nlc.hu
Trend
Ördög Nóra sminkmárkája, a Nora Beauty termékeit teszteltük

Megnéztük közelebbről, milyen lett Ördög Nóra sminkkollekciója, íme a véleményünk

Nemrég debütált Ördög Nóra sminkmárkája, a Nora Beauty, az elsők között próbáltuk ki az induló kollekció termékeit.

Pár napja, Nora Beauty néven, a Helia-D közreműködésével indította el sminkmárkáját Ördög Nóra. Egy Forbes-interjúban korábban már tett említést ezirányú terveiről, az előkészületek azonban alapvetően a háttérben zajlottak, így már nagyon kíváncsiak voltunk, milyen lesz a kézzel fogható eredmény. Nos, a Nora Beauty nyitó kollekciója megjelent, mi pedig leteszteltük, hogy első kézből szállíthassuk az infót az újdonságokról.

Mit tartalmaz a Nora Beauty sminkkollekciója?

Húszféle termékkel indítottak, amikből egy teljes sminkszett összeállítható. Ami első pillantásra is látszott, hogy a színeket és textúrákat nagyon jól eltalálták: a kollekció minden eleme arra termett, hogy a hétköznapok sminkelését segítse, nincsenek felesleges színek, amiket megveszünk, de soha nem használunk el. A BB krémek árnyalatai szuperek, állaguk kényelmes, az ajakápolók színei pedig egytől egyig pazar. De ne fussunk ennyire előre.

Érdemes tudni róluk, hogy a kozmetikumokat olyan olaszországi cégekkel fejlesztették ki, akik világmárkák, például az Armani számára is gyártanak sminktermékeket. A Nora Beauty esetén a termékeket a Helia-D üzemében töltik és csomagolják, árban átlagos drogériás szintet képviselnek, vagyis nagyon jól lőtték be ahhoz, hogy ár-érték arányban az élmezőnyből startoljon.

Leteszteltük a Nora Beauty újdonságokat

Leteszteltük a Nora Beauty újdonságokat

Külcsíny

Megjelenésük ízléses, sallangmentes és feminin. A bézs és mentazöld jól működik együtt, az őzike, ami a logó eleme, cuki lett, de semmiképp sem gyerekes. Tetszett, hogy a paletták és a kompakt púderek dobozai jó minőségűek, könnyen nyílnak, de megfelelően zárnak is, nincs lötyögés, olcsó érzet. Olyan, amit bárhol elővesz jó szívvel az ember a táskájából. A termékek papír csomagolást is kaptak, amik nagy pozitívuma, hogy láthatóan és érthetően mutatja, milyen árnyalatú termék van benne és az mire való. Reméljük, így a boltokban sem fogják majd feleslegesen bontogatni a dobozokat.

Nora Beauty újdonságok

Nora Beauty újdonságok

A kollekció minden termékéről hosszadalmas lenne részletesen megemlékezni, ezért e tekintetben a kulcsdarabokra szorítkozom, említés szintjén azonban semmit nem hagyok ki.

Szemsminkek

A szemsminkek közt találunk fekete szempillaspirált, hagyományos kefével, ami esetén jól eltalálták, mennyi festéket vegyen fel. Találunk mellette szemöldökceruzát három árnyalatban, aminek előnye, hogy kellően kemény, hogy szépen lehessen kontúrt rajzolni és vonalkázni vele, plusz keféje is van, ami segíti a szemöldök formázását.

Szemceruza fekete és barna színben készült, faragható és közepesen puha állaggal. Tapasztalataim alapján tusvonal vékonyságú vonalat nem biztos, hogy könnyen húzol vele (ecsettel persze igen), ám bűvészkedés nélküli, reggeli gyors, hatékony szemkontúrozáshoz tökéletes. Ráadásul egész nap tart kenődés nélkül, ha pedig füstös hatást szeretnénk, azt is lehet vele. Tömör fejű sminkecsettel szépen el tudtam dolgozni, a szemfestékpalettából pedig ha rádobtok egy random színt, extrán mutatós lesz a végeredmény.

Nora Beuty Szempillaspirál, Szemceruza és Szemöldökceruza

Nora Beuty Szempillaspirál, Szemceruza és Szemöldökceruza

A szemfestékpalettából kétféle készült, nem véletlenül. A teljes kollekció kidolgozásánál figyeltek rá, hogy hűvös és meleg tónusú bőr számára is készüljenek termékek, így van ez a paletta esetében is. Szerintem ez szuper dolog, az öt-öt színt pedig nagyon eltalálták. Mindkét paletta bézses-barnás és egy rózsás, illetve a meleg paletta esetén barackos színt tartalmaz a kétféle bőrtónus igényeire szabva. Picit csillogóak, de ízléses mértékben, nappali sminkekhez jól kihasználhatók egyesével is, ha pedig van idő rá, jó kis színpárokat alkothatunk velük. Építgetni kell őket, de nem potyognak és különösebben nem poroznak, kényelmes a használatuk. Tényleg sitty-sutty elkészül vele a reggeli smink. A paletta kapcsán még kiemelném, hogy a többihez hasonlóan ez is tartalmaz tükröt, méghozzá értékelhetően nagy méretűt.

Nora Beauty Szemhéjpúder-paletta hűvös és meleg tónusú bőrre

Nora Beauty Szemhéjpúder-paletta hűvös és meleg tónusú bőrre

Arcsminkek

Az arcsminkek közt találtok valamit, amit biztos vagyok benne, hogy imádni fogtok, ez pedig a BB krém. BB krémet készíteni nem egyszerű, de úgy tűnik a márkának sikerült. Teszteltem fényvédő fölött használva és anélkül, egész napokra viseltem és nagyon, de nagyon elégedett voltam vele, pláne, hogy illatanyagmentes, ami ritka kincs ebben a kategóriában. A három színváltozat közül szerintem mindenki megtalálja a megfelelőt, a színek szépen beleolvadnak a bőrbe. A pigmentáltsága jó, de nem túl jó, ez az egyik nagy erőssége. Sok BB krém annyira színezett, hogy hidratálóként még kevés, mikor már megadja a fedést, ennél viszont balanszban van a kettő. A fedése éppen amit elvárnék tőle, szépen összekapja a bőrszínt és egységesít, közben érezhetően hidratál és kombinált bőrömnek sem sok. Kora délutánig bírja a T-vonal csillogás nélkül, utána is elég egyszer egy kis mattítás és estig stabil. 

Ha piros pattik, nagyobb, bőrhibák vannak, azok elfedésére kell mellé a korrektor, de találtok azt is a kínálatban, applikátoros kiszerelésben, amit a szemkörnyékre is tudtok használni. Ebből is három árnyalat van, a BB krémekhez illeszkedve.

Nora Beauty BB krém, Korrektor és Púder

Nora Beauty BB krém, Korrektor és Púder

A pirosító, highlighter és bronzosító paletta szintén egy hideg és egy meleg tónusú bőr számára kialakított változatban érhető el, mindegyikben találtok egy highlightert, ami (hála az égnek) nem csillámokkal megszórt, hanem lágy, selymes fényt ad, ami nappali sminkhez sem túlzó. A pirosító két negyedet foglal el a palettában, pigmentáltsága tetszett, lágy pírtól a végtelenségig építgethető. Meglepően tartós, bár estére nyilván megkopik, ha egész nap hozzá sem nyúlsz, de semmiképp sem tűnik el. A bronzosító árnyalata passzol az előzőekhez, ennél is tetszett, hogy nem vad, ha nincs nagy gyakorlatod a bronzosításban (mint nekem), akkor sem fogod foltosra maszkírozni magadat egy óvatlan mozdulattal.

Nora Beauty Pirosító, Bronzosító és Highlghter hűvős és meleg tónusú bőrre

Nora Beauty Pirosító, Bronzosító és Highlghter hűvős és meleg tónusú bőrre

A kollekció arcpúdere selymes matt fedést nyújt, napközben tökéletes, ha egy kis frissítésre vágyik a sminked, bár érdemes reggel is gyorsan átfutni vele a bőrön, ugyanis fixáló hatása is van. Három árnyalatban érhető el, amik haromnizálnak a BB krém és korrektor színeivel. 

Ajaksmink

A BB krém mellett a kollekcióból a másik személyes kedvencem a színezett ajakápoló lett, aminek mind állagát, mind árnyalait mesterien eltalálták. A nude a leguniverzálisabb nude amit el tudsz képzelni, de találsz mellette egy rózsaszínes és egy barackos árnyalatot is. Előbbi a hideg tónusú, utóbbi a meleg tónusú bőr igazi jó barátja lesz. Kiemeli az ajkakat, lágy fényt ad nekik, ízléses színt. Igaz ez a piros változatra is, ami legalább annyira jolly joker árnyalat lett mint a nude.

Mint ajakápoló tényleg ápol, hidratáló hatása egyértelmű, ha egész nap rajtam van, este is érzem utólag, hogy puhák, hidratáltak az ajkaim. A színek ajakápolóhoz képest intenzívek, ha rajtunk van látszik, pont annyira, ami egy tipikus dolgozós, rohanós, de nézzünk azért ki jól is napon kell. Ami elég az irodába, nem túl sok a tárgyalásra, nem feltűnő ha lekopik és egy mozdulattal úgyis újra tudjuk kenni kistükör és cafrangok nélkül is. Felkenve egyébként nem ilyen teltek a színek mint a fotó alapján gondolnánk, selymes fényt adnak és picit áttetsző fedést.

Nora Beauty Ajakápolók: nude, barack, rózsaszín és piros színekben

Nora Beauty Ajakápolók: nude, barack, rózsaszín és piros színekben

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top