A profi körmösök bizony igen sok „cifrasággal” találkoznak munkájuk során. A HuffPost arról kérdezett meg néhány szakembert, hogy mik azok az abszolút tiltólistás dolgok, melyeket sosem tennének a saját körmeikkel és persze másoknak sem ajánlják…
Körömrágás
„Az egyetlen dolog, amit soha nem tennék a saját körmeimmel, hogy lerágom! Azt hiszem, biztonsággal kimondható, hogy miért ne: egészségtelen. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy ilyet teszek ― fogalmazott Christina Tran, Los Angeles-i műkörmös. – Sokan vannak, akik nem mosnak megfelelően kezet, különösen a körmük alatti részeken. … Jó dolog kitisztítani, de ezt látva elgondolkodom azon, hogy azok, akik rágják a körmüket, valóban tudják-e, mit vesznek a szájukba. Az ügyfeleim többsége azt mondja, hogy szorongásból tette, ezért nem ítélem el ezeket az embereket, de én magam nem tudnám megtenni.”
Kemény építőzselék
„Az egyetlen dolog, amit nem tennék a körmeimmel, az a kemény építőzselék viselése. Ez teljes elkötelezettséget jelent – magyarázta Gina Edwards, New York-i műkörmös. – A kemény zseléket nem olyan könnyű eltávolítani, mint a lágy zseléket. A lágy zseléket le lehet oldani, míg a kemény zseléket le kell csiszolni vagy hagyni kell lenőni.”
A körömágy bőrének felsértése
„A legfőbb dolog, amit nem tennék a körmeimmel, az az, hogy lekaparom vagy lehúzom a körömágy felrepedezett bőrét. Ez ugyanis további problémákat, például nyílt sebeket, esetleges fertőzést vagy gombát is okozhat. Ha a bőrömet hidratáltan tartom, a bőr ép marad” ― mondta Christa Cole, kaliforniai körmös.
A géllakk vagy műköröm lehúzása
„Amit soha nem teszek a körmeimmel, az az, hogy lehúzom a géllakkot! A lakk lehúzása a köröm rétegeit magával viszi. Ha ezt többször is megteszed, az jelentősen gyengíti a természetes körmöket, és maradandó károsodást okozhat. Mindig áztasd le a géllakkot, vagy távolíttasd el egy szakemberrel!” ― figyelmeztetett Britanny Zendejas, portlandi manikűrös.
„Soha nem hámoznám le a géllakkot vagy a műkörmöt! Az emberek gyakran azt gondolják, hogy a műkörmök vagy a géllakkok károsítják a körmeiket, de ez nem igaz. A géllakkozás lehúzása vagy letépése viszont eltávolítja a természetes köröm rétegeit, amelyek így vékonyak és törékenyek lesznek” ― magyarázta Vanessa Cantin, kaliforniai műkörmös.
Használt eszközök
„Keress olyan helyet, ahol minden alkalommal új körömreszelőket és puffereket használnak, vagy vidd magaddal a saját, tiszta eszközeidet – javasolta Christina Blea. – Elég gyorsan megállapítható, hogy egy körömreszelő új-e. Ha fehér foltok vannak rajta, vagy ha kissé megviseltnek tűnik, akkor kérheted, hogy használjanak újat. Őszintén szólva, ha ezen megsértődnek, akkor valószínűleg nem akarod, hogy megcsinálják a körmeidet.”