézem
Összes kép (6)

 

Új haj, új élet

Ám nemcsak ezért egyedülálló Kelet-Magyarországon Niki szalonja, hanem azért is, mert göndörfodrászként is tevékenykedik. Amikor a Covid valahányadik hulláma elkaszálta a szalonja megnyitását, egyik ismerőse meghívta a Magyar Göndör-közösségbe. Itt ismerkedett meg az úgynevezett CGM irányzattal, majd Herceg Gyöngyi göndör hajjal foglalkozó fodrásszal, akinek aztán az első tanítványa lett. Hogy viszonylag kezdő fodrásznak számított ekkor Niki, azért jött jól, mert a rossz rutin még nem volt benne a kezében, de valamennyi tapasztalattal már rendelkezdett, és kezdőként nyitott is volt. „Az oktatáson kiderült, hogy gyakorlatilag kukába dobhatom az eddigi tudásomat. Amit megtartottam, az egyedül az ollótartás. A CGM összetett, bonyolult dolog, minden hajat másképp kell vágni, és azt is nézni kell, hogy amikor otthon megmossa magának az ember a haját, vagy hagyja magától megszáradni, akkor is egységben álljon az egész. Az első két vendégem nem is göndörvágásra jött, de felfedeztem a hullámot a hajukban. Megkérdeztem, csinálhatom-e ezzel a technikával a vágást, beleegyeztek, és göndören mentek haza.

Aznap este azzal a teljességérzéssel feküdtem le, hogy rátaláltam az utamra, megérkeztem.

Mivel a tanfolyam és a szalon nyitása egybeesett, a vendégköröm is úgy épült ki, hogy szinte csak göndörvágást csinálok.”

fodrászat fodrász göndör haj göndör frizura bababarát lmbtqi

Fotó:Gálig-Parti Dóra

A Covid miatt aztán újra be kellett zárni a szalont. „5 év után végre kiszabadultam, anyából újra Borbély Nikivé váltam, aztán vissza az egész. Egy Facebook-csoportnak köszönhetően jött az online tanácsadás ötlete: göndör, hullámos hajú embereknek kezdtem tanácsadást tartani, vagy olyanoknak, akik nem boldogulnak a hajápolási rutinjukkal. Innentől kezdve nemcsak országos szintem jöttek hozzám, hanem világszinten is. Van, aki Párizsból keresett meg, majd amikor hazajött, egyenesen Debrecenbe utazott hozzám hajvágásra” – mondja Niki, aki szerint világszinten is kevesen értenek igazán a göndör hajhoz.

A Curly Girl/Guy Method több, mint sima frizura trend

Borbély Niki szerint a módszer lényege egy mondatban így foglalható össze: kemikáliáktól mentesen saját életét éli újra a haj. A Curly Girl Method kitalálója Lorraine Massey, egy maga is gyönyörű, göndör fürtökkel megáldott amerikai nő, aki már 1993-ban kozmetikai márkát indított hazájában, mi több, sokat emlegetett könyvét, a téma Bibliáját is még 1999-ben adta ki Curly girl: The handbook címmel. Mégis, csak az elmúlt években vált széles körben felkapottá a trend, köszönhetően annak is, hogy az afro haj természetes szépségére, annak elfogadására egyre többen hívják fel a figyelmet, nem véletlenül: annak lenézése, elutasítása a rasszizmus egy megjelenése. A Black Lives Matter mozgalom azonban fókuszba állította az afro frizurákat is, hirdetve, hogy nők és férfiak egyaránt merjék megélni és kiemelni annak szépségét.

A göndörség erősségét különböző kategóriákba szokás osztani, ennek legelterjedtebb változata a NaturallyCurly által kidolgozott rendszer. Az egyenestől a gyapjas hatásúan göndörig 1-től 4-ig osztályozzák a hajszálakat, aminél az 1-es az egyenes, 2-es a hullámos, 3-as a göndör, és 4-es a tömör, gyapjas jellegűen csigákba rendeződő haj. Ezeket a kategóriákat (az egyenesen kívül persze), további altípusokra bontják: A, B és C jelölésekkel határozzák a hullámok/csigák átmérői szerint. A Curly Girl Method a hajmosásnál kezdődik, és alapja a gondosan megválasztott sampon és pakolás. A módszer lelke a szulfátmentesség, ám vannak még más összetevők is, amiket javasolt elkerülni. Ezek a szilikonok, viaszok, ásványi olajak, amik rárakódhatnak a hajszálakra, az illatanyagok, illetve az alkoholok, amik szárító hatásúak.

Az egyenes, de nem áll sehogy haj, mint amilyen az enyém, tehát sok esetben hullámos hajat takar. „Az ilyen hajat például törölközővel nem szabad megtörölni, csak kézzel kinyomkodni, és így kialakítani a hullámíveket, majd diffúzorral megszárítani, vagy hagyni magától megszáradni. A haj így visszakapja a nedvességtartalmát, és beáll a haj a saját hullámívébe. Ha viszont kiszárítod, kiszívod belőle a nedvességet, nem marad göndör. Ökölszabály az is, hogy göndör hajat nem szabad ritkítani, mert a hullámívek nem tudnak összeállni, és a haj szöszösödni kezd, úgy fog kinézni, mint egy szénakazal. Aki pedig nagyon göndör, annak fésülködnie is tilos szárazon, csak vizesen, amikor még a balzsam a hajon van” – árul el néhány tippet Niki.

A göndörfodrász azt mondja nem csak hajvágás, amit csinál. „Nap mint nap szembesülök azzal, hogy a vendégeim több tíz éve vagy akár még soha nem voltak fodrásznál, vagy azt mondják, végre úgy ültek be hajvágásra, hogy nincsen gyomoridegük. Van, hogy a vendég utálja a haját, én mégis meg tudom vele szerettetni, és úgy hagyja el a szalont, hogy az élete is megváltozott ettől az egy órától. 

Úgy látom, rengeteg pozitív hozadéka van, ha valaki megszereti a haját, sokan új munkahelyet, párkapcsolatot találnak, kivirágoznak. Én pedig mindennap szobrászkodok, a káoszból alkotok rendszert. Göndörfodrászként nem lehet unatkozni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top