Bevállalta a világ legfájdalmasabb műtétjét plusz 6 centiméterért

nlc | 2024. Január 19.
Hónapokkal a beavatkozás után is pokoli fájdalmakkal él az influencer és még messze a felépülés.

A világ legfájdalmasabb operációjaként tartják számon a magasító műtétet, egy bogotai influencer azonban bevállalta azt, mégpedig annak érdekében , hogy 6 centiméterrel magasabb legyen

A több mint 11 millió követővel rendelkező Yeferson Cossio ugyan nem volt kifejezetten égimeszelő, de extrém mértékben alacsony sem: a testmagassága 176 centiméter volt, amit 182-re növeltek a beavatkozással, mely során a lábszárait hosszabbították meg. A műtét során lábszárcsontot több helyen felfúrják és eltörik, majd egy titánból készült teleszkópos velőűrszeget helyeznek el benne, amit egy hét után egy mágneses tekercs segítségével elkezdenek tekerni.

Van egy komplexusom – mint szinte minden embernek – a testem egy részével kapcsolatban, és van rá pár százmillió pezóm, hogy megváltoztassam azt, amit nem szeretek magamon

– fejtegette az influencer, aki egészen konkrétan 60 millió forintnak megfelelő összeget fizetett a műtétért.

Az eljárást egyébként a leggyakrabban olyan betegeken végzik, akiknek az egyik végtagja hosszabb, mint a másik, de alkalmazható a testmagasság növelésére is.

A férfit 4 hónappal ezelőtt műtötték meg, azonban a felépülése még mindig tart. Fájdalmai miatt éjszakánként alig alszik, hiába vesz be altatókat is, azok sem segítenek. Január 25-én pedig újabb operációt végeznek majd rajta. 

„Nagyon izgulok, szeretném, ha már vége lenne ennek az egésznek, de ez még nem lehetséges – mondta. – Lehet, hogy eljön az a pont, amikor a testem összeomlik, és többé nem leszek képes megbirkózni a fájdalommal vagy bármi mással.”

via

Exit mobile version