Idén is megrendezik a Magyarország Szépe versenyt, és bár az elmúlt évtizedben sokat változott a szépségideál a versenyen belül is, azért egy valami minden győztesről elmondható: a hosszú haj védjegye a (magyar) szépségkirálynőnek. Ez egyébként a többi ország versenyzőit elnézve is gyakori, azonban 2019-ben megtörtént a nagy áttörés, amikor is egy rövid hajú hölgy nyerte a Miss Universe világversenyt. A dél-afrikai Zozibini Tunzi így nyilatkozott a verseny után: „Olyan világban nőttem fel, ahol az olyan nőket, mint én – ilyen bőrszínnel és ilyen hajjal – sosem nevezték szépnek. Azt hiszem, ezek az idők véget értek.”
Hogy itthon lesz-e idén rövid hajú győztes, majd kiderült. Addig pedig lapozd végig galériánkat, egészen 2013-tól mutatjuk a Miss World Hungary győzteseit!
galéria
Megnézem
Összes kép (8)
Rákosi Annamária
2013-ban Rákosi Annamária került ki győztesen a mezőnyből, aki egyébként a megmérettetés házon belüli versenyén második helyezést ért el Miss Sport kategóriában. Azóta nem sokat tudni róla, Instagram oldalát is privátként kezeli. (Fotó: TV2)
Fotó megosztása:
Kulcsár Edina
Kulcsár Edina talán a verseny legismertebb győztese, 2014-ben került a fejére a korona. Edina nemrég ment férjhez, és harmadik gyermekével várandós. (Fotó: Réti Borbála)
Fotó megosztása:
Kiss Daniella
Kiss Daniella 2015 győztese volt, jelenleg a Niella Fashion tulajdonosa, mellette modellként dolgozik. (Fotó: Schumy Csaba)
Fotó megosztása:
Gelencsér Tímea
2016-ban Gelencsér Timi nyerte el a Miss World Hungary címet, aki azóta számos műsorban feltűnt, legutóbb pedig arról szóltak a hírek, hogy újra párra talált, bár egy évig titkolták a kapcsolatukat. (Fotó: Nagy Zoltán)
Fotó megosztása:
Koroknyai Virág
Koroknyai Virág 2017-ben szerezte meg a koronát, azóta is modellként dolgozik. (Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán)
Fotó megosztása:
Szarvas Andrea
Szarvas Andrea lett 2018-ban Miss World Hungary, de azóta a Farm VIP-ban a keményebb oldalát is megmutatta. A szépségkirálynő nemrég bontotta fel az eljegyzését vőlegényével, állítása szerint 3,5 év után úgy érezte, hogy elmennek egymást mellett. (Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán)
Fotó megosztása:
Nagypál Krisztina
Nagypál Krisztina fejére 2019-ben került fel a korona, a rákövetkező évben a világjárvány miatt elmaradt a verseny. Mostanában modellként és influenszerként keresi a kenyerét. (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
Fotó megosztása:
Tótpeti Lili
2021-ben került ismét megrendezésre a verseny, ekkor Tótpeti Lili került ki győztesként a lányok közül. Lili modellkedik, nem mellesleg pedig Gaál Noémit váltotta az ATV-nél, így március óta tőle hallhatjuk az időjárást. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Fotó megosztása: