nlc.hu
Trend
Az év színe 2024

Beyoncé kotonruhája ihlette 2024 hivatalos divatszínét

Ezúttal egy nem különösebben merész árnyalatot választottak a következő esztendő hivatalos divatszínévé.

A Pantone Intézet immár negyed évszázada minden év december elején jelenti be a következő év színét és nem történt másként idén sem. 2024-ben az év hivatalos divatszíne a PANTONE 13-1023 Peach Fuzz lesz.

„Bársonyosan szelíd barackszín, melynek mindent átölelő szelleme gazdagítja az elmét, a testet és a lelket. Az együttérző és tápláló barack árnyalat, amely kiemeli a másokkal való együttlét iránti vágyunkat és az ebből fakadó érzéseket, a PANTONE 13-1023 Peach Fuzz egy új, lágy nézőpontot mutat be” – áll a színintézet ismertetőjében.

Peach Fuzz

Peach Fuzz (Forrás: Pantone Intézet)

Az év trendszínének kiválasztását minden évben alapos kutató-elemző munka előzi meg. A cég szakemberei számos területen vizsgálják a színtrendeket. A legmeghatározóbb forrást a négy nagy divathét – New York, London, Párizs, Milánó – jelenti, de a trendkutatók megfigyelik a világ divatfővárosainak utcai divatját is, valamint analizálják a zeneiparban, a filmvilágban, a médiában, a kortárs képzőművészetben uralkodó, illetve felerősödő trendeket, továbbá olyan területekre is figyelemmel vannak, mint a turizmus vagy az autógyártás. Ezeken felül a világban zajló társadalmi-gazdasági folyamatok, a közhangulat, illetve a globális hatással bíró események is befolyásolják, hogy végül mely árnyalatra esik a választásuk. A Pantone évente kétszer, egy titkos európai helyszínen szervez találkozót a mintegy 30 különböző nemzet úgynevezett színstandard csoportjai számára, ahol több napon keresztül hallgatják egymás előadásait, majd végül meghozzák a döntésüket.  

A színárnyalat a Gucci, Jil Sander és a Soortmax 2024-es tavaszi-nyári kollekcióiban (Fotók: Profimedia)

A színárnyalat a Gucci, Jil Sander és a Sportmax 2024-es tavaszi-nyári kollekcióiban (Fotók: Profimedia)

A barack tónusok a nagy divatheteken bemutatott 2024-es tavaszi-nyári kollekciókban hangsúlyosan jelen voltak, különösen Milánóban, olyan divatházaknál, mint például a Gucci, Jil Sander és a Sportmax.

„Sok zűrzavaron megyünk keresztül az életben, és szükségünk van egy olyan színre, amely táplál. Ez egy meleg és hangulatos árnyalat. És nagyon tapintható. Úgy érezzük, hogy ilyenkor nagyon fontos a tapinthatóság, hogy megérintsünk másokat, és magunk köré gyűjtsük őket” – fejtegette Leatrice Eiseman, a Pantone Intézet ügyvezető igazgatója, a CNN-nek nyilatkozva. 

Beyoncé koronruhája

Beyoncé kotonruhája a 2016-os Met-gáláról (Fotó: Profimedia)

Eiseman arról is beszélt, az idei színválasztás felé egy közel nyolc évvel ezelőtti vörös szőnyeges pillanat indította el őt és csapatát: nevezetesen Beyoncé puffos ujjú Givenchy latexruhája, melyet a 2016-os MET-gálán viselt. A kreáció számos éles kritikát kapott és azóta is leggyakrabban – nem épp hízelgő módon –  kotonruhaként emlegetik. A Pantone Intézet szakembereit azonban annál inkább meggyőzte az öltözék.

„Úgy éreztük, hogy Beyoncé akkori megjelenése olyan dolog, aminek ma is van létjogosultsága” – fogalmazott Eiseman.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top