nlc.hu
Trend
Kiakadtak a netezők egy meztelenkedő influenszerre

„Le kéne tartóztatni közszeméremsértésért” – kiakadt az internet népe az utcán meztelenkedő influenszerre

A fiatal Instagram-modellt egy járókelő kapta le egy forgalmas út mellett fotózkodás közben, meglehetősen hiányos öltözetben.

Nem titok, hogy az influencerek szinte bármire képesek a hírverésért, a nyilvános területen való pózolás és fotózkodás pedig szinte alapnak számít. Belőlük csinál viccet az Influencers in the Wild nevű Instagram-oldal: bárki elküldheti a lesifotóit és videóit, amit furcsán viselkedő véleményvezérekről készített.

Erre az oldalra került fel a videó egy Alle nevű modellről, aki egy falatnyi, szinte semmit sem takaró piros bikiniben mászott fel egy korlátra fotózkodni.

 

A hatás persze nem maradt el, a kommentelők ízekre szedték a fiatal lányt. Volt, aki „vízszintes rúdtáncnak” nevezte a mutatványt, mások pedig a korlát épségéért aggódtak.

Valaki fertőtlenítse már le azt a korlátot” – írta egy hozzászóló.

„Szóval akkor mostantól azt kell feltételeznünk, hogy mindegyik korlát csiganyálban úszik…?” – tette fel a költői kérdést egy másik.

„Szerencse, hogy a nemi betegségeket nem lehet egy korláton keresztül elkapni” – fűzte hozzá valaki.

Sokan azt kifogásolták, hogy az influencer a társadalmi normákra fittyet hányva, szinte meztelenül mászkált az utcán.

„Le kéne tartóztatni közszeméremsértésért” – jelentette ki egy kommentelő. Többen hozzátették: szomorúnak tartják azt, hogy a fiatal lány a teste mutogatásából él. 

„Minden nappal egyre nehezebb a nőket tisztelni az ilyenek miatt” – írta egy férfi a videó alatt.

Akadtak azonban olyanok is, akik megvédték a fiatal lányt: szerintük nem is olyan vészesek az elkészült képek, amik Alle profiljára is felkerültek.

„Őszintén szólva, ha úgy néznék ki, mint ő, én is ezt csinálnám” – írta egy kommentelő, hozzátéve, hogy látszik, hogy a lány sok munkát és edzést fektet a külseje megtartásába. Mások szerint az ítélkező hozzászólások gyökere a szexizmusban és a nők hátrányos megkülönböztetésében rejlik.

„Tudjátok, hogy mi rosszabb, mint a szexista pasik ebben a kommentszekcióban? Azok a nők, akik azért utálkoznak, mert ez a lány azt csinál, amit akar. Azt mondjátok, hogy nincs jobb dolga, de úgy látszik, nektek sincs, mert itt szidjátok a kommentekben. Szálljatok már le a magas lóról” – ecsetelte egy másik felhasználó.

„Csak tartalmat gyárt és pénzt keres. Pont úgy, mint ez az oldal, ami viccet csinál belőle. Elég ironikus” – írta valaki. Maga a modell sem vette túlságosan a szívére a videót, sőt, felhasználta a saját bejegyzéséhez.

„Hogy mi zajlik itt? Hát, próbálom a lehető legjobbat nyújtani” – írta ironizálva a fotókollázs alá.

NYITÓKÉP: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top