Aligruhában, mezítláb járatja a feleségét Kanye West

nlc | 2024. Január 08.
Egyre bizarrabb outfitekben mutatkozik a nyilvánosság előtt Kanye West – állítólagos – neje, Bianca Censori.

Kanye West tavaly januárban, alig két hónappal azután, hogy elvált Kim Kardashiantól, egy nem hivatalos ceremónián vette feleségül Bianca Censorit, a frigyet azonban azóta sem törvényesítették. Az ausztrál építészmérnök 2020 novemberétől Kanye West divatmárkájánál, a Yeezynél állt alkalmazásban építész dizájner pozícióban, majd 2022 decemberében derült ki, hogy egy párt alkotnak a rapperrel

Censori az elmúlt év során elsősorban azzal került a figyelem középpontjába, hogy a testét csak éppen takaró aligruhákban követte férjét mindenhová, akár valamiféle hús-vér divatkiegészítő. A sajtó és közvélemény egy jelentős része pedig ezt látva úgy véli, valami nem stimmel West és felesége kapcsolatában, de legalábbis mindenképp meglehetősen bizarr felállást alkotnak. És egyre csak bizarrabbat, Censori outfitjeit illetően mindenképp. 

Kanye West és Bianca Censori a Miami LIV klubnál, 2023 decemberében (Fotó: Profimedia)

December közepén a pár Miamiban, egy felkapott éjszakai klubba ment szórakozni, ahol is a rapper téli időjárásnak megfelelő öltözékben jelent meg, míg felesége csupán egy aprócska alsóneműt és fejfedőt viselt, felsőtestét egy plüssmacskával takarta el, melyhez kétségkívül tökéletesen passzoló szandál volt a lábán. Ezt is sikerült azonban fokozni.

Kanye West és Bianca Censori (Fotó: Profimedia)

A  minap ugyanis a pár Las Vegasban, egy kaszinóban ünnepelte Bianca 29. születésnapját. Ez alkalomból pedig a nő a kebleit csak egészen minimálisan takaró bikinit és lenge strandszoknyát viselt, a lábán pedig nem volt cipő, pedig nem épp medencés partira tartottak állig felöltözött férjével. Az erről készült titkos felvételeket a TMZ magazin közölte elsőként. A hozzászólók pedig rövidesen kritikus vagy épp aggódó megjegyzésekkel árasztották el a kommentszekciót.

„A lány elveszítette a józan eszét és a cipőit” – írta valaki. 

„Ez gusztustalan. Szakadtan néznek ki” – hangzott egy másik vélemény.

„Kanye szereti megalázni a múzsáit” – írta egy újabb kommentelő. 

A US Weeklynek még tavaly nyáron egy anonim forrás a következőképpen nyilatkozott West és Censori kapcsolatáról: „Kanye és Bianca dolgai nem is mehetnének jobban. Kanye úgy érzi, végre találkozott valakivel, aki igazán megfogta őt, és azért szereti, amilyen. Bianca nagyon sok mindenben kiegészíti Kanye-t, és szereti, ha együtt dolgozhatnak és együttműködhetnek projekteken. Méltányolja és tiszteletben tartja a véleményét, még ha nem is mindig értenek egyet. Valóban földön tartja őt, és ettől jobban érzi magát, mint valaha.” 

Nos, ha tegyük fel, mindez valóban igaz is – a külvilág felé legalábbis – mindezt egyre különösebb módon kommunikálják. 

via

Exit mobile version