Matektanárnő volt, most vetkőzéssel keres milliókat

nlc | 2024. Február 05.
Anyagi okokból módosított pályát a világjárvány alatt az egykori pedagógus.

A brit Louise Roberts 2020 elején még egy középiskolában dolgozott matematikatanárként. Az első karantén alatt azonban elveszítette a megélhetését és hónapról hónapra egyre nehezebb anyagi helyzetbe került. 

„Egy ponton már csak annyi pénz volt a pénztárcámban, hogy kifizessek egy sült csirkét, hogy egy hétig túléljek” – idézte fel a 40 éves nő. 

A testépítéssel is foglalkozó Louise a pályamódosítás mellett döntött. Előbb fitneszedzőként helyezkedett el, azonban hátsérülést szenvedett és ezt a munkát is fel kellett adnia. Amikor már kilakoltatással is fenyegették, arra az elhatározásra jutott, hogy megpróbál a külsejéből megélni: 2021 januárjában elindította OnlyFans-oldalát, ami azonnal hatalmas siker lett. Egy héten belül, hosszú idő óta után először nem a hitelkeretéből kellett költenie. 

A nő azóta havonta több millió forintnak megfelelő összeget keres a felnőtt tartalmakat kínáló oldalon. Nem csupán saját magának teremtette meg ezzel az anyagi biztonságot, de családtagjain, barátain, sőt, az exén is segített már.

Mindemellett testépítőként is sikeres és azt tervezi, hogy vásárol egy saját fitnesztermet az OnlyFansen keresett pénzéből. 

„Volt, amikor nem engedhettem meg magamnak egy edzőtermi tagságot, most pedig a helyi edzőterem megvásárlásáról tárgyalok” – jegyezte meg elégedetten. 

Elmondta azt is, hogy az önbizalmának is jót tesz mindaz, amit elért.

„40 éves lettem, úgy, hogy szexisebbnek éreztem magam, mint valaha, és ez nagyrészt az OnlyFansnek és a közösségi médiának köszönhető. (…) Szembe akarok fordulni az életkort érintő társadalmi megbélyegzéssel, ami különösen a nők esetében jellemző.”

Azt mondja, a történetével azt is szeretné üzenni, hogy soha nem vagy túl öreg a kockázatvállaláshoz. 

via

Nyitókép: Instagram/louise_fitcoach

Exit mobile version