nlc.hu
Trend

Öltözködési hibák, amik nagyon öregítenek

Vénasszonnyá tesznek ezek a divatbakik, jobb, ha elkerülöd őket

Mindegy, hány évesek vagyunk, egy biztos: nem szeretnénk, ha öltözékünk öregítene. Mégis, vannak malőrök, amikkel éppen ezt érjük el.

Az, hogy manapság már minden divatos és annak fordítottja is, még nem jelenti azt, hogy érdemes bármit magunkra aggatni. Jobban járunk, ha a lehetőségek közül csak azokat választjuk ki, amelyek valóban illenek hozzánk, amik sikkes megjelenést nyújtanak. Nemcsak színeink, testalkatunk alapján, de életkorunkhoz passzoló módon is. Most ez utóbbiról lesz szó, ám nem merev szabályrendszert mutatunk be, mindössze egy mankót adunk, ami segítségével elkerülheted, hogy öregítsenek a ruháid

Bár a negyven az új harminc, az ötven meg az új negyven, ha magunk is elkezdjük ezeket az évtizedeket taposni, rájövünk, mennyire zavarba ejtő ez a számolási mód. Hogy lőjük be jól, mi illik hozzánk? Az sem passzol, ha úgy öltözködünk, mint a tinilányunk, de azért anyánk ruhatára se legyen mérvadó, hisz mégis, mi a bánatért szeretnénk évtizedeket magunkra pakolni? Szerencsére apró trükkökkel, változtatásokkal elérhetjük, hogy megjelenésünk üde és ízléses legyen. (A fiatalos szót most direkt nem használnám, van egy olyan áporodott íze, ami csak annak lehet, ami már rég nem fiatal. Ha nem fiatal, akkor mi? Öreg? Ugyan, ebbe bele se menjünk.) Eszmefuttatások helyett azonban jöjjenek a tippek, amelyektől megjelenésünk egy csapásra frissebb, elegánsabb lesz.

Lépjünk ki kedvenc évtizedünkből

Gondoljuk át, mikor frissítettünk utoljára a megjelenésünkön? Azon, hogy milyen típusú, fazonú ruhákat választunk? Vagy azon, milyen színű, fazonú a frizuránk, miként sminkelünk, hogy milyen kiegészítőket hordunk? Érthető, ha szívesen emlékszünk vissza arra, huszonévesen mit hordtunk, hogy néztünk ki, ám ha megjelenésünk még mindig olyan, mintha az 1996-os Bravo divatválogatása kelt volna életre, még mindig az eredeti Rachel-hajat hordjuk, vagy úgy sminkelünk, mint 2002-ben, sürgősen gondoljunk át egy alapos makeovert.

Ettől még nem kell minden kis trendecskének bedőlni, és ha vonzódunk a klasszikus fazonokhoz, szuper kiindulási pont, ám megéri időnként egy-egy új kulcsdarabbal frissíteni a ruhatárat, amitől az sokkal maibb, modernebb lesz. Kosztümöt viselni például 2023-ban éppúgy divatos, mint 1993-ban vagy 2003-ban volt, ám apróbb részleteiben, kialakításában nagy eltérések vannak egy mai és egy régebbi modell közt. Ha a színe szép, az anyaga engedi, jó megoldás átalakíttatni is a régebbi ruhákat, frissíteni mindenesetre mindenképp érdemes.

Rachel szettje a Jóbarátokból és egy street style fotó

Street style (Fotó: Getty Images)

Ne erőltessük a tinitrendeket

A divat legkeményebb fősodra mindig is a tizen-huszonéveseket célozta meg, gondolhatunk itt a crop topokra, az extrém széles szárú nadrágokra, a futurisztikus fazonokra, a cut out trendre és még annyi minden másra. Idősebb korban még mindig csak olyan boltokból öltözködni, mint a Bershka és Tally Weijl, bátor döntés, ami nem biztos, hogy minden esetben jól sül el. Mindez nem teljes lemondást jelent, nincs olyan szabály, hogy hol vásárolj és hol ne, ám érdemes a lehetőségek közül a legelőnyösebbek kiválasztani. Crop top helyett például a negyvenes-ötvenes éveinkben már elegánsabb akkor is egy, a nadrág vonaláig leérő felsőt választani, ha a kisportoltság mintaképei vagyunk. Az extra mini szoknyafazonok helyett szintén elegánsabb a pár centivel hosszabb változat, a rommá szaggatott-lyuggatott farmerek helyett egy kevésbé koptatott típus, és egyáltalán, azok a ruhák, amikkel nem egy tizenöt éves tinilányt szeretnénk megidézni.   

Heidi Klum lesifotókon

Nem, még Heidi Klumnak sem állnak jól a ruhák, amik lányai gardróbjából is származhatnak (Fotók: Profimedia)

Túl fekete szettek problémája

Imádjuk a kis fekete ruhákat, a talpig fekete szetteket, ám azt is hozzá kell tenni, a fekete szín nagyon tud öregíteni. Nem mindig és nem mindenkit, ám általánosságban igaz, hogy idősebb korban, ha az arcunkhoz közel eső részen a fekete dominál, minél erősebb a kontraszt a saját színeinkkel, annál könnyebben dobja ki a ráncokat, sápadtságot, szem alatti karikákat. Igaz ez a hajra, a vastagon kontúrozott szemekre és magukra a ruhákra is.

Öltözködésünkben jó megoldás, ha a kiegészítőkkel viszünk egy kis színt a szettbe, például fekete ruhánk fölé egy élénkebb színű blézert veszünk, vagy maga a felsőnk lesz színes, míg a szoknyánk, nadrágunk marad fekete. Frissítheti a megjelenést a ruházat mintája is, például a pöttyös, vagy virágokkal díszített, de egy élénkebb színt is tartalmazó selyemsál is sokat segít, ami pont az arcunkhoz közeli részt teszi élettel telibbé.

fekete ruhák street style

Fotók: Getty Images

A hosszú-hosszú szettek hibája

Kétrészes szettjeink esetén érdemes jól eltalálni a felső és alsórész hosszát. Gyakori hiba, hogy mindkettőből lazább fazont választunk, amitől azonban az összkép nagyon zömök lesz. Ide tartoznak a midi- és maxiszoknyák, amik „egy tömbként” kezelik látványban az alsótestet, és a széles szárú nadrágok, amik szintén erőteljesebb hatást keltenek már önmagunkban. Ha ezekhez olyan felsőt választunk, ami szintén lazább, ráadásul hosszú fazon és még kitűrve is viseljük, az nehézzé, öregessé tehet. Helyette alkattól függetlenül érdemes jól eltalálni a derékvonalat, és a felsőből valamelyest rövidebbet választani és/vagy betűrni azt. Egy midi- vagy maxiszoknyához például ha hosszabb fazonú blézert választunk, jóval zártabbá, asszonyosabbá teszi a megjelenést, ellenben egy derékvonalig érő típussal frissebb lesz az összkép. A hosszított blézerek jobban passzolnak a miniszoknyákhoz – persze arra mindig ügyeljünk, hogy a szoknyánk láthatóan hosszabb legyen és kilátszódjon, és jól mutatnak skinny nadrágokkal is.

midi szoknya hosszú és rövid blézerrel

Fotók: Getty Images

Kerüljük a divatjamúlt kiegészítőket

A kiegészítőknek ereje van, óriásit tudnak javítani és így rontani is a megjelenésünkön, különösen a frekventált helyen lévők, mint például egy szemüveg. Tudjuk, egy új szemüveg drága mulatság, ám ha van lehetőség a Sophia Loren stílusú szemüvegkeretet lecserélni, máris súlyos évtizedekkel fogunk könnyebbnek tűnni. És ha a lehetőség engedi, ne a helyi drogériából vadásszuk le a párezres olvasószemüveget. Az sosem fog „úgy kinézni, mintha”.

Hasonlóképp egy divatjamúlt táska, hangsúlyos ékszer is agyon tudja csapni a legdivatosabb szettet is, mint ahogy a cipő is rengeteget számít. A komfortcipők tipikusan öregítenek, a látványt az a tudat sem javítja, hogy kényelmesek. Rengeteg divatos cipőfazon létezik, magas sarkú és lapos talpú egyaránt, amik egész napra is kényelmesek, ám modern, lendületes frissességet üzennek, és nem a banyatankért kiáltanak. 

Ugyanígy erőltetettnek és bizony öregesnek hat az ékszerek, a cipő és a táska túlzottan összehangolása. Kezeljük lazábban a színtársításokat, a fazonokat, pláne, ha alkalmi ruhát, vagy munkahelyen kosztümöt, elegánsabb szetteket viselünk. Ezek az öltözékek már alapból is decens irányt jelölnek, amik mellett még erőltetettebbnek hatnak a tökéletesen egymáshoz passzoló kiegészítők.

öregítő kiegészítők

Fotók: Getty Images

A formátlan darabok nem takarnak el semmit

Felejtsük el a zsákruhákat. Bármilyen legyen az alkatunk, magasságunk, egész biztosan létezik annál előnyösebb ruha, mint egy formátlanul bő darab. Az erősebb testalkatot még vaskosabbá teszi, a vékony hölgyek pedig ágrólszakadtnak nézhetnek ki, pláne, ha a teljes szett belőlük épül fel. Elvesznek a fókuszpontok, túl sok lesz a textúra, az anyag, a test arányai értelmüket vesztik, egy hosszú felső pedig garantáltan nem a legelőnyösebb részen fog kettévágni. Oversize trend tehát ide vagy oda, jól gondoljuk át, mennyire építjük bele őket ruhatárunkba. Ha a nadrág széles szárú, felsőből válasszunk szűkebb és rövidebb fazont, és ugyanígy, a bő, oversize pulcsikhoz, ingekhez jöhetnek a skinny nadrágok. A ruhák esetén nemcsak szuper alakformáló az öv, de segítségével egy bővebb fazonú ruhát is látványosabb oldalról mutathatunk be. 

bő szettek fiatalosan

Fotók: Getty Images

Válasszunk jól színeket

Ahogy idősödünk, bőrünk veszíthet fényéből, ragyogásából, a fakóság mellé társulhatnak pigmentfoltok, és ott vannak ugyebár a ráncok is. Mindezeken rengeteget javíthat a megfelelő bőrápolás, ám a természetes folyamatokat nem állítja meg – és nekünk sem kell, hogy ez legyen a célunk. Sokkal inkább az, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel a reálisan elérhető legjobbat hozzuk ki magunkból. Ebben pedig fontos szerepet kapnak a színek. 

Gyakori, hogy idővel úgy érezzük, az élénk árnyalatok már nem hozzánk valók, és úgy szürkülünk be, vagy olvadunk eggyé bézs ruháinkkal, hogy észre sem vesszük. Holott öltözködésünkben minden színnek helye van minden korban – ha azok jól állnak. Saját színeinkkel, színtípusunkkal otthon is megismerkedhetünk, rengeteget számít, milyen árnyalatú kék egy adott felső, melyik zöld vagy épp piros a mi színünk. A passzoló árnyalatok azonnal élettel telibbé, üdébbé teszik arcunkat, oly módon, amire egy smink sem képes. 

öregítő színek ruhákon

Fotók: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top