Egy butler mesél a munkájáról

Olívia már jó ideje Londonban él, és egy nagy, nemzetközi luxus hotellánc kötelékében dolgozik. A ranglétrát tisztességesen megjárta, kezdetben, amikor még alig beszélt angolul, szobákat takarított. Ma butlerként, magyarul komornyikként dolgozik, és azon szerencsések közé tartozik, akik szeretik a munkájukat, és a helyet ahol a napjaik nagy részét töltik.

„Ezt a munkát úgy kell elképzelni,  mintha a vendégeknek az ott tartózkodásuk alatt egy kicsit a személyi asszisztense lennél. Próbálom zökkenőmentessé tenni az itteni életüket. Összefésülöm a housekeepinghez tartozó egységek munkáját, a takarítástól kezdve a szobaszervízen át a mechanikai szakemberek munkájáig. Koordinálom az alám tartozókat és személyes kapcsolatban állok a vendéggel, aki nekem szól, ha valamilyen igénye, problémája van”

– mondja Olívia, akivel Skype-on beszélünk. Épp szabadnapos, így londoni otthonából csekkol be a virtuális beszélgetésbe. Hosszú évek óta dolgozik a hotelben, butlerként fogadja a luxus ellátáshoz szokott, jellemzően az arab országból érkező  törzsvendégeit.

– magyarázza Olívia, majd hozzáteszi: “Ezek nem mindig bonyolult kérések, van, amikor csak arra kér a vendég, rendezzem színskála szerint a gardróbját, de olykor ahhoz is ragaszkodik, hogy ne a szobapincér, hanem én szolgáljam fel neki a kávét, teát vagy akár az ételt. Ők főleg olyan törzsvendégek, akik nem szeretnének teljesen idegen személyzetet látni maguk körül”

Mi kell ahhoz, hogy valaki ezt a munkát jól csinálja?
A megfelelő nyelvtudás elengedhetetlen, illetve kell hozzá egy személyiség, fontos, hogy tényleg a szíveden viseld a vendégek sorsát, hogy diszkrét legyél. Lényegében a személyiségeddel is dolgozol, amikor ezt a munkát végzed. Ezt nem lehet ímmel-ámmal csinálni.

Menjünk vissza egy kicsit az időben, oda, amikor szobalányként helyezkedtél el.  Mennyire volt megterhelő fizikailag a takarítás?
Borzalmasan nehéz volt. Egy évet dolgoztam ebben a státuszban, de többnek tűnt. Emelem a kalapomat azok előtt, akik több évtizede takarítanak. Fiatal, 28 voltam, de mégis minden reggel kimerülten keltem.

Hány szobát kellett takarítani egy nap?
Tizennégyet. Ágyneműcsere, porszívózás, portalanítás, fürdőszobákban kitakarítani a tusolót, a mosdót, a kádat, a vécét, mindent. Kicserélni a szennyes törölközőket, köpenyeket, amik nap végére súlyos kilókat jelentenek. És ezek a szobák nem kicsik, 35 négyzetméteres a sztenderd nálunk, annál már csak nagyobbak vannak.

Képünk illusztráció – Fotó: Keith Mayhew/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Volt olyan, hogy meggyanúsítottak valamivel?
Egy karórát kerestek rajtam, emlékszem, még nagyon új voltam. Rettentően kétségbe estem, hogy nem fognak hinni nekem, kirúgnak vagy rendőrt hívnak. Szerencsére a vendég megtalálta otthon az órát, elpakolta a bőröndbe, csak nem emlékezett rá. Szerencsém volt, de tudok olyan esetről, amikor egy ilyen bejelentés miatt valaki elvesztette a munkáját. Nem tudta bizonyítani, hogy nem ő lopott, vagy hogy egyáltalán szó se volt lopásról.

Mikor lett a fodrász luxusszolgáltatás? Hajmeresztő árak uralkodnak a szalonokban

A vendégek hagynak maguk után undorító szobákat, vagy ez csak legenda?
Szerencsére én csak hallottam ilyen esetekről. Olyan persze előfordult nálam is, hogy óvszerek lógtak  mindenhonnan, de más kollégám mesélt  kakás falról is.

Amikor egy ilyen szobába nyitottam be, azon gondolkodtam, vajon ezek a vendégek így élhetnek otthon is, nem érdekli őket az igénytelen környezet?  Vagy ott is a saját személyzetük szedi fel utánuk a szemetet, pakol össze?

Sanszos. Mi kell ahhoz, hogy valaki ki tudjon lépni a takarító státuszból és butler legyen?
Ez a munka összetett, nem elég az, ha beszéled a nyelvet, több dologhoz kell értened, tudnod kell improvizálni, helyzeteket megoldani, és ha nem szeretsz másoknak a kedvébe járni, akkor nem neked való ez a feladatkör.

Ha a filmek alapján gondolkodunk a butlerekről, akkor egy elég sztereotip kép ugrik be róluk, miszerint viszonylag kiszolgáltatott helyzetben vannak azokkal szemben, akiknek közvetlenül dolgoznak. Ez korrelál a valósággal?
Azok a vendégek, akik hozzánk járnak, rendszerint magasan kvalifikáltak, és jól tudják, mivel jár egy ilyen munkakör. Ha azt látják rajtad, hogy jól végzed a munkádat, akkor megbecsülnek. Kétségtelenül észrevétlennek kell lennünk, ha például akkor dolgozom, amikor ott van/vannak a vendég/vendégek, próbálok nem zavarni. Nem megyek oda megkérdezni, hogy  “Jaj, bocsánat, jobb vagy a bal oldalra akasszam a szekrénybe az Armani öltönyt?”

Akadnak olyan vendégek, akik feleslegesen ugráltatnak?
Persze, vannak ilyenek is. Volt régen olyan vendégünk, akinek az volt a mániája, hogy a kávéjának a hőmérséklete nem volt megfelelő. Egyszer nem volt elég forró, máskor nem volt elég hideg, vagy túl erős, túl tejes volt. Előfordult, hogy ötször-hatszor visszamentél a szobába, mert még mindig nem volt tökéletes. Akadnak olyan vendégek, akik játszadoznak, de nem tudom, lehet, én vagyok a fura (nevet), de ezeket a helyzeteket is tudom kezelni, sőt, szórakoztatnak. Tudom, hogy nem velem van gondja, inkább a saját életével.

Tudsz erre mondani példát?
Egyszer alaptalanul kiabált velem egy vendég, de úgy, hogy ott volt rajtam kívül másik három kollégám is. Azt követelte, kérjünk elnézést egy olyan hibáért, amit nem mi követtük el, mi csak a protokollt tartottuk be. A többiek eleget tettek a kérésének, én viszont nem voltam rá képes, hiszen tudtam, hogy igazam van. Egyébként azt sérelmezte, hogy elraktuk a szobájából az ott maradt személyes holmijait, mivel azt hittük – a recepciós ugyanis nem tájékoztatott minket, hogy még nem csekkol ki, – hogy már elhagyta a szobát. A széf nyitva volt, bőrönd nem volt a szobában, csak pár személyes holmi, ilyenkor a talált tárgyakat berakjuk egy széfbe, és amikor újra jönnek hozzánk a vendégek, a szobájukban várják ezek a holmik. Ezúttal is így jártunk el, ő pedig azzal vádolt minket, hogy megloptuk őt. Olyan stílusban beszélt velem, ami nem megengedhető, pláne egy olyan helyzetben, amikor mindent az előírások szerint végeztem el. Érdekes, hogy az eset után a vendég teljesen másként kezdett el viselkedni velem, ha jön, engem kér, szeretné, hogy én foglalkozzak vele. Szerintem jól tudta, hogy akik elnézést kértek tőle, csak félelemből tették, ahogy azt is, hogy nem jogos, ahogy bánt velünk, csak nagy eséllyel ritkán tapasztalt olyat, hogy valaki szembeszegül vele.

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Minden szupergazdag azt hiszi, hogy hatalma van mások felett?
Én azt mondanám, hogy a viselkedésük, nem pénz, hanem személyiségfüggő. Azt tapasztalom, hogy azok az emberek élnek vissza a helyzetükkel, akik valamiféle komplexussal küzdenek, vagy akik hirtelen tettek szert vagyonra, vagy elkényeztetett gazdag csemeték, akik csak beleszülettek a gazdagságba. A legtöbben azonban befolyásos üzletemberek, akiknek hatalmas cégeik vannak, rengeteget dolgoznak, nagy felelősséggel a vállukon, általában ők a legkedvesebbek. Ismerik a protokollt, tudják, milyen helyzetben hogyan kell viselkedni, hogyan illik beszélni. 

Mi volt a legmagasabb borravaló, amit kaptál? 
350 font volt még évekkel ezelőtt (ez most 15 000 forintot ér). Aztán volt egyszer egy elég jól fizető fusi munkám. Az egyik vendég azt szerette volna, ha a munkaidő után segítek neki, rendbe teszem a gardróbját, és ellátok pár apróbb feladatot. A kollégáim azt tanácsolták, ne szerénykedjek az órabérrel, én meg úgy voltam vele ha megkapom azt a pénzt, amit kitalálok, akkor hajlandó vagyok a szabadidőmben túlórázni, ez  a hotel szabályaival sem ellentétes. Végül 100 fontos órabért kértem, de szemrebbenés nélkül azt mondta a vendég, aki történetesen nő volt, hogy  jó, rendben, és már nyúlt is pénztárcájához. Itt megállítottam, hogy elég lesz majd, ha elvégeztem a munkámat. Szeretek elővigyázatos lenni, nem akartam, hogy úgy legyen nálam a pénze, hogy még nem végeztem el érte semmit. 

És mit kellett ezért a pénzért csinálnod?
Pár ruháját kellett kivasalnom és rendszerezni  az akasztós szekrényét, a sminkes ecseteit pedig kimosni. Nem volt túl megterhelő munka.

Ilyenkor ott van az ügyfél is, aki felügyeli azt, hogy mit hogyan csinálsz?
Nem, ez volt a legjobb az egészben. Odamentem, elmondta, hogy pár óra múlva jönnek vissza, és szeretné, ha ezeket addigra megcsinálnám.

„Egy beteg rákérdezett, hogy végeztem-e már az egyetemen” – Beszélgetés egy fiatal háziorvossal

Említetted többször, amikor korábban beszélgettünk a munkádról, hogy nagyon sok olyan gazdag embert látsz, akik igazából rettentő boldogtalanok. Főleg nőkről meséltél. Mit látsz ezekből a nőkből, mivel töltik az idejüket, amikor heteket, hónapokat élnek a hotelben?
Két típus van. Az egyik a depresszív, ők általában egyedül, férj nélkül érkeznek, de ritkán a férfi is becsatlakozik később. Szerintem így próbálnak elszökni egy kicsit abból a zárt világból, amiben élnek. Van például egy visszatérő vendégünk, ő rengeteget alszik, dohányzik, nézi a sorozatait, és szinte csak az esti órákban mozdul ki, akkor vásárol egy keveset. Szomorú őket látni, mert ugye mi azt képzeljük, ha ilyen sok pénzünk lenne, mint nekik,  akkor lényegében azt tehetnénk, oda mehetnénk, azt csinálhatnánk, amit szeretnénk. De a valóságban úgy tűnik, ez másként történik, legalábbis akiket én látok, azok közül sokan csak szedik az antidepresszánsaikat, nézik a tévét és a szobában kuksolnak. A másik véglet, akik órákat töltenek sminkeléssel, de tényleg hosszú órákat, és utána vásárolni indulnak. Mennek a legnagyobb divatházak boltjaiba, és megvesznek válogatás nélkül mindent, ami egy kicsit is megtetszik nekik. Ők azok a vendégek, akiknek ha kicsomagolod a bőröndjét, akkor legtöbbször olyan darabokat találsz benne, amikben még benne van biléta, tehát még egyszer sem hordta őket. És annak ellenére, hogy megérkezik több bőröndnyi olyan ruhával, amiket még életében nem viselt, vásárol, vásárol és vásárol.

Szoktak a szobában hagyni ruhát?
Igen, persze. Mivel a vendégek legtöbb része meleg éghajlatú országból érkezik, az itt vásárolt téli ruhákat sokszor itt hagyják. Ezt a férfiak is csinálják, sőt, ők talán gyakrabban. 

Volt olyan vendég, akinél  azt érezted, hogy igénye van arra, hogy beszélgessen valakivel, mert magányos volt? 
Van egy angol vendégem, aki 50 évvel ezelőtt kiköltözött Amerikába. Előfordult, hogy hosszabban időztem a szobájában, mert beszélgettünk, de nem lelkiztünk akkor sem, annál az ide járó vendégek sokkal zárkózottabbak. Még ha próbálkozol is, mert látod, hogy nem jó hangulatban vannak, akkor sem beszélnek a saját érzéseikről. 

Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images

Előfordultak olyan helyzetek, szituációk, amiket inkább nem szerettél volna látni? 
Például amikor azt láttam, hogy az apa terrorban tartja a feleségét és a gyerekét. Levegőt alig mertek venni mellette, folyton kiabált velük. El tudom képzelni, mit csinálhat akkor, amikor nem látja őket senki…

Azt sem jó látni, ha hatalmas a korkülönbség egy párnál, amikor nagyon fiatal lányokat látok egy 50 pluszos férfival. Szerintem ez nem egészséges, ez  nem egy olyan kapcsolat, amit mind a két fél ugyanannyira akart. De akadnak vicces helyzetek is. Egyszer egy pár meztelenül kergette egymást a folyosón, miután nagyon összevesztek.

Ezt láttad te is?
Sajnos nem, de a hotel olyan, mint egy kis falu. Történik valami, és láncreakcióban elindul a pletyka..

Előfordult olyan, hogy egy vendég nem bánt megfelelően az alkalmazottal és ezért számonkérték, vagy elküldték a hotelből?
Igen, egy vendéget kizártak a hotelből, mert szexuálisan zaklatott egy takarítót. A  férfi masszíroztatni akarta magát, pénzt ajánlott érte, és zaklató megjegyzéseket tett. Ilyen esetekben a hotel fellép az alkalmazottak védelmében.

Élvezet volt hallgatni, ahogy beszéltél a munkádról, látszik, hogy nagyon szereted.
Igen, tényleg élvezem, hogy nincs két egyforma nap, itt tényleg egyik percről a másikra olyan dolgok tudnak történni, amire nem is gondoltál volna. Nekem tetszik, hogy ennyi különféle emberrel találkozok, szeretek gondoskodni másokról. Korábban ápolónak tanultam, valószínűleg ilyen az attitűdöm, szeretek emberekkel foglalkozni, azért tenni, hogy másoknak (is) jó legyen.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images