Heidi Klum lánya, Leni Klum édesanyja nyomdokain haladva maga is egyre nagyobb sikereket arat a modellszakmában. A fotózásokon, divatbemutatókon vagy épp a vörös szőnyegen a 19 éves lány mindig tökéletes sminket visel. A minap azonban 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában megmutatta azt is, hogy mi rejtőzik az alapozó alatt. Íme:
A fiatal modell bizony sokakhoz hasonlóan maga is pattanásokkal küzd, méghozzá már évek óta, amit nem is titkol. Több alkalommal is posztolt már ebben a témában smink nélküli fotókat, így tavaly júniusban és 2021-ben is.
„Úgy érzem, a pattanásokkal kapcsolatban az a vélekedés, hogy ezekkel nem vagy annyira szép, mint amilyen lehetnél – fejtegette a People magazinnak adott nyilatkozatában. És bár elismerte, hogy nekik is voltak olyan napjai, amikor annyira zavarta az akné, hogy legszívesebben ki sem ment volna az utcára, azonban rájött, hogy így nem lehet élni. – Sok embernek vannak pattanásai, akikről úgy tűnik, hogy nincsenek. Az emberek látják őket a közösségi médiában, és azt mondják: ezek közül a gyönyörű lányok közül egyiknek sincsenek pattanásai. Pedig vannak, akiknek igen, és nem hiszem, hogy ez rossz dolog.”