
Szeptember 19. és 25. között harmadik állomásán, Milánóban folytatódott a divathónap. A kifutókon láthattunk New Yorkból és Londonból már ismerős 2024-es irányzatokat, de újdonságokat is. Íme a legmeghatározóbb trendek az olasz divatfőváros kifutóiról!
Business look
A világjárvány éveiben háttérbe szorult business look fokozatos visszatérésének már ebben az évben tanúi lehettünk, a 2024-es tavaszi-nyári idényben pedig az irányzat immár kimondottan markánsan lesz jelen a divatban. A Milánóban debütált kollekciókban a trend az olasz szabászat hagyományainak jegyében mutatta meg legstílusosabb arcát: a kifogástalan, letisztult szabásvonalakkal, az időtlen elegancia jegyében készült üzleties megjelenést.





Farmer farmerral
A denim-on-denim, vagyis a farmer farmerral irányzat több szezon óta stabilan velünk van és a Milánói Divathéten látottak alapján a jövő évben is elkísér bennünket. A farmerdivatot továbbra is a bő szabású, csípő fazonú nadrágok uralják majd, a szoknyák frontján pedig divatban marad ugyan a maxi hossz, azonban ezzel párhuzamosan az idén inkább mellőzött mini fazon is visszatér.





No pants
Ha a divattervezőkön múlik, akkor a 2023-as év talán legmegosztóbb, és bizonyos értelmezésben divatforradalomként is felfogható irányzata, a no pants trend jövőre sem tűnik el a süllyesztőben, sőt, ami persze nem jelenti azt, hogy ettől elterjed majd a tömegdivatban, ahogy eddig sem tette. Számos, egyébként egymástól egészen eltérő stílust képviselő divatház kollekciójában megjelentek a mikrosortok, illetve a még ennél is aprócskább, bugyi méretű alsók, melyekhez a 2024-es trendek értelmében valamilyen hosszú ujjú, elsősorban azonos anyagú felsőrész, így kardigán, blézer vagy épp kabátka dukál.





Áttetszőség
Ahogy New Yorkban és Londonban, úgy Milánóban is jelentős hangsúlyt kaptak a 2024-es tavaszi-nyári kollekciókban az áttetsző ruhadarabok. Alig volt olyan divatház, melynek bemutatóján ne bukkant volna fel legalább egy, de inkább több áttetsző kreáció, de akadtak olyanok is – például a Dolce&Gabbana vagy az Ermanno Scervino –, melyek jóformán a teljes kollekciót erre az irányzatra fűzték fel. A pucérruhák mellett a könnyed ruhaanyagok „lebegő funciója” is szerephez jutott légies díszítések, köpenyek, uszályok formájában.





Rojtok
A Milánóban bemutatott kollekciók alapján a 2024-es tavaszi-nyári szezon hatalmas favoritjai lehetnek a rojtok, mégpedig a legváltozatosabb formákban, a bohémtól a sikkesig mindenféle stílusban. Készülhetnek a ruhával vagy kiegészítővel megegyező, de attól eltérő anyagból, lehetnek vastagabbak és vékonyabbak, szabályosak, függönyszerűek, de jelen lehetnek akár csak jelzésértékkel, szabálytalanul is.





Kristályos csillogás
A kristályok a ruhákat teljes egészében borító verziókban, de mintákat kirajzolva, illetve szegélyként, díszítésként is felbukkantak a kreációkon. Ez az irányzat vélhetőleg érezteti majd a hatását a szezon alkalmi divatjában, de különösen nagy kedvenc lehet a fesztiválszezonban – ahogyan már ebben az évben is az volt.





Sárgák
A New York-i és a londoni bemutatók után az olasz divatfőváros kifutóit is beragyogták a sárga árnyalatok, amiből immár levonhatjuk azt a messzemenő következtetést, hogy minden bizonnyal ez lesz 2024 egyik domináns trendszíne. A kollekciókban Milánóban is a szín legkülönfélébb árnyalatát láttuk, a szofisztikált pasztellektől kezdve az egészen retinaszaggató, citruszöldbe hajló tónusokig.





Kékek
A kék szín felkapott volt Londonban és nagyot ment a milánói bemutatókon is. Az itt debütált kollekciókban elsősorban a halványabb, pasztelles kékek kaptak hangsúlyt, de persze nem kizárólagosan, hiszen a szín más, élénkebb vagy épp sötétebb, mélyebb árnyalatai is felbukkantak egyes divatházaknál. A sárga mellett tehát jó eséllyel a kék lesz a következő esztendő másik meghatározó divatszíne.




